Lehetséges-e olyan alkotói szándék, amely egy antik drámaszöveget távoli, idegen objektumként akar láttatni a ma nézőjével? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Kálmánchelyi Zoltán
KŐ KÖVÖN
A TÖRVÉNY KULCSA Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Weöres Sándor Színház, Szombathely
Akiket félelemre nevelnek, azok életében a személyes balsors és a társadalmi nyomorúság úgy összeadódhat, hogy a hazugság csodafegyvere pazar pusztítást tud véghez vinni benne. Az ellopott törvény stiklikre való alkalmazása minden esetben királyi út egy közösség megsemmisüléséhez. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
MARADJ FÖLÖSLEGESNEK Mihail Ugarov: Oblom-off /Weöres Sándor Színház
Nem tudom, hogyan lehetne érdekes egy felnőtté válásában ijesztően hamar megrekedt fiatal férfi, aki valahol az orosz romantika és realizmus között maradt ágyban fekve, slafrokban. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
„HOGY GYŐZTÜNK, HA VESZTETTÜNK?” Székely Csaba: Vitéz Mihály – Weöres Sándor Színház, Szombathely
Értem én, miért lehet ezt a Mihály vajdát nagy román nemzetegyesítő hősként ünnepelni: a 16-17. század fordulóján, ha csak röpke egy esztendőre is, három országot sikerült egyesítenie: Erdélyt, Moldvát és Oláhországot. Székely Csaba drámája egymásra kopírozza egy ember és egy nemzet fölemelkedését. Ja, a bukását is. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.