Június elején, idén kilencedik alkalommal rendezte meg a nagyváradi Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált. PAPP TÍMEA BESZÁMOLÓJA.
Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színházban próbál Fábián Péter, a k2 Színház egyik alapítója és vezetője. Kőszínházi és független munkastílusról, elvárásokról és a közönség igényeiről, meg az általa elképzelt repertoárszínházról is beszélgettünk. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
Sokadszor kezdek neki ennek a kritikának, kerülgetem a lényeget, hogy majd a végén az lesz a csattanó. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A fiatal, tanulni és a világot megjavítani vágyó munkaerő csomagol és indul külföldre, miután a sötét nagyúr bezáratta az iskolákat meg a kórházakat. Ezekre nincs pénz, helyette viszont futja szoborállításra meg látványépítkezésre. Hol járunk vajon? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A Mohácsi-testvérek fogták jól bejáratott formavilágukat és összefésülték a Johanna-mítosszal. A szegedi színház sikeresen halad a művészi újrafogalmazás rögös útján. FRITZ GERGELY KRITIKÁJA.
1937-es debütálása óta se szeri, se száma az Illatszertár előadásainak. Talán nincs is olyan hazai színház, amely ne tűzte volna műsorára a rég- vagy közelmúltban, én most kettőt néztem meg, a kecskeméti és a szegedi bemutatót. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
A Valahol Európában Szegeden, Szőcs Artur rendezésében nem egyszerűen egy múltbeli példára építő pacifista kiáltvány. Az előadás dühösen igyekszik felrázni a nézőt, élesen fogalmazza meg és mutatja fel könyörtelenül, hova vezet az apátiába süllyedt, morálvesztett világ. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Öt nő, közülük négy színésznő, az ötödik öltöztető, bizalmas, amolyan színházi mindenes. Ők a pionírok, az első angol színésznők, akik a világot jelentő deszkákra léphetnek. Igaz, a közönség nagy része pusztán látványosságnak tekinti őket, a színpad előkelő ágyakhoz jelenthet ugródeszkát, s előfordul, hogy ez az ágy a királyé. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A nézőtér tele volt tinikkel, vagyis a legvérszomjasabb kritikusokkal, de még egy orrfújást sem lehetett hallani az előadás közben. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Művészet és hatalom örök kérdése foglalkoztatta Alföldi Róbertet Szegeden. A Bulgakov-darabból készült előadás azonban főként az alapmű langyossága miatt nevezhető félsikernek. FRITZ GERGELY KRITIKÁJA.
Lehet, hogy a regény nem irodalmi nehézsúly, lehet, hogy a belőle készült darab sem forgatja fel a drámairodalmi kánont, a nézőket mégis tapadókoronggal ragasztja magához az előadás, mert közük van hozzá. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Eljön a pillanat, amikor a színészek ellen nem a világ, hanem ők maguk esküdnek össze, és a rendező csak annyit tehet, hogy magán kívül üvölt a takarásban: „Nem érdekel, oldjátok meg!” JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Remélem, hogy a Rekamié, ez az évadközi fesztivál erőre kap, és idővel a régió többi színháza is csatlakozhat: a THEALTER által a város már így is a legfontosabb nemzetközi magyar színházi fesztiválhelyszín – a független vagy alternatív színházi fesztivál mellé elkél egy Rekamié is ott, a hármashatár közelében. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
Nem szép dolog az általánosítás, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a kőszínházak inkább biztonsági játékot játszanak, és a kockáztatásra már se kedvük, se erejük. A szegedi színház vadiúj Rekamié Fesztiválja elegánsan lép át sok sztereotípián. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
Nincs új a nap alatt: Závada Pál ismét a történelmi múlt, jelesül a vészkorszak idejéből merített gyúanyagot új, Szegeden színre vitt darabjához, amely a rendezői koncepciótlanság miatt kiteljesületlen színpadi formát ölt. FRITZ GERGELY KRITIKÁJA.