Bach, Beethoven és Ligeti művei találkoztak egymással „ölelkező rímekben” a Keller Kvartett „A fúga művészete” című sorozatának újabb hangversenyén február 23-án, a Concerto Zeneházban. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Bach
ISTENI CSEMEGEÜZLET
BACH A KÖBÖN A Musica Vivax Wien bemutatkozó koncertje
Ígéretes, szép előadásnak indult – aztán mennyivel több lett belőle. Bán István, aki Ausztriában tanult karmesterként, orgonistaként és egyházzenészként, néhány éve pedig a Bécsikapu téri evangélikus templom orgonistája és karnagya, újra meglepetéssel szolgált. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
AMIT A HEGYEN HALLANI Ábrahám Márta, Schweigert György és Spányi Miklós koncertje / VIII. Börzsöny Barokk Napok
Az év legmelegebb napján elindulni a kismarosi ciszterci templomba, kimerítő vállalkozás. Ám abban, hogy Spányi Miklós koncertjéért érdemes vállalni a szenvedést, biztos voltam. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
TANULÁS ÉS A SZÍV ÖRVÉNYEI Ránki Dezső hangversenye / A Zongora, MűPa
Gazdag, nagyon igényes és egyben rendkívül kockázatos műsort állított össze a szólóestjére Ránki Dezső. Mert noha Liszt nagy tisztelője volt J.S. Bachnak, ketten együtt ritkán szerepelnek egy koncerten. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
KÖRNYEZETTUDATOSAN Liszt, a misztikus – Bán István koncertje / Szent István Bazilika, Liszt Év 2011
„Liszt, a misztikus” címmel háromrészes sorozatot rendezett az Osztrák Kulturális Fórum és a Filharmónia Budapest, s ezt Bán István orgonista-karmester személye köré rendezte. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
TALÁN A HUMOR Grigorij Szokolov szólóestje / A Zongora, MűPa
A megszokott koreográfiával zajlott a nagy orosz zongoraművész hetedik budapesti fellépése. A koncertrendező, Jakobi László felkérte a publikumot, hogy ha lehet, halkan köhögjenek, aztán mintegy másfél perces feszült, krákogásokkal tarkított várakozás után, Szokolov szinte rárontott a zongorára. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
ÉS EGYÉB BACHOK A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje
A Koncert33 hangversenysorozatán a Liszt Ferenc Kamarazenekar eljátssza – három előadáson – Johann Sebastian Bach brandenburgi versenyeit. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
A SZÓLÓHEGEDŰS MAGÁNYOSSÁGA Baráti Kristóf koncertje / Bartók Emlékház
Az 1979-ben született hegedűművész 2010 októberében megnyerte a moszkvai Paganini versenyt. Mintegy ennek utóhangjaként, hatalmas, a kimagasló képességeit bizonyítandó műsorral lépett a budapesti közönség elé. A bizonyítás sikerült. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
BŰNÖKRE ÁTÍRVA A Savaria Barokk Zenekar koncertje / V. Budapesti Barokk Fesztivál
A Szent Mihály templomban a Savaria Barokk Zenekar fellépésével folytatódott a fesztivál. A Németh Pál vezette együttes koncertje a Bach 260 & Pergolesi 300 címet viselte. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
SZÉP HANGOK ÖZÖNE Piotr Anderszewski koncertje / A Zongora, MűPa
Egy rendkívül rokonszenves művész rendkívül rokonszenvesen összeállított programjával vette kezdetét „A Zongora”, a Jakobi Koncert immár hagyományos sorozata szeptember 30-án a Művészetek Palotájában. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
AZ AIR SZÍNEVÁLTOZÁSA A Sonatores Pannoniae koncertje / V. Budapesti Barokk Fesztivál
A Váci utcai Szent Mihály templomban rendezett Barokk Fesztivál mintha leginkább a frekventált helyen megforduló turistákat szólítaná meg. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
BACH, A PARODISTA A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar koncertje / MűPa
A zenetudomány szakszóval paródiáknak nevezi azokat a – főként egyházzenei – kompozíciókat, amelyek egy korábbi, többnyire világi mű átszövegezésével, valamilyen újfajta funkció érdekében végrehajtott átkomponálásával jöttek létre. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
ZONGORISTA-PARADOXON Grigorij Szokolov szólóestje / A Zongora, MűPa
Hatodik budapesti koncertje előtt a legfőbb kérdések egyike az volt, vajon a zongoraművész képes-e a MűPa hatalmas termében is megteremteni azt a fokú intimitást, amelyet korábban a Zeneakadémián borzongva megélhettünk. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.
NIGEL VAGYOK ÉS UNOM AZ EGÉSZET Nigel Kennedy Bach- és Ellington-estje / MűPa, BTF 2010
Másodszor hallottam Nigel Kennedyt élőben. Valahogy úgy alakult, hogy az elmúlt években mindig volt valami, ami miatt egyszerűen nem jutottam el a koncertjére, noha lemezfelvételeit (különösen a régebbieket) jól ismerem. MACZKAY GÉZA CIKKE.
VILÁGOK HARCA Az Óbudai Danubia Zenekar és José Cura közös koncertje
A Salva Vita Alapítvány javára rendezett két jótékonysági hangversenyt a Zeneakadémián az Óbudai Danubia Zenekar. Bizonyára azzal is a nemes célt kívánták szolgálni, hogy a népszerű José Curát hívták meg a koncert vendégkarmesteréül. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.