"Ahogytetszik" - Shakespeare nyomán / Miskolci Nemzeti Színház
2018.02.04.

A cím idézőjelbe került, és a két szó egybe van írva: "Ahogytetszik". Hát persze, hogy a szerző nem Shakespeare, hanem a "nyomán". Mert a miskolci előadás nyomokban másokat is tartalmaz. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Shakespeare-t, persze, őt nem is nyomokban, hanem bőven. Rusznyák Gábor rendezőt elsősorban a száműzött herceg és kompániája érdekelte, de valljuk be, Shakespeare-t is, aki alig néhány ecsetvonást szentel az előzményeknek. A történet középpontjában amúgyis Orlando és Rosalinda szerelmi története áll, ami nem attól pikáns, hogy Orlando a fiúruhába bújt Rosalindának kénytelen udvarolni, ráadásul gyógyulás céljából, hanem attól, hogy mesterségesnek álcázott körülmények közt kell valódi érzelmeket mutatni.

Prohászka Fanni
Prohászka Fanni

A miskolci előadás helyszíne egy ebédlő-társalgó, ahol egy furcsa "zónában" élnek a társadalomból ilyen-olyan okból kivetettek-menekülők. A közös helyiség eléggé lepukkant és sivár (a díszletet Khell Zsolt tervezte), de nem különösebben taszító, még egy kis pódium is van benne, ahol az alkalmi díva olykor föllép, meg néhány hangszer is van, a lakók rendelkezésére.

A lakók vegyes társaság - és Rusznyák rendezésének ez a lényege, célja pedig az, hogy fokozatosan kirajzolódjanak az arcok, a sorsok, a jellemek. Ennek a furcsa vendégseregnek kell összesimulnia Shakespeare meséjével. A szerelmi történet egyre kontúrosabban emelkedik ki a többi közül; pontosabban alig is tudjuk, hogy a száműzött hercegen kívül ki miért került a "zónába", önként jött-e vagy parancsra. Viszont nekik is van szerelmi történetük.

Eltelik némi idő, mire kiélesednek a figurák - nevezzük ezt érdekes meccsnek az eredeti darab és Rusznyák Gábor rendezése közt -, van időnk közben eltöprengeni azon, hogy a magyar színpadon milyen kevesen tudnak biztonsággal bánni sok szereplő egyidejű jelenlétével, meg azon is, hogy a zene hogyan tud dramaturgiai vezérfonallá válni egy előadásban. És eszünkbe juthat (mármint annak, aki ismeri) Christoph Marthaler, a svájci rendező-muzsikus, neki is a Murx den Europäer! című előadása a berlini Volksbühnében, vagy a Stunde Null a hamburgi Schauspielhausban, és máris világos, hogy az ugyancsak rendező-muzsikus Rusznyák erőteljesen (tudatosan vagy sem) kapcsolódik egy élő színházi hagyományhoz.

És míg a némi idő telik, kicsit csikorogva illeszkedik egymáshoz a rengeteg utalás, vendégszöveg, poén, az 1984-ből idepattant hangosbemondótól a Godot-ra várván és a Nem félünk a farkastól című darabon át megannyi filmig (kedvencem a Játszd újra, Sam!) és zenéig, és nem könnyű arra figyelnünk, hogy a Shakespeare-ből idekatapultált szereplők milyen szerelmi történetet bonyolítanak a "zóna" zárt világában. Mert nemcsak Orlando és Rosalinda meccsel itt... És nemcsak szerelmi párbajok vannak.

Feczesin Kristóf
Simon Zoltán, Feczesin Kristóf

A miskolci színház fölívelő szakaszának számos jelét láthatni a fontos-érdekes előadásokon kívül. Egyrészt a társulat megerősödését, amit nemcsak a szerződtetések, hanem a belső tartalékok - az összejátszás, együttjátszás erejének - megmutatkozása is jelez. Nem ebben az évadban először, de most is, ebben az előadásban is. Másrészt a közönség elköteleződése - a hajdani kaposvári mintára utalva mondhatnám fölnevelődésnek is: aktív figyelem, kíváncsiság és empátia uralkodik a nézőtéren.

Az Ahogytetszik népes szereplőgárdáját felsorolni és dicsérni is sok lenne, pedig mindkettőt megérdemelnék. De helyette inkább villanások: ahogy Görög László Jacques-jában a bölcselőn túlnő a rezignált értelmiségi, ahogy Feczesin Kristóf Jakab szerepében felszabadul a transzneműség felvállalásában, ahogy Kokics Péter Sylviusa a szemünk láttára látszik belepusztulni Phébe, a díva - Szirbik Bernadett - iránti viszonzatlan szerelmébe. Simon Zoltán Orlandója annyira belejön a fiúruhás Rosalinda iránti megjátszott szerelembe, hogy látható a csalódása, amikor a lány lány lesz végül. Mészöly Anna e.h. Rosalindája is jobban érzi magát Mathieu (tényleg, micsoda név ez már?!) bőrében, mint tűsarkúban az esküvőjén. A száműzött herceg szerepében Szatmári György kicsit sem sajnálja magát, és gusztussal emlegeti föl önnön alkalmatlanságát. Kivált pikáns ez, amikor a végén - Frigyes, a trónbitorló "megvilágosodása" után - ismét siet uralkodni. Nagy Nándor muzsikus szinte végig aláfesti az "utolsó mulatság" hangulatot.

Simon Zoltán, Mészöly Anna. Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Simon Zoltán, Mészöly Anna. Fotók: Miskolci Nemzeti Színház

A nagy kavarodás legtragikusabb párja Joseph atya, az ökuméné papja, és volt/leendő felesége, Simone: Varga Zoltán és Seres Ildikó egy nemlétező és sosem létezett gyerek körül élik széttéphetetlen házasságukat; két kiemelkedő alakítás...

Aztán a végén futószalagon esküsznek a párok: öt lefátyolozott menyasszony talál férjet magának. Orlando és Rosalinda után a trónbitorló/leendő száműzött herceg lánya, Isabella (Prohászka Fanni) megkaparintja Olivért (Papp Endre), a díva végül beéri az epekedő Sylviusszal, Fandl Ferenc Komikusa lecsapja a butuska Lilit (Horváth Alexandra) William  (Somhegyi György) kezéről, és végül a testépítésbe belebódult Pascal (Molnár Sándor Tamás) is elnyeri Jakab (Feczesin Kristóf) kezét.

Elvonulnak uralkodni - helycserés támadás. Megérkezik Frigyes, aki a megszólalásig hasonlít a száműzött hercegre, és a hosszú asztal két végén ülve alighanem alapos beszélgetésbe kezd majd az ott maradó Jacques-kal. Közöttük - és szemben velünk - William ül némán: fekete trikó, fekete nadrág, morózus-szigorú tekintet; őt ugyanis kigolyózták, átverték, lenyomták. Lesz bosszú.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 
Szerző: Csáki Judit