Talán Nic Pizzolatto és az HBO sem gondolta 2014-ben, hogy a True Detective ilyen fontos televíziós brand lesz. Merthogy a széria alapszituációja számtalan más sorozatból ismerős volt: adott két nyomozó, akik legszívesebben egy szót sem váltanának egymással, mégis együtt kell dolgozniuk egy ügyön, főként azért, mert ami egyébként a privát életükben eltávolítja őket a másiktól, az egy bűnügy felderítésében nagyon is hasznos: máshonnan jönnek, mást vesznek észre, más típusú emberekkel értenek szót. Ezt az első szezonban a készítők a leszakadó vidéki Amerika természetrajzával, Matthew McCounaghey karakterének vízióival és jelentős mennyiségű lételméleti fejtegetéssel egészítették ki.
Az új, immár Issa López által készített True Detective-szezon egyik fontos eleme, hogy az urbánusabb megközelítések után ezúttal is egy kietlen tájon járunk, Louisiana perzselő síkságait viszont most az alaszkai hótömeg váltotta fel. De nem ez az egyetlen kapcsolat az új évad és a nagy előd között: López egyértelmű tisztelője Pizzolato munkájának, motívumaiban, a két nyomozó dinamikájában megidézi a 2014-es évadot, miközben igyekszik is annak valamiféle antitézisét kínálni.
Alaszkában járunk tehát, ahol az év egy bizonyos időszakában egyáltalán nem jön fel a nap. Épp ekkoriban történik egy rendkívül furcsa bűneset: egy kutatóállomás összes tudósa eltűnik, s egy olyan nyelvet találnak a helyszínen, ami egy korábbi bűnesettel lehet kapcsolatban. Így újra összeáll Liz Denvers (Jodie Foster) és Evangeline Navarro (Kali Reis) párosa, akik korábban egy rosszul végződő ügyön dolgoztak együtt. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, néhány bűntényen keresztül a közösség összes problémája felszínre kerül, így a két nyomozónak gyorsan választ kell találni a kérdésekre.
A Night County alcímre keresztelt évad legszembetűnőbb, természetesen nem megkerülhető jellemvonása, hogy ezúttal a sorozat történetében először két női detektívet követhetünk (bár Rachel McAdams alakításában korábban is volt már fontos női bűnüldöző karaktere a szériának). Issa López egyértelműen kapcsolódik a kortárs női krimik legfontosabb áramlataihoz: főhősei többszörösen traumatizáltak, magánéletük szinte az ügyhöz mérhető jelentőséget kap (bár a True Detective-ben ez a férfi karaktereknél is így volt), a nyomozás során fontos szerephez jut, hogy ők olyan nézőpontokat vesznek figyelembe, amiket a férfi kollégák nem. Egészen remek ebből a szempontból, ahogy Jodie Foster karakterét bevezetik a készítők: a frissen megérkező nyomozó a helyszínen talált szendvics állapotából és a ruhák szárazságából von le következtetéseket. Ezek apróságok, mégis hatékonyabb ez a forgatókönyvírói megközelítés, mintha Denvers rögtön nagymonológokban törne ki.
A hat epizód során ezek a sztereotípiák tovább árnyalódnak. Szépen lassan világossá válik, hogy Jodie Foster karakterénél csak önvédelmi mechanizmus a keménység. Nevelt lányával nem találja a közös hangot, jövevényként nem érzi magát otthon Alaszkában, munkájában alig találja a motivációt, nem beszélve arról, hogy a múltbéli tragédiát egyáltalán nem tudta feldolgozni. És itt érdemes felhívnunk arra is figyelmet, hogy bár López egyértelműen a női karakterek árnyalt reprezentációját tűzte ki célul, ezt a koncepciót nem képviselte konzekvensen. Mit csinál Denvers, ha szembesülnie kellene a problémáival? Alkoholhoz és alkalmi kapcsolatokba menekül, pont úgy, ahogy a férfi detektívek szokták a hasonló produkciókban.
Navarro karaktere sokkal egyértelműbben megy végig egy adott ösvényen. Ő lesz az a nyomozó, aki az első évad Rustjához hasonlóan a spiritualitást emeli be a történetbe. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy ezen a téren López sokkal direktebb eszközökhöz nyúl, mint Pizzolato: Rust esetében nagyon elegánsan lógott a levegőben, hogy egy valódi vizionáriusról van szó, vagy olyasvalakiről, aki csupán saját tévképzeteivel küzd és ily módon helyenként akadályozza is a nyomozást. A látomások hozzátettek a sorozat gondolati rétegéhez, mert a normalitásról, a hit hatalmáról szóltak, ahogy maga a bűneset is. Itt viszont mintha érezték volna az alkotók, hogy a műfajkeveredés kurrens tendencia, a sarkvidéki környezet pedig egyébként is jól passzol a horrorhoz (félreérthetetlen utalásokat kapunk John Carpenter klasszikusaira) és a természetfelettihez, de igazán nem lett volna koncepció arra, hogy ez mit ad majd hozzá a történethez.
A főszál tehát helyenként meg-megbillen, főként az utolsó epizódokban, amikor hirtelen minden nagyon egyértelművé és áramvonalassá válik, sőt a főszereplők össze is foglalják nekünk a történteket, ha esetleg bizonyos pontokon nem figyeltünk volna. Mindezek tudatában sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a True Detective új évada milyen ügyesen hoz felszínre rendkívül aktuális kérdéseket. Már a két nyomozó viszonyában is megjelenik a többségi társadalom és az őslakosok viszonya, fontos szerephez jut a helyiek profit reményében történő kizsákmányolása, de az alaszkai elmagányosodás is átélhetően jelenik meg a képernyőn (nem beszélve a szinte katartikus apa-fia konfliktusról). A Night County legerősebb részei azok, amikor a készítők ezeket szinte beavatkozás nélkül mutatják: szól a melankolikus zene, és mi csupán a mindennapi rutinját figyeljük ezeknek az embereknek.
A krimi műfaját tehát nem újítja meg a True Detective friss évada, és azt sem lehet állítani, hogy ne lennének kifejezetten tankönyvízű megoldások ebben a hat epizódban, ezzel együtt annyiban feltétlenül sikeresnek bizonyult López vállalkozás, hogy új nézőpontból, de az eredeti értékeit tiszteletben tartva frissítette fel a sorozat formuláját.
A sorozat adatlapja a Magyar Filmadatbázisban itt található.
A True Detective második évadáról szóló cikkünk itt, harmadik évadáról szóló cikkünk itt olvasható.