Shakespeare: Vízkereszt / Kecskeméti Katona József Színház
2016.12.12.

Bár megtalálja párját majd’ mindenki, mégis szinte végtelen szomorúság lengi be Mohácsi János kecskeméti Vízkeresztjét. Hőseink nem akarnak semmit, nem is küldenek el a jó fenébe; egész egyszerűen elmennek az életünkből. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Az illír partokon láthatóan tengeri népek élnek. Ruháikon visszatérő motívum a vitorlazsinór-bújtatók ezüst karikája, és kék felfújható strandfotelekben vízipipázva meg valószínűleg szedatív vegyületeket tartalmazó cuccokat tolva hédereznek a víz mellett (jelmez: Remete Kriszta). Semmi pörgés, nézik a nagy kékséget, az álló időben merednek bele a távolba; s ebből még egy, feltehetőleg gyerekekkel süllyedő hajó látványa sem rántja ki őket. (Ellentétben a vízimentőkkel, akiknek dolgozni kell.) Khell Zsolt díszletéhez tartozik még egy tenger, azaz a kék-zöld műanyag labdákkal és talán színes polifoam forgácsokkal megtöltött, lesüllyesztett előszínpad.

Trokán Nóra. Szemenyei János
Trokán Nóra. Szemenyei János
Füst is van, a zenészek is lebegnek a lelógatott kis dobogón. Van ebben az állapotban valami megfoghatatlan szomorúság, amit az édes-bús melódiák (zene: Kovács Márton, előadják harsonán, hegedűn és klarinéton Puskás Gyula, Tóth Jázmin és Benedek Péter) madeleine kekszként hívnak elő. 

Nem is a kissé neurotikus, önsajnáló, szenvelgő, Bob Marley életmódját (öltözéke alapján legalábbis) hellyel-közzel követő Orsino (Szemenyei János) és az őt egykedvűen viselő udvartartásának látványa a különösen erős, statement-szerű felütés itt, hanem a színházon kívüli menekülttragédiák behozatala, amit tovább fokoz Antonio (Hegedűs Zoltán) melegségének el nem titkolása. Az előbbit különben nem erőltetve, túlzottan rápakolva, háromszor aláhúzva hozzák be, Antonio vonzalmairól meg maga Shakespeare írt, szóval semmi unortodoxia nincs ebben.

Van tehát ez a part, ahol Viola (Trokán Nóra) partot ér. A Rejtő-kalandorok praktikusságáig felérően praktikus lány – álbajuszt keres! –, szomorú szemekkel. Piros átkötős ruhában, ráadásul hosszúban, amiben, mint az köztudott, nehéz úszni, és amihez olyan sarkú cipőt kapott a tervezőtől, de olyat! Barnás-borostyános árnyalatú és áttetsző. Egyszerűen gyönyörű. Tökéletesen érthető, hogy egy fiatal nemeslány miért ebben veti magát a vízbe.

Trokán Nóra
Trokán Nóra
És van a parttól beljebb. A beforgó hosszú fehér asztalnál a szalonalkoholisták kék sört vedelnek, tábortűzi meg egyéb mulatós nótákat danolnak, hülye tréfákat eszelnek ki, otrombán viccelik meg szóval és tettel azt, aki megérdemli, és teszik ezt teljes joggal, mert a bánat életellenes dolog. A trupp élén két cinikus, önironikus, semmit nem túlpörgő, józan helyzetértékelésre illuminált állapotban is képes nagyvad, Nemes Böffen Tóbiás (Kocsis Pál) és Mária (Csapó Virág), amolyan szárnysegédként pedig pólójában, szociabilitásában és ok-okozati összefüggéseiben már-már Sheldon Coopert idéző bolond, Feste (Jankovics Péter). És persze velük van – mert valakitől pénzt is kell szerezni a napi betevőre meg a mókára – a szétszívatott, a jóindulatú és szentté avathatóan naiv, már-már sztereotip szőkeférfi, vitéz nemes lord sir (vagy szőr?) DLA – na itt tényleg, amit akarunk – Keszeg-Fonnyadi András/Bandi (Zayzon Zsolt).

Hát nyilván nem egy ilyet választ magának a nő (bocsánat: Nő), aki tökéletesen tisztában van saját vonzerejével, aki keménynek mutatja magát, valójában azonban bizonytalan és rohadtul, szinte falat kaparóan rohadtul magányos a gyász ürügyébe menekülve. Kötődni akar Olivia (Märcz Fruzsina), lelki kapcsolatra (is) vágyik a testi mellett, ezért (is) jön a kérés a nagy happy endet, a visszaöltözéseket és (tényleg csak magunk közt: erősen kompromisszumos) egymásra találásokat követően, hogy Viola időnként menjen át hozzá. A mérleget kiegyenlítendő a jobb-híján-talált férj, Sebastian (Nagy Márk e. h.) ilyenkor átmegy majd Orsinóhoz, akit inkább majd Cesariónak szólít mindenki. Megszokásból, meg gondolom, szerepjátékból is talán.

Meg nem is olyat akar magának, mint Malvolio (Kőszegi Ákos), mert benne aztán semmi szexus nincs, csak keserűség, a társadalmi ranglétrát illető kiszolgáltatottságból adódó elfojtott kéjes agresszió, és a reménytelenség, ami miatt minden jelet és történést a saját szája íze és lelki nyugalma szerint magyaráz. Naivitásban és butaságban a hosszú nevű Bandi pandant-ja.

Fotók:
Fotók: Kecskeméti Katona József Színház
Összességében tehát nem a politikáról szól ez a vígjáték. (Ráadásul nem is vígjáték.) Hanem a szerelem különböző, jórészt sötét vermeknek beillő válfajairól, leginkább a reménytelenekről, a félrementekről, a kezdettől értelmetlenektől, a rossz kompromisszumokkal telikről. Hosszan, egyenetlenül, helyenként reciklált ötletekkel. Tengeri stílszerűséggel: áradóan, hullámzóan. Ja, hát ilyen az élet. 

Aztán a végén, mármint az előadásén, egy egészen máshonnan ismert dal kerül új kontextusba, a mindenki énekelte-zenélte Elmegyek az életedből. Pedig még meg se érkeztek egymáséba, sőt: soha nem is fognak igazán. A népek bele a kék-zöld labda-polifoam vízbe, elsüllyedés, függönyleengedés. Tanulság? Mindig legyen nálunk golyóscsapágy. Vagy szerintem nem tudom.
 
Szerző: Papp Tímea