 Szorcsik Kriszta, Mezei Kinga, Varjú Olga |
Tim Carroll korábbi Hamlet-rendezésének a Bárkán komoly rajongótábora volt, melynek tagjai – akár a szerepek kisorsolásával, a kellékek kölcsönadásával vagy a színészekkel való legapróbb interakcióval – lelkesen hagytak nyomot az előadásokon. E sorok íróját is elvarázsolta a spontaneitás és az improvizáció frissessége, az előzmény nélküli színházi pillanatok születésének tanúsága. A III. Bárka Fesztivál keretében hosszú idő után újra láthattuk e játékos Hamletet. Az alkotók kísérletezőkedve azonban ezúttal még messzebbre ment, a végtelenségig fokozva a véletlen és a színészi kihívás szerepét. A Bárka és a The Factory társulata az előadás időpontjában találkoztak először, és a szerepek kisorsolása után együtt, angolul és magyarul játszották el Shakespeare klasszikusát. (A kísérlet – miután a színészek valamennyire megismerhették egymást – 24 órával később, a Kesztyűgyár termeiben „megismétlődött”. Ez a cikk az első előadásról szól.)
 Tim Carroll |
A rendező – aki a színpadon is megjelenik – káoszt gerjeszt és a gördülékenység ellen dolgozik. Az előadás elején meghatározza, hogy egy-egy szerepet angol vagy magyar színész kap-e. Menet közben is többször változtat a felálláson: a harmadik felvonásban például minden szerepet két (vagy több) színésszel játszat, vegyesen osztva szét a jeleneteket az angolok és a magyarok között, majd a negyedik felvonást színészestül-közönségestül leparancsolja a büfébe, aztán vissza a Vívóterembe.
Talán élveztem volna az előadást, ha nem csigáz el teljesen a sokszor hasztalan igyekezet, hogy megértsem, hol tart éppen a történet. Ha tökéletesen sikerül elfeledkeznem arról, hogy az előadás címében nem csak a Színházi kísérlet, hanem a Hamlet is szerepel. Ha Tim Carroll nem csak a felvonások elején perdül a színpadra, hanem olykor megmenti a csapdában vergődő színészeket, vagy leállítja a sikertelenül induló, ólmos lassúsággal kúszó jeleneteket. Így azonban mindössze néhány emlékezetes pillanat maradt meg az előadásból: a nagymonológ vitatkozó vagy egymásra visszhangzó Hamletjei, a színes hózentrógerral összekapcsolt, egy húron pendülő Rosencrantz és Guildenstern, és a rivalizáló, bűnbánatban megosztott Claudiusok.
 Kardos Róbert, Varga Gabi |
Az előadás egészén inkább az alkotók által forszírozott alapfelállásból adódó helyzetkomikum uralkodott – az a fajta humor és általános vidámság, amellyel egy budapesti Erasmus-bulin is találkozhatunk: felerősödött gesztikuláció, félreértés és értetlenség, az ennek megfelelő grimaszok és az, ahogyan a magyar szavakat ügyetlenül elsajátító angolok nevetést gerjesztenek. A színészek ugyanis eleinte azt sem tudják, kit játszik a másik nyelven megszólaló partnerük. Sokszor elcsúszik egymás mellett, nincs szinkronban az angol és a magyar szöveg. A káosz akkor teljesedik ki, amikor többen játszanak egy-egy szerepet: olykor ugyanazok a mondatok hangzanak el magyarul és angolul, bármiféle többletjelentés vagy akció nélkül, olykor az egyik – általában a magyar – színész veszi át a terepet, miközben partnere hasztalanul igyekszik belefolyni a játékba s tehetetlenül nézi a színpadon történteket. A legjobb pillanatokban az előadás a TÁP Színház Minden Rossz Varietéjére emlékeztetett, már csak azért is, mert a (feltehetően) törzsközönség eleve megbocsátott a felsülő, szerepüket elfelejtető, a helyzeteket inkább tökéletlenül, mint tökéletesen megoldó színészeknek.
 Nagypál Gábor és az angol kollégák |
Az előadás elhárítja magáról a felelősséget: a bukásnak is teret enged, hiszen a cím, a színlap s maga Tim Carroll is a kísérlet-jelleget emeli ki. De vajon nem saját farkába harap a kígyó? Hiszen minden színházi előadást értelmezhetünk kísérletként, ráadásul a színészek bukdácsolásának és a káosz eshetőségének belátásához körülbelül annyi jóstehetség kell, mint azt mondani, hogy egy zseniális tudós nem fogja holnapra felfedezni a rák ellenszerét. Abban is kételkedem, hogy egy rendezőnek joga van – egy öncélú kísérlet részeként, és annak ellenére, hogy dolgozott már a társulattal – ennyire szorongatott helyzetbe hozni színészeit, anélkül, hogy a saját bőrét vásárra vinné.
 Középen Ollé Erik, hátul Pásztor Tibor. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Természetesen arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a Hamlet – Színházi kísérlet játék volt, melyből bizonyára sokat profitálhatott a két társulat: szembesültek saját korlátaikkal, megismerkedhettek más nemzetiségű színészek játékstílusával, s rá voltak kényszerítve, hogy nagyon éles helyzetekben próbáljanak együttműködni – ami az utolsó felvonásban már-már sikerült is.
Fölösleges sikerről vagy bukásról beszélni. Végigcsinálták.
A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a III. Bárka Nemzetközi Színházi Fesztivál gyűjtőlapján olvashatják.