Julian Fellowes új sorozata könnyedén felülmúlhatná elődjét, a Downton Abbey-t, azonban a hibái az ehhez szükséges legfontosabb jellemzőjét ássák alá: a szerethetőségét. FÁTRAI KATA ÍRÁSA.
Tévé
Hirdetés
VIHAR A TEÁSCSÉSZÉBEN
SZERETHETŐ SZUPERGONOSZ Peacemaker
A Peacemaker – Békeharcos nehéz helyzetből indul, ám teljesíti a lehetetlent. James Gunn irritáló antihősből kedvelhető szuperembert, a másodvonalas cselekményből pedig hiteles karakterdrámát alkotott. BOZÓ ANTAL ÍRÁSA.
HOGY VOLT? A besúgó / HBO
„Hát hányféle múlt van?” – kérdi a költő, Dusán Sztevanovity. (A dal – Ahogy volt, úgy volt – Zorán 1987-es, Szép holnap című LP-jén jelent meg.) RÉZ ANDRÁS ÍRÁSA.
Hirdetés
BULIZVA MENETEL A DIKTATÚRÁBA Babilon Berlin 1-2. évad
BESZURKOLÁS ÉS TÖMÉNY UNALOM Honfoglaló, A Piramis
Két új vetélkedő is indult nemrégiben a magyar tévécsatornákon. Ha azt mondjuk, hogy egyik sem érdemli meg a néző figyelmét, még finoman is fogalmaztunk. GERA MÁRTON KRITIKÁJA.
GYANTÁK, NÁDAK, AISZOK, FISZEK Született muzsikusok / True Musicians
Született muzsikusok címmel sorozat született a Concerto Budapest életéről, melynek vezető írója és kreatív producere – bármit jelentsen is ez utóbbi – Szabó Stein Imre, rendezője Géczy Dávid, vezető operatőre pedig Mayer Zoltán. MALINA JÁNOS CIKKE.
FENSÉGESSÉGESSÉG The Crown 2. évad
Ritkán látni olyan, már-már monomániás következetességet a tévében, amilyen a The Crowné. Olyat meg végképp, hogy ez ilyen jól állna egy sorozatnak. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
BESZÉLŐ FEJEK Terápia 3. / HBO
A siker receptje a legegyszerűbb: megírni, megrendezni, eljátszani. A Terápia 3. évada pont ilyen. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
HOGY FELMERÜLJENEK A VÉGSŐ KÉRDÉSEK Beszélgetés Gigor Attilával
Három évad után véget ért a Terápia, ennek kapcsán beszélgettünk Gigor Attilával börtönlingóról, lelki erőszakról, és arról, hogy miért maradt ki a provokatív meleg figura a sorozatból. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA. FIGYELEM, SPOILERES TARTALOM!
TRUMP ÖSSZEHOZTA ŐKET Broad City 4. évad
Befejeződött a Broad City negyedik évada, amely úgy újította meg a sorozatot, hogy semmi sem veszett el abból, ami miatt eddig szerettük. Szóval a lányok még mindig szénné szíva idétlenkednek New York-szerte, de valahogy közelebb kerültek hozzánk. BUJDOSÓ BORI ENYHÉN SPOILERES KRITIKÁJA.
VAN BENNE VALAMI Beugró X
Bár Novák Péter indokolatlan csengőcsapkodására továbbra sincs magyarázat, és unalmas pillanatok is akadnak, a Beugró még mindig kellemes színfoltja a hazai televíziózásnak. GERA MÁRTON KRITIKÁJA.
MI VICCES? #Bochkor és Esti Frizbi / ATV
Vasárnap este az ATV műsorán két talkshowt láthatnak a nézők, a #Bochkort és az Esti Frizbit Hajdú Péterrel. Egyik jobb, mint a másik. De melyik az egyik? PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Hirdetés
KEZEKET A TÁVIRÁNYÍTÓRA! Fábry
Fábry Sándor műsorával kapcsolatban egyetlen dolgot biztosan állíthatunk: ha pár éve véget ér, valószínűleg a néző és a showman is jobban jár. GERA MÁRTON KRITIKÁJA.
MAGYARORSZÁG EMLŐSEINEK ATLASZA Klubdélelőtt / Klubrádió
Első hallás után alighanem a szürreális jelzőt használtam volna, ám miután négy egymást követő héten meghallgattam Kun Zsuzsa szombat délelőtti rádióműsorát, éppenséggel az vált bizonyossá, hogy mindez igenis maga a valóság. A műkedvelő rádiós műsorkészítés valósága. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.