Tavaly Cannes-ban a legjobb első film díját kapta Steve McQueen brit médiaművész Éhsége (2008), mely – a filmtörténelemben ugyan nem először – a belfasti Maze börtönben raboskodó IRA-tagok 1981-es éhségsztrájkját dolgozza föl. Ahogy ez sejthető, McQueen képzőművészeti előélete következtében nem szokványos filmet készített. Mind a történelmi alapanyaghoz, mind pedig a filmnyelvi eszközökhöz meglehetősen nagy szabadsággal nyúlt, aminek az eredménye nem mentes az ellentmondásoktól sem.

Éhség

A beállítások többsége vágások és kameramozgások nélkül, rögzített nézőpontokból mutatja be a börtön zárt tereit, lakóinak csöppet sem derűs életkörülményeit, a párbeszédek szinte teljes mellőzésével. A fordulópontot jelző egyetlen párbeszédes jelenet után – mely Bobby Sands IRA-vezéralak és egy katolikus pap között zajlik – az éhezéstől elgyöngült Sands utolsó napjainak lehetünk tanúi. A képek mikroszkopikus aprólékossággal tárják föl előttünk a szereplők környezetét, míg a főbb cselekményeket, a rendőri brutalitást és Sands haldoklását felkavaró naturalizmussal festik le.

Azonban akármilyen erősen törekszik a rendező arra, hogy a tapintható valóságot a legközvetlenebb módon ragadja meg képsorain, a forgatókönyv leszűkített nézőpontja végig érezteti, hogy a múlt egy mesterségesen rekonstruált változatát látjuk. Többen támadták a filmet amiatt, hogy a történet túl keveset tár föl a filmbeli események előzményeiről, az események bemutatásában pedig, ha nem is kizárólagos, de kitüntetett szerepet kap az elítéltek nézőpontja. McQueen nyilatkozataiban gyakran hangsúlyozza, hogy ő alapvetően egy egzisztencialista filmet akart csinálni. Kérdés azonban, hogy egy ilyen téma mennyire fejthető le a kontextusáról, különösen a – legalábbis egészen a közelmúltig – kínálkozó történelmi párhuzamok miatt (Guantánamo, Abu Ghraib).  

A másik orcádat

Aktuális társadalompolitikai problémák kerülnek a felszínre abban a két filmben is, amelyek a gyermeklélektan ismereteire alapozva megkérdőjelezik, hogy van-e helye fegyvernek a családi otthonban. Jean-Xavier de Lestrade nem új a filmes szakmában: korábban dokumentumrendezőként jeleskedett. Jogász-újságíró végzettsége lévén az igazságszolgáltatásról készített riportokat, és az egyik ilyen munkájáért (Un coupable idéal, 2001) már Oscart is kapott. Első nagyjátékfilmje, a megtörtént eseten alapuló A másik orcádat is hasonló úton indul el: egy fiatal férfi kiszabadul a börtönből, ahova egy gyermekkorában elkövetett bűncselekmény miatt került.  Nyomozásba kezd múltja egyik kulcsszereplője, egy nő után, akihez titokzatos viszony fűzi. Szép lassan omlanak csak le a rétegek a két ember közti kapcsolat mibenlétéről és ezen keresztül a főhős múltjáról.

Ha egy gyermekfejjel elkövetett bűncselekmény motivációinak részletes föltárását várjuk a filmtől, csalódnunk kell. Lestrade-ot láthatóan jobban foglalkoztatják az egyén tettei mögött húzódó, szélesebb társadalmi folyamatok. A történetben több utalás is történik arra, hogy a nyugati társadalmak igyekeznek elfordulni az ember erőszakra való hajlamának gondolatától, és azt a gazdaságilag elmaradottabb világrészekre kivetíteni. Többször is fölbukkan a történetben például egy moldáv nő, akinek a ’90-es évek kelet-európai katonai konfliktusai idején kivágták a nyelvét, tehát nem tud beszélni azokról a borzalmakról, melyeket átélt: új környezete számára azok nem léteznek. Később a főszereplő, Julien talál egy korai családi videofelvételt, melyen édesapja épp a tévé előtt alszik. A híradóban egy tudósítás megy a boszniai háborúról, de ilyesmi abban a családi idillben puszta fikciónak tűnik.

9 mm

Hasonlóan oknyomozó ihletésű a török születésű Taylan Barman második munkája, a 9 mm, melyet Belgiumban forgatott. Egy csukott ajtó mögött pisztolylövés dördül, majd visszaugrunk néhány órát, és belépve az ajtón egy családot látunk, amint egy átlagosnak ígérkező hétköznaphoz készülődik. Vajon melyikük kezében fog elsülni a fegyver és miért? A végeredmény némileg meglepő, hisz aznap a családból többeknek lett volna indítéka meghúzni a ravaszt. Vajon teljesen esetleges, hogy egy válsághelyzetben ki veszti el annyira az önuralmát, hogy fegyvert ragadjon, vagy egyes korosztályok jobban ki vannak ennek téve? Barman ugyan óvakodik a didakszistól, de állásfoglalása sejthető.       

A legboldogabb lány a világon alapján talán nem nagy merészség azt állítani, hogy a román elsőfilmes Radu Jude színrelépésével egy Cristi Puiu (Zseton és beton, Cigaretta és kávé, Lazarescu úr halála) kvalitású rendezővel gazdagodott a román filmművészet. A másfél óra majdnem végig egyetlen bukaresti köztéren zajlik, ahol egy vidéki lány egy reklámforgatás főszerepében találja magát. Delia egy nyereményakción elnyert autót jött átvenni, de ehhez először a kamera előtt el kell mondania egy bugyuta reklámszöveget, széles műmosollyal az arcán, majd nagyokat kell kortyolnia egy gyanúsan sárga üdítőitalból.

A legboldogabb lány a világon (Forrás: Titanic Filmfesztivál)

A feladat egyszerűnek tűnik, mégsem akar simán menni. A hőség rekkenő, és az italgyártó cég kreatív tagozata fontoskodva beleszól mindenbe, néha egészen vérfagyasztó ötletekkel, a szünetekben pedig tulajdonjogi vita alakul ki Delia és az őt elkísérő szülei közt. Ahogy az idő telik, Delia is egyre nehezebben alakítja a világ legboldogabb emberét, a stáb pedig emiatt egyre több sértést vág a fejéhez. Jude alkotásának az egyik legnagyobb erőssége maga a rendezés, amely hihetetlen dinamikával tudott fölruházni egy zsebkendőnyi teret. A szintén kitűnő érzékkel megírt forgatókönyv a reklámipar és a fogyasztói társadalom számos archetípusát kifigurázza, de legkíméletlenebbül talán az üresfejű, vadkapitalista csúcsmenedzser figuráját támadja, némileg Urs Widmer Top Dogs című színdarabját idézve. A rendező korábban maga is részt vett több mint száz reklámfilm készítésében.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a 16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Hungler Tímea: Testhelyzet / Éhség 
Vajda Judit: Végletek közt / A legboldogabb lány a világon 
Kovács Bálint: Testfétis / Éhség 
sisso: Reklám, ami nem hat rám / A legboldogabb lány a világon 
Kovács Bálint: Kérdezz – nem felelek / A másik orcádat 
Lavicska Zsuzsanna: Legyantázzák az arcát, kólás fantával itatják, hazakergetik / A legboldogab… 
Ifj. Sergő András: Közelről nézve / 9 mm