Jelenet az előadásból |
Ivo van Hove rendező azonos címet viselő, számos díjjal jutalmazott munkájának kiindulópontja a film, de az előadás több, mint Cassavetes művének színpadi adaptációja. Cassavettes történetének főhőse Myrtle, a híres színésznő, aki társaival A második feleség című darabot próbálja, mely egy régi szerelmeitől szabadulni nem tudó, magányos, középkorú nő kiúttalan sorsát tárja elénk. Myrtle e szerep kapcsán kénytelen saját korával szembenézni. Belső meghasonlását mélyíti, hogy régi önmagát egy balesetben elhunyt, tizenéves rajongójával azonosítja. Vagyis Myrtle civilben is a fikció rabjává válik, mégpedig kétszeresen: saját életét egyre kevésbé tudja elvonatkoztatni a darabban játszott szerepétől, és Nancy, a halott lány, aki kísértetként jelenik meg előtte a legváratlanabb pillanatokban, nem engedi, hogy elszakadjon múltjától. Zavarát tovább fokozza, hogy a férfi, aki a színdarabban a szeretőjét játssza, valóban a férje volt korábban. Myrtle e zaklatottságból és fokozódó őrületből csak az utolsó pillanatban találja meg a kiutat: a premieren, ahová részegen érkezik. Ekkor tudatosul benne, hogy számára kizárólag a színpad kínál menedéket, és csak abban az esetben, ha elfogadja magát olyannak, amilyen, vagyis paradox módon akkor, ha nem akar más lenni.
Hadewych Minis és Elsie de Brauw |
A film mint műfaj a színházhoz képest könnyebb helyzetben van, hiszen a filmben nem jelent különösebb nehézséget a helyszínek és jelenetek egymástól való elkülönítése. Van Hove munkája éppen azért izgalmasabb az eredeti filmnél, mert itt nincs külön színház, utca vagy hotelszoba – az előadás egy térben játszódik, színváltások nélkül. Így amint Myrtle fejében kezd összekeveredni a saját élete és múltja a szereppel, amit próbál, úgy a néző is egyre kevésbé tudja megkülönböztetni egymástól a fikció különféle szintjeit. Bár a darab próbáinak végét az előadás fényváltásokkal jelzi, mindinkább összefolynak a képzeletbeli színház színpadán, a kulisszák mögött, vagy a Myrtle képzeletében játszódó események.
Chris Nietvelt és Elsie de Brauw |
A rendező a tökéletes illúzió látszatára törekedett, például azzal, hogy a színpadon is elhelyezett egy nézőteret. A színpad jobb oldalán lévő széksorokban ülnek a képzeletbeli színház nézői, A második feleség című darab próba- és premierközönsége. A két nézőtéri csoport elvileg ugyanazt látja, és mégsem, mivel épp kilencven fokkal elfordítva ülnek egymáshoz képest. És van még egy fontos momentum, mely hozzájárul a fikciós szintek egymásba csúszásához. A színpadi eseményeket két kamerával rögzítik, így a nézők előadást is nézhetnek és mozizhatnak is egyszerre. A nézőtéri nézők a színpad fölötti hatalmas vásznon, a színpadi nézők pedig tv-képernyőkön kísérhetik figyelemmel a színpadon zajló jeleneteket. A színészek nem foglalkoznak a kamerákkal, tehát ez előadás nem filmforgatás-imitáció, de a felvételnek köszönhetően a színházi pillanatok rögzülnek, hangsúlyossá válik egy-egy tekintet vagy mozdulat, vagyis olyan szemszögből is láthatjuk az előadást, melyre egyébként a színház nem nyújt lehetőséget. A felvett jelenetek segítenek abban is, hogy a nézők előtt olyan részletek se maradjanak rejtve, melyet saját nézőtéri pozíciójukból nem láthatnának. A tér egy filmstúdióra emlékeztet, és a színpad bal oldalán, a nézőtéri nézők számára félig takarásban öltözőasztalokat, ruhafogasokat láthatunk. Itt öltöztetők, színészek és technikusok ülnek, akik egy-egy jelenet kivételével végig a színen maradnak, és minden olyan részlet, ami egyébként a kulisszák mögött történne, a színpadon zajlik. Így az előadásban Myrtle drámájánál fontosabbá válik a közeg: az előadás kínosan precíz realizmusa épp a színházi valóság szintjeinek bonyolult viszonyrendszerét emeli ki.
Jacob Derwig és Elsie de Brauw |
Az előadás néhány jelenet kihagyásának köszönhetően sűrűbb és feszesebb, mint a Cassavetes-film. Kimaradt például az a rész, amikor Myrtle látogatást tesz a halott lány családjánál, vagy az a jelenet, amikor a darab szerzője, Sarah elviszi Myrtle-t egy spiritiszta szeánszra, hogy szabadulni tudjon Nancy kísértő szellemétől. Bár a film nagy siker volt annak idején, gyengeségei az előadásban is érzékelhetőek. A második feleség című darab, amit a Premierben próbálnak, természetesen fiktív szöveg, és noha csak két jelenetet ismerünk meg belőle alaposabban, Sarah műve nem tűnik jelentős drámának. A szöveg túlírt dialógusai érzelgősek, és – mivel a szereplők civilként is gyakran a dráma dialógusait idézgetik – az előadás egészét a szappanoperák szentimentalizmusa hatja át. Ha a szereplők kicsivel kevesebbet elemeznék önmagukat, vagy másképp verbalizálnák érzelmeiket, még jobban tudnánk értékelni, hogy a színpadon kiváló színészek játszanak. A fiatal Nancy (Hadewych Minis) egyszerre kislányosan bájos, erotikusan túlfűtött és démonian kegyetlen. Myrtle (Elsie de Baruw) figurája nem válik érzelgőssé, megrázó az a határhelyzet, melybe a próbafolyamat során kerül. Játékos és van humora (bár az előadás folyamán többször figyelmeztetik rá, hogy nincs), tud gyermekien naiv, nőiesen ellenállhatatlan és elviselhetetlenül hisztérikus lenni. A tévéképernyőkről pedig láthatjuk, hogy mennyire koncentráltan, bizonytalanságok és bakik nélkül játszik.
Katja Herbers. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A Premier című előadás világa összetettebb Cassavetes filmjénél, hiszen a valóság és illúzió keveredése nem csupán a színésznő személyes problémájaként jelenik meg benne, hanem a színház alapvető helyzetét tematizálja, ami azáltal lesz igazán hiteles, hogy a fikciós játéknak a néző is részese. Myrtle összezavarodva jelenik meg a premieren, de játék közben kitisztult számára minden. A néző tiszta fejjel érkezik a Premierre, de a játék némiképp összezavarja. Igazi színházi paradoxon.
Kapcsolódó cikkeinket a Flamand-Holland Fesztiválok 2009 gyűjtőlapon olvashatják.
Vö. sisso: Korunk hősnője
Sors Vera: Film-színház
Mátrai Diána Eszter: Izgalmas kulisszatitkok?
Tompa Andrea: Minden egy