A Himnusz megírása (a Magyar Kultúra Napja), Liszt születésének bicentenáriuma (a Liszt Év megnyitása), a köztársasági elnök beszéde, tévéközvetítés – ennyi állami zakatolás aligha tesz jót egy hangversenynek. Amely ekkor hajlik rá, hogy mindössze üres pompa legyen. Protokoll. CSONT ANDRÁS CIKKE.
Liszt Ferenc
ÜRES POMPA
AZ ÉLET LEJTŐS ÚTJÁN Liszt alkonya – Krausz Adrienne Liszt kései műveiből játszik / BMC Records
A Párizsban élő magyar zongoraművésznő a 200 éve született, sokáig Párizsban élő magyar zeneszerző öregkori, felettébb problematikus és ezért persze a legritkábban előadott zongoradarabjaiból rakott össze hetvenpercnyi anyagot. Revelatív. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
ÉRDEKES AJÁNDÉK Klukon Edit és Ránki Dezső jótékonysági koncertje
A legkevésbé sem protokolláris jellegű műsort adott Klukon Edit és Ránki Dezső a súlyos egészségkárosodással született gyermekeket segítő Gézengúz alapítvány 20 éves jubileumának koncertjén. Dukay Barnabás két műve mellett Beethoven Kilencedikjének Liszt-féle átirata hangzott el. CSONT ANDRÁS CIKKE.
FEGYELMEZETT POÉZIS Prunyi Ilona és az Akadémiai Vonósnégyes estje / MTA Díszterme
Liszt és Schumann világa alkotta Prunyi Ilona és az Akadémia Vonósnégyes november 24-i hangversenyének kettős súlypontját. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
JAVARÉSZT CHOPIN Zenés korzó az Andrássy úton / Erkel, Mahler és Liszt belvárosa
Örvendetes, hogy Erkel, Mahler és Liszt ünneplése elegendő indokot szolgáltatott az Andrássy út lezárásához. Az autók helyét végre elfoglalhatták a zongorák. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
EGY KAPCSOLAT KEZDETE A Pannon Filharmonikusok koncertje / Magyar Szimfonikus Körkép, MűPa
Peskó Zoltán kinevezése a Pannon Filharmonikusok élére azzal kecsegtetett, hogy Hamar Zsolt eredményei nem vesznek kárba, az ország legjobb vidéki zenekara továbbra is megmarad a legjobbnak. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
TRANSZCENDENS KÉPEK Ránki Dezső koncertje / MűPa
Ránki Dezső szólóestjein rég nem az a kérdés, a művésznek sikerül-e megfelelően megszólaltatnia a műveket. Hanem hogy mikor mennyire kerül velük személyes kapcsolatba, s hogy a pillanat varázsa, az ihlet és a diszpozíció milyen mértékben ragadja magával a művészt és közönségét. MACZKAY GÉZA CIKKE.
WAS GUT UND TEUER A Helsinki Filharmonikus Zenekar koncertje / MűPa
MÉLTÓ EMLÉKÁLLÍTÁS Születésnapi ajándék – Bogányi Gergely szólóestje
A jelenkor egyik legkiválóbb magyar zongoristája nagyszerű koncerten, a zeneszerzővel szinte azonosulva ünnepelte meg Liszt születésének 198. évfordulóját október 22-én. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
LISZT, A FERENCES A ferencesek Liszt muzsikájában / Esztergomi Liszt Hét 2009
Hol máshol is ünnepelhetnék az Esztergomi mise szerzőjét, Liszt Ferencet egy héten át, mint Esztergomban. A ferencesek Liszt muzsikájában címre keresztelt esemény – ugyancsak értelemszerűen – a ferences rendiek Szent Anna templomában talált otthonra. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
ÖSSZEZSONGÁS Farkas Gábor koncertje / Zempléni Fesztivál 2009
A Zempléni Fesztivál keretében adott zongoraestet a fiatal Farkas Gábor augusztus 13-án este a tokaji Kulturális és Konferencia Központban, mindközönségesen a zsinagógában. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
KICSIT SOK Szokolay Balázs koncertje / Magyarok Nagyasszonya Nemzetközi Egyházzenei Fesztivál
Hatalmas és roppant koncepciózus műsort állított össze Szokolay Balázs Liszt műveiből. A nem kevesebb, mint 15 (!) kisebb-nagyobb művet tartalmazó szólóest a „Költői és vallásos harmóniák” címre hallgatott. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.