Ó, nagyon vagyok! És majd leszek! Legalábbis képileg! – mondja magáról az előadás az érkező nézőknek, akiknek feje fölött, az ezüstös vasfüggönyre vetítve, vijjogó sirályok végtelenített hada lebeg perceken át. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A Gépnarancs színpadi adaptációjának művészi feladványa arra a játékra emlékeztet, amikor valaki a sor elején suttogva elindít egy mondatot, majd az utolsó hangosan kimondja azt a többieknek. Mindez egy több médiumon átívelő adaptáció esetében annyit jelent, hogy jó, ha a formai jellegzetességek változása mellett az üzenet magja érintetlen marad. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.
Kezdetben volt a könyv. A Könyv Don Quijoténál volt, és itt kezdődtek a problémák. A teremtő fantázia nem csak egy rossz szókapcsolat, hanem valóban létezik: amit Don Quijote elképzel, az Don Quijote számára a valóság. És számunkra is azzá válhat, ha a történet egy olyan kiváló csapat kezébe kerül, mint a Miskolci Balett. Aktuális, kortárs, friss módon. DOHY ANNA KRITIKÁJA.