Én nem tudom, mi ez, de eldöntöttem: nem döntöm el, hogy színház vagy egy upgradelt tárlatvezetés. A Textúra-sorozat új darabja a Magyar Nemzeti Galériában minden esetre jó estét ígér – és az ígéretét be is tartja. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Üres térben hat színész meg különböző méretű és alakú falapok sokasága. Ezek együtt a „szereplői” Horváth Csaba bravúros, lefojtott érzelmekkel és indulatokkal teli rendezésének. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
A drog öl. Nem pillanatok alatt, hanem fokozatosan, módszeresen elpusztítva a személyiséget. Függetlenül attól, hogy mennyire erős a személyiség, és attól is, hogy miért ragaszkodik a drogokhoz. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Fekete május lenne a megfelelő cím, ha nem viselné azt sok más, lelki és meteorológiai rendellenességről szóló írás, köztük egy 1899-es Ady-cikkecske is. Itt és most a történelmi elsötétülés megidézése indokolná: 1915-1917 között járunk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Legóból készült ichtyosaurus látható Zsótér Sándor kecskeméti rendezésének, a Baalnak a színlapján. Mint azt az előadásból megtudjuk, az őshüllő nem szállt fel Noé bárkájára, s így a faj kipusztult. Tovább bonyolítja a képet, hogy az ichtyosaurus cetféle, és mint ilyennek, nem sok keresnivalója lett volna egy bárkán az özönvíz idején. Szabadság tehát vagy kényszer az ősállat döntése? PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Reisz Gábor minden bizonnyal feltalálta az önéletrajzot mint filmes műfajt. Nem, nem az életrajzi filmet (biopic) találta fel, azzal Dunát lehetne rekeszteni, hanem az önelemző lírát, a szubjektív naplót nagyjátékfilmen. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Saját nevükön szereplő színészhallgatók, akik mernek magukról beszélni és közben összemosni saját életük valódi mozzanatait színházi fikciókkal, egy kis impró kedvéért. Az ilyen fesztelen és közvetlen hangulatú előadásokért érdemes sokszor a bársonyszékes, díszes színházak helyett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zegzugaiban játszódó előadásokat választani. REZEK BORI KRITIKÁJA.