A sorozat még októberben indult, egy általános, bevezető előadással, amikor a nagyzenekari jazzt és a big bandet mutatták be. A következő három nap délutáni és esti programját két szempontnak is megfeleltették. Délután egy hangszercsoport, a másodikon a szaxofoncsalád, illetve a fafúvós hangszerek kerültek fókuszba. Az esti koncertek egy-egy szólistát, és az együttes egy-egy zeneszerző-hangszerelő tagját is bemutatják.

Fekete Kovács Kornél

A Modern Art Orchestra az egyik, ha nem a legjobb magyar jazz nagyzenekar. Fekete-Kovács Kornél vezetésével négy éve azon dolgozik, hogy minél komplettebb lehessen a saját repertoárjuk, és hogy a hagyományos jazz band felállást elmozdítsák a kortárs (zenei) hangzás irányába. Ennek fő eszköze, amit a koncertsorozaton is kiemeltek, hogy tuba és kürt valamint a szaxofonszekcióban többféle váltóhangszer (fuvolák, klarinétok és a basszusklarinét) tegye változatosabbá a megszokott szaxofon/trombita/pozan hangzást. Bár stílus szempontjából inkább mindenevőnek mondhatóak, az eklektikus jelző még az utolsó lemezük címébe is bekerült, azért vélhetően Bob Mintzertől Maria Schneideren át a Vienna Art Orchestráig terjed a rájuk nagy hatást tévő alkotók listája.

Sokat vállalt a november 12-i délutáni programon a zenekar vezetője, egyben trombitása és egyik zeneszerző-hangszerelője, mert az ismeretterjesztő előadást is ő tartotta. Ahogy este is, a délutáni előadáson végig színpadon volt az egész nagyzenekar, és minden lacafacázást félretéve egy hatásos darabbal kezdtek, a Red Apple cíművel. Fekete-Kovács illusztrált, interaktívnak hirdetett előadásában egyebek között láthattuk az okto-kontra-basszusklarinét és egyéb ritka hangszerek képeit, miközben a big band fő alkotó-eleméről, a fafúvós hangszerekről beszélt, szabadon, híven az improvizatív műfajhoz. Az viszont nem volt teljesen egyértelmű, hogy milyen közönségre szabta az előadását: ha a jelenlévő gyerekeket vette célba, akkor ahhoz túl sok utalást és ironikus kitételt hallottunk. Nem is tudott választani a hallgatóság tegezése és önözése között. Azért a gyerekek szívesen bekapcsolódtak a félig telt üvegek megfújásába és egyéb feladatokba.

Ebben a délutáni részben a zenekar „saját” szerzeményeivel illusztrálták az elmondottakat. Szaxofonos számára íródott például Oláh Szabolcs gitáros szerzeménye, a többtételes Bolla expressz című szvit. A jazz – nem csak a big band – történetének egyik látványos eleme, amikor a szaxofonosok többnyire tenoron párbajoznak. A délutáni, azért nem vérre menő csata Molnár Sándor és Ávéd János között zajlott, a bőgős Hárs Viktor Cheat című darabjára improvizálva (a meccs pontosztozkodással zárult).

Bacsó Kristóf

Az esti műsorban, amit ugyanolyan erős lendülettel kezdtek, Fekete-Kovács csak a szükséges konferálásra szorítkozott. Bő másfél órás, intenzív jazzélményben volt része a közönségnek. A MAO szaxofonszólamának altosa, Bacsó Kristóf állt a középpontban mint zeneszerző és hangszerelő, szinte csak az ő darabjait játszották. Már önmagában is elismerésre méltó az a tény, hogy a zenekar több szerzői CD-t is felvehetne már csakis saját tagjainak műveiből, például a Bacsóéiból. Azon ritka alkalmakkor, amikor a MAO nagy létszáma ellenére eljut külföldre, vagy amikor külföldi közönség hallja itthon, az is kiderül, hogy ezek a darabok megállják a helyüket az európai mezőny felső szintjén. Nem egészen világos viszont, hogy a szaxofon és a fafúvósok bemutatásához miért választották éppen Bacsót szerző gyanánt. Hiszen szerényen csak egynéhány szólót játszott saját szerzeményeiben, és mondani sem kell, hogy a többi szekcióra ugyanolyan igényesen hangszerel, mint a sajátjára. Mint szerző, persze bőven megérdemelte ezt az estet, amelynek végén az ínyenceknek való összeállítás közönsége megállapíthatta: felfogása a modern big band avantgárdon inneni, de be-bopon túli rétegében gyökerezik. Fantasztikus hangulatfestő képességgel „rakja fel” témáit, amelyek egyesek számára részben ismerősek lehetnek saját kvartettjének repertoárjából is. A hagyományos kompozíciós formákat is csak kicsit tágítja, nem teljesen veti el, épp amennyire a stílusban is újító, de nem forradalmár. A Budapest Anzix, a Maslow’s Triangle és az Elliptic Path a big band teljes apparátusát mozgatja, és a figyelmes hallgatónak formai élményt is nyújtanak, mindig elegánsan megformáltak.

Fenyvesi Márton

Az estnek gitáros volt a sztárvendég szólistája. Fiatal kora ellenére nem túlzás Fenyvesi Mártont, a hangszer évek óta legnagyobb magyar tehetségét így nevezni, ugyanis sokadszor bizonyított: attitűdje példás – ha már néhány számra meghívta a MAO, megtanulta az egész repertoárt. Keresi, kutatja, tanulva az elődöktől, hogy hogyan fejlesztheti ki saját hangját. Fiatalos lendülete ellenére nem akar minden szünetet kitölteni, inkább alulról indítva építi fel szólóit, és empatikusan figyel a zenei kontextusra, nem ötletszerűek a „rázásai”, de egyik szólójában több csúcspontra is fel tudott futni, önismétlés és erőlködés nélkül.

Az egyetlen üröm az örömben, ami persze a hangulatra is rányomta bélyegét, hogy a Ferencvárosi Művelődési Központ, úgy látszik képtelen feltornászni magát a zeneszerető közönség ingerküszöbéig: a hétköznap délután négy órakor kezdődött ismeretterjesztő koncerten többen voltak a színpadon, mint a közönségben. Az esti, immár hagyományos időpontban sem volt sokkal jobb az arány. Nem tudom, hogy a Trafó vagy a MűPa közelében lévő Művelődési Központ megtett-e mindent, hogy ez ne így legyen, és fel tudja venni a versenyt a szomszédvárakkal.