Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A REZIGNÁLT NEVELŐ

Kodály Zoltán: Kórusművek / BMC Records
2008. nov. 29.
A BMC folytatja nagyszerű Kodály-sorozatát, ezúttal az a capella kórusművekből adnak közre egy bő válogatást, a karmester ezúttal is Fischer Ádám. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.

Korai, 1943-ban publikált művében a későbbi jelentős zeneszerző, Szőllősy András a pedagógikumot nevezi meg Kodály művészetének egyik centrumaként: „Kodály a társadalom legnagyobb nevelői közé tartozik. A népdalnak, a régi magyar zenének, a nyugati zenének tökéletes egységgé olvasztása az az érték, amelyen keresztül ez a nevelői hatás érvényre jut.” Szerinte Kodály egy minél teljesebb magyar zenekultúra megalapozására tör, „ezt a célt szolgálják azok a kórusok, amelyek technikai szerkezeteiknél fogva alkalmasak arra, hogy könnyen előadhatók legyenek, ezáltal pedig minden zenekultúrának az alapját, a társas zenélést honosítja meg Kodály.”

144Egy szép vallomásában maga a komponista így emlékszik vissza: „Mintegy 1925-ig én is a szakzenészek rendes életét éltem, azaz semmit sem törődtem az iskolával, abban a hiszemben, hogy ott minden rendben van… (…) Ebből az illúzióból egy véletlen eset rázott föl. Egy szép tavaszi nap a budai hegyekben egy kiránduló leánycsapatra akadtam. Daloltak s én megálltam egy félórára és a bokrok mögül hallgattam őket.” De mekkora volt a fülelő mester elszörnyedése, amikor kiderült, hogy műsorok koronája Schneider Fáni volt! „Ma hálásan gondolok Schneider Fánira, mert az kényszerített, hogy gondolkodjam, mit kellene itt tenni.” És elkezdődik a kórusművek hatalmas sorozata a gyermekek, nép, de mindenekelőtt a „társadalom” nevelése nevében.

Köztudott, hogy a zeneileg művelt nép eszméjének ígéretét nem sikerült valóra váltania. Ennek egyik oka talán az lehet, hogy ezt a nemes eszmét elsőként éppen egy olyan államnak, Rákosi-diktatúrájának nyílott lehetősége megvalósítani, amely nem a magyarságot és egyáltalán a nemzeti érzést, hanem az internacionalizmust állította középpontba, és homlokzati humanizmusa mögött valójában a puszta gengszter-morál állt.

Mi sem természetesebb, hogy a gyermekek számára írt karművek lehettek volna a legalkalmasabbak Kodály céljának elérésére –a lemezen a Gergelyjárás (1926), a Lengyel László (1927) és az 1929-es Pünkösdölő című kíséret nélküli gyerekkórusok hallgathatók. De hát különösen a Pünkösdölő című darabról, senki nem állíthatja ép ésszel, hogy „technikai szerkezeteik folytán” a könnyen elődhatóak körébe tartozik, ennek puszta előadásához is meglehetősen komoly zenei felkészültség szükségeltetik. A Magyar Rádió Gyermekkórusa frissen, üdén, ragyogóan, olykor – különösen a Lengyel László felelgetős játékában – erős drámai érzékkel. zenei értelemben anyanyelvi egyértelműséggel énekel – ugyanakkor szinte megbocsáthatatlan vétség, hogy a Dalos Anna remek kis esszéjét tartalmazó műsorfüzet nem közli a szövegeket, melyeket olykor még egy magyar anyanyelvű sem képes hallás után megérteni.

És aztán persze ott sorakoznak a legjelentősebb, minden értelemben bonyolult felnőtt Kodály-kórusok, a Jézus és a kufárok, az Öregek, a Mátrai képek, a Székely keserves. Említett könyvében Szőllősy egy érdekes gondolatot hoz be a nemzeti alapú etika jellemzésére. „Minden nevelés etikus nevelés. Szükséges tehát, hogy az etnikumban etikus mozzanatok is legyenek, hiszen e nélkül nem állhatna a nevelés szolgálatában.” És a „vitézkedés” kategóriáját nevezi meg fő mozzanatként. Ez a vitézkedés szerinte a játékos katonásdi révén a gyermekkorba kapcsolódik, ám „kapcsolata van azonban a vallással is, Jézus személyén keresztül, aki a legönfeláldozóbb magatartásával egyben a legmagasabb értelemben vett vitéz is.” Figyelemre méltó, szellemdús, de nem minden további nélkül elfogadható és talán nem is egészen meggyőző érvelés – és persze ne feledjük, hogy a háború kellős közepén íródott! Annyi persze aligha tagadható, hogy Jézus alakja a nagy kórusban valóban mutat bizonyos vitézi elemeket; elég itt felidézni a fúgaszerű az „és kötélből ostort fonván” strófát. De ebben az előadásban, a Magyar Rádió Kórusa felvételén inkább a rezignáció a lényeg, „a rablók” mániásan ismételgetett, ekhószerű szavaiban a reménytelenség dominál: ezeket a kufárokat voltaképpen sosem sikerül legyőzni. Hogy az Öregek panaszosan és lemondóan szól, az már pusztán a szövegből is következik, Weöres szép verse az elesettség és az iránta érzett empátia nagy himnusza. Röviden és talán sommásan szólva: Kodály kórusművészetét (talán egész működését?) már ifjúkorában is eljegyezte a mélabú, a megkésettség érezte. Ezt mutatja föl ez a gyönyörű, de – mi tagadás – kissé furcsa borítóval megjelent lemez.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek