Lassan megszoktuk az úgynevezett félig szcenírozott operaelőadásokat a koncerttermekben. Immár bele kell törődnünk, hogy létezik szcenírozott oratórium-előadás is. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.
Az ármányos Sujszkij, valamint a Kreml néma nagyharangja uralja a debreceni társulat ős-Boriszát. Vidnyánszky Attila rendezése ezúttal majd’ mindvégig kellő mértéket tart, míg a zenei megvalósítás nívója jócskán a szabadtéri mulatságok szokott szintje fölött mozog. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Nem szokványos operatéma – mondták sokan David Alagna művének szüzséjét megismerve. Meglehet, de nem is egyedülálló: a fiatal francia zeneszerző olyan probléma megoldásával gyürkőzik, amit Puccini 109 esztendővel ezelőtt rövidebben, frappánsabban tudott abszolválni. BÓKA GÁBOR ÍRÁSA.
A debreceni operajátszás igényességét jelzi, hogy a Lammermoori Luciát a nálunk szinte sosem játszott, eredeti változatában mutatták be. Más kérdés, hogy a produkciónak jószerivel ez az egyetlen pozitívuma. BÓKA GÁBOR CIKKE.
Újabb orosz rendező, részben azonos szereplőgárda és hasonló végkövetkeztetések – a debreceni társulat Margit-szigeti Aidája mintha egyenes folytatása lenne a tavaly itt látott Manon Lescaut-nak. BÓKA GÁBOR ÍRÁSA.
Engedelmet a gyermekded hasonlatért, de a közönség bizony úgy van a tenorokkal, akár a Pompom-béli molett szárnyas a csokoládéval. Lehet a tenor lírai vagy spinto, nyalka vagy köpcös, szemüveges vagy épp beszédhibás – a rokonszenvező érdeklődés garantált. És ez így is van jól. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Haydn a Krisztus keresztfán mondott szavaira komponált különös, szinte kizárólag meditatív, lassú tételekből álló darabját három verzióban alkotta meg. MALINA JÁNOS CIKKE.