Felnőtt előadások a III. ESZME Fesztiválon / Stúdió K Színház
2016.10.02.

Egy 14, egy 16 és egy 18 pluszos előadást néztem meg idén az ESZME Fesztiválon, mondjuk úgy, hogy a felnőtt szekciót. Láttam én már ezt-azt, de az utolsótól még én is zavarba jöttem. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

A három előadás egészen jól lőtte be a korhatárokat, ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy a karikákba írt számok növekedésével egyenes arányban változott a megjelenített témák keménysége. Mindhármat látva úgy döntöttem, hogy én még csak a 16 pluszos kategóriába tartozom, Punch and Judyt különben is nézzenek inkább olyan emberek, akiknek kötélből vannak az idegeik. De ne szaladjunk előre!

A macskaherceg kilencedik élete
A macskaherceg kilencedik élete
Szép, szerelmes történettel indítottam a fesztivált, a Manna Produkció és az ESZME közös előadásával, A macskaherceg kilencedik életével. Most nem egy nyúlós-nyálas szerelmi izére kell gondolni, ahol két állhatatos szív a nehéz próbák után egymásra talál: Gimesi Dóra története azért szép, mert igaz. Van benne egy naiv, fiatal tündérlány, Alinka (Főglein Fruzsina e.h.) és egy csapodár, kapunyitási pánikkal küzdő macskaherceg (Dér Zsolt e.h.). Utóbbi nagy nehezen végül eljut saját esküvőjére, ám az első éjszaka után már nem bír a fenekén megmaradni, és későn jön rá, hogy elszúrta az egészet nagyjából egy életre, szóval kicsit Peer Gynt a sztori annyi különbséggel, hogy most Solvejg történetét követjük, és Alinka némileg bosszúállóbb természet, mint Solvejg.

Az előadás majdnem üres térben játszódik, két vasrudakból álló téglatest alakú elemet látunk csak, az egyik Alinka, a másik a Tündérnagymama (Nyakó Júlia) otthona. A jelmezek legfontosabb része a vastag fémdrótokból hajtogatott fejdísz, amely nemcsak azt jelzi, éppen melyik szereplőt játssza az adott színész, hanem a karakterek jellemére is utal: a macskaherceg hatalmas, gonosz macskafejet kap, amely néha rászorul a fejére, Alinka lökött kérői (Georgita Máté Dezső játssza őket) szemüveget kapnak, nagy orrot és bajuszt, Alinka pedig borzas virágait szép és rendezett koszorúra cseréli az esküvő napján.

Anyajegy
Anyajegy
Szenteczki Zita rendezésében az a legnagyszerűbb, hogy nem úgy mutatja be a szerelmet, mint valami cukormázas trutyit, hanem arról beszél, hogy az fájdalmas is, és a mi felelőtlenségünk teszi azzá. S bár az előadás végén a macskaherceg és Alinka ugyan újra visszatalálnak egymáshoz, mégsem érzünk hepiendes feloldást, mert addigra elmegy mellettük az élet, tudjuk, az utolsó napjaikat töltik együtt.

Bátor és izgalmas előadás volt a fesztivál második napján a Markó-Valentyik Anna által rendezett és játszott Anyajegy. A téma mostanában kezdi elveszteni tabu jellegét, az elmúlt pár évben mintha bátorságot szereztünk volna, hogy kimondjuk: a szülés, az anyaság nem mindig szánsájn és hepinesz. Markó-Valentyik Anna monológjában a szüléstől való rettegésről beszél, aztán eljátssza a nyűgös gyerek fektetésének és ébresztésének idegtépő pillanatait, fitneszvideóra tornázik, hogy visszanyerje régi alakját, kimerülten dől be az ágyba a nap végén. Mindezt egy csomó IKEA berendezési tárgy között csinálja, mint a fiatal középosztálybeli szülők általában. A néha szeretetteli, néha hűvös férj-feleségviszonyt egy kék és egy fehér IKEA olvasólámpa jeleníti meg, melyeket fel- vagy lekapcsol, egymás felé vagy egymásnak háttal fordít a színésznő, ám a férj csak ritkán, említés szintjén jelenik meg a történetben, és összességében az lehet az érzésünk, az anya egyedül marad a gyereknevelés nehézségeivel. Ez így elég pontosnak tűnik 2016-ban Magyarországon (tisztelet a kivételnek), meg az a monológ is, amely az előadás végén hangzik el, és arról szól, hogy az anyák nem szabadok.

Punch és Judy karácsonya
Punch és Judy karácsonya
A fesztivál utolsó napján láttam a Punchék karácsonyát, az ESZME és a Purgateátrum közös előadását. Nos, én elméletben tudtam, hogy mi az a vásári bábjáték és a Punch and Judy előadásokról is hallottam már, de a műfajjal élőben (leszámítva Vitéz Lászlót) most találkoztam először. Értem én, hogy ezt a játékot inkább múzeumként kellene nézni, és nem szabadna számon kérni rajta, hogy ma mi működik és mi nem a színházban, de mégiscsak egy színházban ültem, és bárhogy is harcoltam ellene, az összes hajszálam égnek állt.

Hogy mi történik Punch és Judy karácsonyán? Punch több ízben megveri feleségét, pici gyereke idegesíti, ezért belefőzi a karácsonyi vacsorába, felakasztja nejét, mérget itat gyerekével, megerőszakol egy Barbie babát. Vagy Judy kikötözi férjét egy vaslánccal, aztán az orra előtt lefekszik a két szomszéddal, végül felhúzza szoknyáját a kutyának is. Miközben ezt nézzük, és nem nevetünk, mert nem nevetünk, folyton azokra az emberekre gondolok, akiknek ez valaha vicces volt. Kemény idők lehettek azok.

A felnőtteknek szóló bábszínházi műfajok, úgy látom, kissé kiesnek a magyar színházi fősodorból, amely elég méltatlan helyzet, hiszen nagyszerű előadások születnek ezen a területen is. Az ESZME Fesztivál többek között arra jó, hogy látókörünkbe helyezze ezeket a produkciókat, és kicsit emlékeztessen minket arra az üdvözlendő tényre, hogy a bábszínház nem csak a gyerekek szórakozása, hanem a miénk is.
Szerző: Puskás Panni