Alaposan fel kell kötnie a gatyáját annak, aki a horror túlhasznált alaphelyzetébe friss vért szeretne önteni. S bár a Shari Springer Berman–Robert Pulcini szerzőpáros valóban megpróbálja itt-ott meghaladni a kliséket, a Kísértő múlt nem fogja hosszan kísérteni a nézőit. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A potyautasból kigyomláltak szinte minden drámai fogást, ami filmszerűvé tenné. Ami ezután maradt, az kevés, de ez esetben maga a próbálkozás is figyelmet érdemel. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Német atomerőmű, sárga esőkabát, időalagútként működő barlang, melankolikus szépségű Cranach-festmény és egy halhatatlan, téren-időn keresztülgázoló, wagneri léptékű szerelem szívszaggató története. Itt az utolérhetetlen A drót óta a legjobb sorozat? GYENGE ZSOLT ELEMZÉSE.
Menekülő szerelmesek, film noir, melodráma, tragikus románc – e nyugati filmes műfajok konvencióival játszik el Ryuichi Hiroki Érted bármit című manga-adaptációjában. SÜLL KRISTÓF KRITIKÁJA.
Ugyan mi enyhíthetné jobban a járvány okozta légszomjat egy ázsiai, pontosabban egy dél-koreai gengszterfilmnél, amelyben a békeidők receptjére harmadolják meg egymást a felek? Az Éjszaka a paradicsomban emellett még egy beteljesületlen szerelemmel is súlyosbítja a helyzetet. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Az új Melissa McCarthy-mozi nem tartogat meglepetéseket a színésznő munkásságát ismerő közönség számára, ám burleszkmotívumaival és egyéb elbeszélő stratégiáival megidézi bizonyos, az elhízáson élcelődő „body shaming” filmek tendenciáit. SÜLL KRISTÓF KRITIKÁJA.
A könny és nevetés között ingázik a Netflix török filmje, amely az isztambuli, guberálásból élő utcagyerekek életébe nyújt bepillantást. Ám a nagy igyekezet és hatásvadász jelenetek ellenére a Papíréletek az marad, amit a cím sugall: papírra vetett, a könnyektől gyorsan elázó, kecskerímes költészet. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Philadelphia lebetonozott utcái között van egy szűk füves legelő, ahol Idris Elba tanítja lovagolni a környék fekete fiataljait. A városi cowboy legnagyobb feladata mégis saját fia betörése lesz. NAGY TIBOR KRITIKÁJA.
A férfi bosszúállók már kiöregedtek és minden trükköt elsütöttek, de a női verziókban talán még lehet valami plusz. Így gondolkodhattak a Netflixnél, amikor zöld utat adtak Julien Leclercq projektjének. Csakhogy ami sekélyes és unalmas, azon sem férfi, sem nő (és ennek bármilyen változata) nem képes változtatni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Habár a Netflix új, női barátságról szóló sorozata nagyon igyekszik, nem képes kiemelkedni sem a versenytársai közül, sem a műfajából. FÁTRAI KATA ÍRÁSA.
Amy Poehler másodszor rendezett nagyjátékfilmet, és érezhetően nagyon akart beszélni valamiről. Valami olyasmiről, amiről tényleg kell is, csak egészen biztosan nem így. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
A szenegáli bevándorló mestertolvaj fia bemutat a francia elitnek a Netflix 21. századivá varázsolt Lupin című sorozatában. HUNGLER TÍMEA ÉVADKRITIKÁJA.
Erik Richter Strand nem csak cselekménybeli fordulataival vezeti meg közönségét, de a filmes és irodalmi gótikus tradíció alapvető ideológiáját kifordítva ellentmond saját műfaji törekvéseinek és a sorozat elején lefektetett premisszájának. SÜLL KRISTÓF ELEMZÉSE.
A csalók sosem voltak ronda emberek, ám az idősek gondnokságát ellátó Marla Graysont mintha a tökéletes emberek katalógusából húzták volna ki. Tökéletes a gátlástalansága és a mohósága is, ám egy nap emberére akad az orosz maffia egyik vezetője személyében. Blakeson ironikus párbaja, a Fontos vagy nekem remek és szinte hibátlan szórakozás. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
A szitokszavak története szinte állatorvosi lova annak az esetnek, amikor egy kivételesen jó ötlet kivitelezése nem elég átgondolt. SZABÓ DÁRIÓ KRITIKÁJA.