Simon Boccanegra nincs, Plácido Domingo viszont van – és ennek örülni kell. Az utóbbi fél évszázad legmeghatározóbb operaénekese baritonként kezdte pályáját, s most az Operaház színpadán is ebben a hangfekvésben debütált. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ ÍRÁSA.
Igen szépen tervezett és kivitelezett kötet dr. Székely György főorvos és zenei újságíró Salzburg-könyve: a gazdag és izgalmas, rendkívül informatív képanyag technikai minősége, de még a műnyomópapír is az olasz nyomdákból kikerülő képzőművészeti albumokéhoz hasonlítható. A Dürer Nyomda ezúttal is remek munkát végzett. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Az Alpesi szimfónia vége felé szerepel egy érdekes utasítás: „in sanfter Extase”. Nem is írhat ilyet más, csak Richard Strauss, akinek a műveiből kiváló koncertet játszott a Rádiózenekar. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
A Margitszigeten a biztonságra játszottak, nagyon is a biztonságra, melynek eredménye egy nem túl emlékezetes, nem túl tartalmas Otello lett. De miért ilyen háborodott ez a mór? CSABAI MÁTÉ CIKKE.
Kellenek az őrültek. (Nem baj, ha nem szentek.) Kellenek a mániákusok. (És nem baj, ha nem mono a jelzőjük.) És egy olyan régióban, mint az Észak- meg a Közép-Alföld, különösen kellenek. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Gyászzenékből válogatta össze programját a Concerto Budapest. Az elhangzó művek karakteresen különböztek egymástól, nem csak a megfogalmazásukban, de a szerzőknek a halálhoz való viszonyát tekintve is. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
Aggasztó bejelentéssel indult, ám végeredményben tisztes-hangulatos nyári operaelőadásnak bizonyult Rost Andrea legelső találkozása Cso-cso-szán szerepével. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Azt hiszem, a 70-es évek elején lehetett a fiatal Mozart kísérőzenéje által halhatatlanná tett színdarab, a Thamos, Egyiptom királya bemutatója a szombathelyi Iseumban, amelyben kórusénekesként magam is közreműködhettem. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
A torinói ősbemutatót, úgymond, hűvösen fogadta a kritika, ám a közönségsiker talán még egyetlen Bohémélet-előadás mellől sem maradt el az elmúlt 114 év során. A Budafest évadközi produkciója sem törte meg a sikersorozatot. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
„Ez a ritkán játszott, 1938-ban keletkezett egyfelvonásos opera nem tartozik Strauss nagy alkotásai közé” – ezekkel a kedves szavakkal kínálgatja megvételre saját portékáját, a Decca Daphne-felvételét a világ legnagyobb internetes könyv- és zenemű-áruháza. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Rost Andrea operai pályafutásának 20. évfordulóját ünnepelte a Budafest Rigoletto-előadásán, s egyszersmind búcsút vett Gilda szerepétől. Kettős indok a rokonszenvező figyelemre, ám a nagyszerű szoprán teljesítménye ezek nélkül is bőven kiérdemelte a zajos lelkesedést. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Magára vessen, aki túl sokat jár színházba: a recenzens nem kevés előítélettel indult a szegedi Turandot remake-jére, hiszen élénken élt emlékezetében a tavalyi bemutató utáni csalódottsága. Innen szép győzni, és ami ennél nagyobb csoda: lehet is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Haydn utolsó operája 218 évvel megírása után Zsótér Sándor biztosan vitákat kavaró színrevitelében és Fischer Ádám elsőrangú zenei irányításával végre megérkezett az Andrássy útra. A vonatszerencsétlenség titka, avagy mit rejt a hétvégi ház belseje? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
December 8-án Howard Williams vezényelte a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát az Operaházban adott bérleti hangversenyén, s az est sztárvendége Rost Andrea volt. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
Bartók, Kodály és a két éve elhunyt Ligeti György dalaiból állította össze új lemezének anyagát a kiváló lírai szoprán. A világjáró operaénekes produkciójában nincs semmi operás és nincs mímelt népiesség sem, van ellenben kulturált, szép okosság. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.