„Ma a rendezés csiliviliségben relativizálódik, a színészi jelenlét elveszni látszik, elhomályosodik az intim, semmivel nem pótólható humanista tett, úgy értem, a hús-vér megformálása. Mert a pukkanás, a durranás, a petárda, a fényjáték, a repülés, a szaladgálás, a konfetti, a stílbravúr, a kivetítő semmivel nem tudja pótolni azt a rémületes csöndet, zihálást, tétovaságot és elhagyatottságot, amit egy öreg hazug test okozhat a színpadon.” SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
ÖREG SZÍNÉSZEK A fecsegő potyautas 64.
Tovább a cikkhez