Jérôme Bel előadásairól gyakran Malevics négyzetei vagy Miró gyermekrajzszerű festményei jutnak eszembe. És a múzeumokban irigyen, lekicsinylőn összemorduló emberek: „Ilyet én is tudnék!”. (Akkor miért nem csináltad te?) NÉDER PANNI KRITIKÁJA.
Mintha elszakadt volna a moziban a film. Képek nincsenek, de mert a show-nak (és az életnek) folytatódnia kell, hát használják a szavakat, hogy a történetet elmondják. Kapaszkodó alig van, a nyelven kívül más konkrétum gyakorlatilag nem marad. Bocsárdi László szinte rádiójátékra hangolja A mi osztályunkat Kolozsváron, a Nemzeti Színházban. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Karim Daoud nekiiramodik a terem közepéről, és pont mellettem ugrik rá a falra, hogy átmászhasson rajta és átugorja. Persze a színház fedett. De hol egyik, hol meg másik irányba csapódik a falnak, közben nem esik rá senkire. Aztán rámnéz, majd lefekszik, és a kinyújtott lábamra hajtja a fejét. Érezni, ahogy reszket. SZÉKELY ÖRS ÍRÁSA.
Kapitalizmuskritika, genderkérdések, a részvétel vagy a kívülállás kora, élet a sztereotípiák mentén vagy azok ellenében – személyes és intenzív politikai színház Svájcból kamaszokkal és fiatal felnőttekkel, nem csak kamaszoknak és fiatal felnőtteknek. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Ivo van Hove három Shakespeare-királydrámát sűrít egy estébe. A cél: a hatalomra kerülés módjainak, illetve a hatalommal való élés és/vagy visszaélés módjainak vizsgálata. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
„Hiszed-e, hogy ezek az emberek önmagukból és egymásból valaha is mást láttak, mint azokat az árnyékokat, amelyeket a tűz a barlangnak velük szembe eső falára vetített? Hogy is láthattak volna…” JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA.
Miként generálnak a teljesen felcserélhető, kifejezéstelen arcú viaszfigurák az emberi kapcsolatok kiüresedése felett érzett viszolygást és bánatot a nézőben? És merre hajózunk a kedves, svájci zombikkal? NÉDER PANNI BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.