Amióta nézem őket, azon töröm a fejem: mi a titkuk? Valószínűleg annyi, hogy nincs is titkuk: az előadásaikban minden ott és akkor történik, a szemünk előtt. Semmi megjátszás, semmi színlelés: csak színház. JÁSZAY TAMÁS ELEMZÉSE.
Hét éve annak, hogy Schilling Árpád a magyar színházművészet zászlóshajójának számító független társulat üzemeltetése helyett a színház intézményességének és társadalmi hatásának kritikai vizsgálata felé fordult. A párt című, nemzetközi koprodukcióban készült előadás a Krétakör ebben az időszakban készült munkáinak szintéziseként értelmezhető. KRICSFALUSI BEATRIX KRITIKÁJA.
Ha a választások közeledtével felbuzdulnánk és HOPPart és a Neuköllner Oper előadása alapján akarnánk párt(ot) választani, nem lenne könnyű dolgunk. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
Nem mond semmi olyat a Krétakör komoly kampánnyal beharangozott produkciója, amit ne tudnánk egyébként is. Legfeljebb nem ilyen töményen, nem ilyen keményen, nem ennyire koncentráltan tudjuk, amit tudunk. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A színpadon emberiségdráma zajlik – a nézőtér hátsó traktusa viszont függönnyel leválasztva, az erkély lezárva. Önnön kamarájává lett az egykori Madách Kamara: a mai Örkény Színházban százötvenszer egyperces világszín-játék az eredeti formájában fél nap alatt eljátszható mű. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Nagy Zsolt már megint mór, Tóth Orsit újra bántják, Katona László most is manipulál. Ennek ellenére a Meggyalázás nem szokványos produkció: itt ugyanis nemcsak a szereplők kapják a nagyobbnál nagyobb pofonokat, de a nézővel sem bánnak mindig kesztyűs kézzel. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.
Mi történik, ha a világ legjámborabb embere – történetesen Lajos – egy napon elveszti az emlékezetét? Semmi. Legrosszabb esetben elkallódik valahol. De mindjárt más a helyzet, ha feltűnik a megszállott dr. Pumánszky, aki mindent ki akar szedni onnan, ahol semmi sincs. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.