Ha ezek a falak mesélni tudnának… Nos, ezúttal tudnak: A Blokkoló című előadásban egy pesti lakótelep lakásait járjuk végig, ahol a saját élményeiket játsszák újra tízes és húszas éveikben járó fiatalok. Mindezt nagyon személyesen és nagyon szórakoztatóan. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA.
Négy nap négy előadásáról számolok be a szegedi Thealter októberi, idén második születésnapját ünneplő kistestvérén, az U21 Plusz Fesztiválon látottak közül. Nem a Régi Zsinagóga hűvöse volt a fő ok, hogy mindegyik fináléba beleborzongtam. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Próbálom megérteni, hogy a KoMa Társulat mi végre választotta ki Shakespeare drámái közül épp az Athéni Timont. Próbálom, de nem értem. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Ha kortársként jelöli magát bármi, önkéntelenül végigfut bennünk: mi is, ki is a kortárs? Az oroszban (róluk még lesz szó) ráadásul a kortárs megegyezik a korszerűvel – nálunk ugyan nem, de aspektusa ott bujkál a mi kortárs szavunkban is. V. GILBERT EDIT BESZÁMOLÓJA.
Jó színházért elmegy az ember a világ végére is. A tizenötödik kerületbe pedig mindenképp. Itt vert újabban tanyát a kortárs magyar drámának elkötelezett fiatal színészcsapat, a KOMA Társulat. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Új fogalommal ismerkedünk, a tantermi színházéval, amelynek elterjedését egy magánalapítvány pályázata is igyekszik előmozdítani. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Mind inkább megszokja az ember, hogy a színházi alkotók egy része színpadra adaptálhatatlan epikai műveket visz színre. A megszokásért cserébe viszont elvárásai is nőnek: különleges, formabontó, a színházi nyelv kifejezési lehetőségeinek határait kereső előadásra vágyik. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A KoMa utópisztikus előadása a cigányokra szabott és vizionált Endlösung tragikusságát enyhíti kabarétréfáival: nem a hogyan és a miért kérdéseit elemzi, hanem az ez van és az ezt biztos nem szabad állapotleírását adja. Az utóbbit eddig is tudtuk. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
Remek ötletnek tartottam, hogy egy mozdulat-játék fő játéktere, sőt főszereplője a budi legyen. Végre valami radikális mellékhelyiségbe rendelés, ráadásul brazil kávéházi zenére. Jó szórakozás – se többet, se kevesebbet nem akar. SISSO ÍRÁSA.
A Sirály pincéjében globális katasztrófáról mesél a KoMa minden tragikus hangtól mentesen. A szereplőknek – akik „félszavakból is utálják egymást” – már nem az előadásért, hanem a túlélésért kell megküzdeniük. A szórólap szerint ez rosszabb, mint a halál. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.
Szokás a magyar színházat azzal vádolni, hogy csukott szemmel halad el mindamellett, ami velünk és körülöttünk történik a színház falain kívül. A KoMa most behozta az ún. valóságot a Trafó színpadára. Ügyszeretet van, bátorság van, színház nincs. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Nyíregyházán nem aprózzák el: néhány csokor helyett egész kazalnyi szóvirágot ömlesztenek a nézőtérre a gyerekeknek szánt, de inkább felnőttek számára élvezetes előadásban, a Líra és Epikában. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Beavató színházként, színpadot sose látott tizennyolc évesek számára tökéletes választás lenne a fitneszterembe helyezett, testépítők világában játszódó Phaidra-történet. Csak valahogy el is kéne csábítani őket az előadásra. KOVÁCS BÁLINT KRITIKÁJA.