Gáldi Vinkó Andrea ezt az üzenetet küldte el ismerőseinek, mielőtt hozzáfogott volna a jelenleg a Magyar Fotográfusok Házában megtekinthető sorozatához. És ezzel nagyjából el is mondta mindazt, amit a találóan Barátok közt névre keresztelt, igen kevés képet bemutató tárlatról tudni érdemes annak megtekintése előtt.
 Zsófi és Tija az autóban |
A fotózással kapcsolatos talán legalapvetőbb közhely, hogy a fénykép célja és erénye a pillanat megörökítése, az egyedi, egyszeri és megismételhetetlen kimerevítése, elraktározása. Lévén banalitás, alighanem Gáldi Vinkó Andrea is többször találkozott már vele; ám megpróbálta kiforgatni a frázist: szó szerint értette, és megcáfolta. A cáfolattal – a régi fotók tökéletes másának újbóli felvételével, melyeken gyakorlatilag semmi egyéb, csak a szereplők életkora változott – ugyanakkor újból bizonyította is a közhelyet, s éppen e humorral, de feszültséggel is teli önellentmondás miatt érdekes igazán a kiállítás.
 Anna és Rita az erdei asztalkán |
Gáldi Vinkó nagyon ügyelt a beállítások pontosságára, hogy minden apró részlet megfeleljen a tizenöt vagy negyven évvel korábban készült fotókon látható állapotnak. Ha akkor nadrágtartó volt az egyik szereplőn, az legyen rajta 2008-ban is; ha plüsskutya vagy játékbaba volt a kézben, így legyen most is; ugyanúgy legyen kitűrve az ing a nadrágból, s ugyanott álljon a lábas a tűzhelyen, ahol régen. A fotós ezzel fontos döntést hozott: (szinte mindig) a humort választotta a történetmesélés helyett, az iróniát a lélekrajz helyett. Utóbbiak akkor lennének jelen, ha a látványosan oda – a huszon-, harminc-, negyven-, ötvenvalahány éves felnőttek kezébe – nem illő játékok helyett valami olyasmi lenne a képen, ami a felnőttre annyira jellemző, mint amennyire a baba annak idején a gyerekre volt. (Mint ahogy az egyik képen ez meg is valósul: tetrisz helyett mobiltelefonnal játszik az egyik szereplő.) Illetve ha a mostani képekben is lenne valami „szabályok közé szorított spontaneitás”: mert az teljesen hihető, hogy huszonéves lányok is nevetgélnek egy ágyon ülve valamiféle padlásszobában, de az már nem, hogy közben plüssmackó van a kezükben.
 Három lány egy ágyon plüssállatokkal |
A szigorú szabályok közé csúszott kivételek ugyanis felkeltik az igényt a komolyságra: Zsófi és Tija 1984-ben egy autó első ülésein ülve örökíttettek meg, s ez történt 2008-ban is. Ám azóta „belenőttek” a helyszínbe, ami akkor csak vicc volt (az autóvezetés), ma már komoly, és ez látszik is: Tija otthonosan ül a volán mögött, nőiesen és csábítóan húzza ki magát az ablakon kikönyökölve – remek, ahogy a két egyforma kép történettel és többletjelentéssel gazdagodik. Ez hiányzik az olyan képekről, ahol a pózhoz és ruházathoz való szigorú ragaszkodás miatt a hét-nyolcéves kislányt utánozva huszonéves önmaga sem törődik azzal, hogy a szoknya derékig csúszott; csak egy apró, szemérmes szoknya-lesimítás hiányzik a második fotóról, ami elvenné a kép hamisságát, s egy kis jellemrajzzal pótolná azt. Nincs szó sokról: amikor Anna és Rita már nem férnek el azon az erdei asztalkán, ahová ’93-ban felfeküdtek, már meg is jelenik rajtuk az az arckifejezés, ami őszintévé teszi a képet.
 Imre és Laci nyakkendőben |
Az arckifejezések egyébként szintén másai a régi képeken lévőknek – s ez megint a humor mellett tör pálcát a kép mögé rejthető mélység helyett. Vicces persze harmincéveseket ugyanúgy kiöltött nyelvvel látni, ahogy talán ötévesen öltötték ki utoljára, de még érdekesebb lenne, ha (akár egy, a két meglévő mellé illesztett harmadik fotón) mindenki aktuális lelkiállapotára jellemző, ösztönös arcot vágna.
 Szkárossy Zsuzsa felvételei |
Bár tovább is mehetett volna saját elképzelései mentén, nyugodt szívvel nevezhető remeknek az is, ameddig a művész eljutott. Az ötlet humoros oldalát rendkívül ötletesen használja ki, főleg Imre és Laci esetében: a két fiú kisdobos-nyakkendőben ölelte át egymást ’86-ban, gyerekesen rendezetlen ingben. 2008-ban pedig a kisdobosból menedzser lett, a nyakkendő is a megszokott fajta, s az ing is olyan, amilyen a nemtörődöm felnőtté is lehet – mindezt ráadásul magaslatról fényképezte a fotós, így a két évtizeddel idősebb férfiak is épp olyan kicsinek tűnnek, mint annak idején.
És ha hiányoljuk a történeteket a beállításokból, az élet ennek ellenére megteszi a magáét: a háttér változása mindig nagyon érdekes. Az útburkolatot, a közlekedési táblákat kicserélték, a haj megőszült, a testek formásak lettek, az autók rendszáma jócskán előrébb jár már az ABC-ben. De van, akinek húsz év múltán is megvan a régi ruhája. És van, akinek a szeme ugyanolyan tágra nyílik, ugyanolyan kíváncsi, s épp ugyanazt mondja, mint harminc éve. Az ilyen mozzanatok miatt érdemes alaposan, akár többször is végignézni a tárlatot.
A kiállítás megtekinthető: október 16-ig.