A Godot Intézetben nyílt látványos, gazdag, szórakoztató, kalandos és jelentős kiállítás nem apró elmozdulást, finom változást hoz a tíz évvel ezelőtti nagy műcsarnoki tárlathoz képest, hanem fordulatot, amely mégsem veszélyezteti az életmű egységét. RADNÓTI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Mintha a melankólia fogalma magát a melankóliát takarná el. A szavak kisemmizik azt, amiről szólniuk kellene. Minél kézenfekvőbbnek látszik a válasz, annál erősebb a hiányérzet, ami kíséri. CSERHALMI LUCA ÍRÁSA.
A melankólia termékeny borongása az, ami összeköti Puskint, a francia szimbolisták költészetét, és a közeljövőben játszódó A Legkisebb Jégkorszak figuráit Térey János világában. VLASICS SAROLTA interjúja.
Feltárhatóak-e egy ember titkai azáltal, hogy elmeséljük a történetét? Bartis Attila új regénye arra keresi a választ, hogy lefényképezhető-e Isten, és leírható-e, ami az elbeszélhetőség végén van. Ha nem, akkor ami körülöttük, helyettük van, arra van-e fényképészeti technika, van-e rá nyelv. RÁCZ GERGŐ RECENZIÓJA.
Nem, nem fogom vissza magam, mindent és mindenkit leírok, mert ebben az előadásban mindenkiről van mondanivaló. Hogy ez az előadás rendben van, azt már az első pillanattól fogva lehet tudni, egyszerűen jól kezdődik. FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE.
Először meglepődöm, aztán arra gondolok, hogy nem lesz ez így jó, végül pedig belenyugszom: ha egyszer ez a helyzet, akkor miért is kellene úgy tennünk, mintha minden rendben lenne a magyar kultúra háza táján? JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
Az elme asszociációs sziporkázása, könnyed stílus, szabad gondolkodás, nem ritkán bombasztikus vagy éppenséggel aforizmaszerű kijelentések, az „én, Én, ÉN” szemlélődő ön- és világmegragadása – hát persze, hogy esszékről lesz szó. MILIÁN ORSOLYA KRITIKÁJA.