Schlachta Margit

Ha valaki élete első ötven évét női testben töltötte, van némi tapasztalata a női lét ellentmondásairól. Ha nem is vágyott soha közéleti babérokra, akkor sem érdektelen számára azok sorsa, akiknek ez sikerült. A buszos túra résztvevői – micsoda meglepetés – többségükben a női nemhez tartoztak, bár a férfi-partnerrel érkezők számára féláras részvétellel kecsegtetett a BUPAP (Budapesti Aszfaltprojekt) nevében a szervező, Lénárd Anna képzőművész.

A BUPAP tematikus városnéző sétákat szervez – légy helyben turista, hirdeti. A praktikus tanácsot megfejeli szubjektív tematikával, amely a helyeket összeköti valamilyen hozzájuk rendelhető kulturális tartalommal. Ez olykor konkrétan a történelem, Budapest ostroma vagy a Svábhegy félmúltja, olykor kortárs írók által festett város- és helyzetkép, mint mondjuk a Lipótváros bejárása Térey Jánossal. De lehet kézenfekvő kiindulópont a képzőművészet is, annak kortárs formái, a beton vagy street art. És indulhat a nyomozás akár egy aktuális filmforgatás kapcsán is. A felvetés mindig kicsit provokatív, kifejezetten a helyek kontextusában fellelhető mögöttes, sokszor tudatosan elhallgatott tartalmakra irányul. De még mielőtt kétségbeejtően komolyra fordítanánk a szót, a női busztúra meggyőző bizonyítéka volt annak, hogy mindez nem terhel elviselhetetlen súlyt a hely- és kultúrtörténet rajongóinak vállára illetve lábikráira. 

Szabadság szobor a Citadellán

A lábakat kímélendő döntöttek a szervezők ezúttal a motorizált megoldás mellett, lévén, hogy a nők város- és történelemformáló szerepét Budapest-szerte kívánták nyomon követni. A túravezető Pető Andrea, a CEU Társadalmi Nemek Tudománya Tanszékének tanára arra a kérdésre, hogy miért nem tartja számon a történelem a nők közéleti vagy épp tudományos teljesítményeit, két választ is adott, még indulás előtt. Az egyik kézenfekvő és nehéz vele vitatkozni: a történelem a politikusok játszótere, férfiak írják, férfiaknak. Ebben a hagyományosan női tevékenységnek számító szociális munka illetve tanítás, amellyel kezdetben a nők közéleti tevékenysége jellemezhető volt, nem fért bele. A másik ok kézzel foghatóbb: a számtalan felekezetű és meggyőződésű női egyesületet, amelyek az ezirányú törekvések támogatói és előmozdítói voltak, tudatosan megszüntették, vagyonukat a háború után államosították.

Ennyi hendikep ellenére mégis imponáló mennyiségű hölgyről hallottunk a két és fél órás út során, akik mind öregbítették a Haza vagy a Főváros hírnevét. Politikusok, sportolók, az első orvos, nevelési intézmények és mulatók alapítói, zsidómentők és Habsburgok bizonyították a Szabadság szobor láttán elhangzott alaptételt: a nők nem csupán szimbolikus szoboralakként magasodhatnának Budapest fölé. Ahogy tette ezt a nevezetes szobor modellje, Thuránszkyné Gaál Erzsébet – ingyen. 

Az már a gyermeknevelésben kilúgozódott női agyamnak köszönhető, hogy a számtalan derék asszony közül csak kevésnek a nevét tudnám a megfelelő tevékenységgel párosítani. Megragadt azonban, hogy Slachta Margit nem csak a választójogért emelt szót, hanem azért is, hogy a nőknek a férfiakkal azonos mennyiségű botütés járjon. Remélem, ő volt az, ha mégsem, a tanulságot akkor is megjegyeztem: a nőknek töméntelen korlátot kellett ledönteniük, míg eljuthattak addig, hogy harcolhassanak a négyórás munkaidőért és a gyesért, alanyi jogon. Tisztelet a Vilmáknak, Saroltáknak és Erzsébeteknek, a Cécilék babérjaira nem vágyom, bár nyilván nekik sem lehetett könnyű a sorsuk.

A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend kápolnájában (Fotó: Zöldi Anna)

A budapesti helynevek azt mutatják, hogy a női nem képviselői elsősorban a hagyományos női szerepkör betöltésével érdemelnek ki utcát, teret vagy mezőt. Harcias megmozdulásokat, mint például az 1956-os női tüntetés vagy a trianoni békeszerződés elleni tiltakozás, jellemzően a férfiak szervezték számukra, igyekezvén a várható hatásból politikai tőkét kovácsolni, hogy aztán méltatlanul a feledés homályába süllyesszék az egészet. Jótékony, alázatos, másokat áldozatosan segítő nőket honorál utcával az utókor. Ilyen nőalakok nem csak a szentek, de a férfiágon korántsem közkedvelt Habsburgok között is akadtak, nem csak a legendás Sissi, de például Habsburg–Lotaringiai Hermina Amália Mária hercegnő is, akiről nem csak városrészt neveztek el, de kápolnát is építtettek a tiszteletére. A kevéssé ismert műemlék ma a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend kezelésében áll, eképpen a buszos túrán résztvevő hölgyeket egy igazi Lovag kalauzolhatta a kis épületben. A Lovag Úr őszinte meglepetéssel konstatálta, hogy az általa megbecsült és jól ismert épület telis tele van nőalakok ábrázolásaival – bár ez egy női kápolna esetében nem éppen váratlan.

A szusszanásnyi megállás kifejezetten jót tett a programnak, a buszban könnyen kifárad a figyelem, akkor is, ha tényleg szokatlanul kellemes élmény  a megszokott várost turista-keretből bámulni. Okos és sikeres nőkről hallani pedig akkor is megnyugtató, ha tudjuk, az MTA még ma is erősen férfiak által dominált terep: a rendes és levelező tagok mindössze 5,5%-a nő. És azt is sejtjük, hogy sem mi, sem unokáink nem fognak közéjük tartozni. Még szerencse, hogy fiaink vannak – nekik meg másért nehéz, sőt egyre nehezebb.

A jin-jang egyensúly jegyében a következő túrát a kunmadarasi volt szovjet laktanya területére tervezi a BUPAP, ahol a Gruppo Tökmag csoport kalauzolja majd a csoportot.  Ez a program még szervezés alatt áll, a többi pedig folyamatosan indul a nyár folyamán is, busszal és két lábon, nők és férfiak közös örömére.