Egészen egyszerűen jó végignézni az Újvidéki Színház repertoárján: végre egy olyan intézmény, amely távol tartja magát a kulturális automatizmusoktól, és nem a klasszikusok akadálytalan forgalmazására rendezkedik be. DÉZSI FRUZSINA ÍRÁSA.
Ionesco
A HATALOM ÁRIÁI
SZÉTHULL DARABOKRA Eugène Ionesco: A székek / Magyar Színház
„Semmi nem komikus. Minden tragikus. Semmi nem tragikus, minden komikus, minden reális, irreális, lehetséges, lehetetlen, felfogható, felfoghatatlan.” – vallotta a szerző. S mindez érvényes a most született előadásra is. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
„ÉS MÉG ALACSONY IS VAGY” Ionesco: Makbett – Kultúrbrigád, Átrium
Tévedtem, amikor az úgynevezett politikai elitnek a III. Richárd és a Macbeth negyedik-ötödik felvonását ajánlgattam okulásul. Súlycsoport és érthetőségi szempontok okán sokkal, de sokkal megfelelőbb Ionesco Makbettje, ez a vérgőzös szatíra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
BANQUETT Eugène Ionesco: Makbett / Budaörsi Játékszín
Százezer szűz a herceg kéjére, százharmincezer tojás a lakoma óriásrántottájához, tízmillió halott csak úgy. A sokszor elősorolt, félelmetesen növekvő számok fontos szerepet kapnak a(z örök) történelmi mélypont jelzésére. Nőttön nő a fogyatkozás. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
ANTI-ANTIDRÁMA-JÁTÉK Ionesco: Victims of Duty – Scallabouche Színház; A kopasz énekesnő – Térszínház
Ionesco-nak két arca van: egy komolykodóan elvont és egy szatirikusan abszurd. Előbbinek elvontságát, utóbbinak humortartalmát könnyű eltúlozni. Egyformán súlyos merényletek a nézők ellen. KOVÁCS BÁLINT KRITIKÁJA.