Két év szünet után visszatért Peter Morgan díjnyertes sorozata, amely a brit monarchia életét és működését mutatja be attól a pillanattól kezdve, hogy a fiatal Erzsébet a trónra kerül. Az 1953-as koronázást követően II. Erzsébet angol királynő annak a kötelességének tesz eleget, hogy uralkodóként biztonságot és állandóságot nyújtson az angol népnek és képviselje a monarchiát a világban. A szeptemberben elhunyt királynő 70 éven keresztül navigált különböző szerepei között, hogy miként legyen megértő feleség, szerető anya és mindenekelőtt határozott uralkodó. A korona kiszínezi a történelmet, és Peter Morgan a színészei segítségével elképzeli azt, hogy mi történhetett a Buckingham-palota zárt ajtói mögött.
A királynő halálát követően különösen felerősödtek azok a hangok, melyek bírálták a sorozat hitelességét, mondván a fikcióval vegyített valóság, valamint a királyi család egyes tagjainak — különösen Károly hercegnek — negatív színben való feltüntetése árthat a monarchiának, amely III. Károllyal az élen éppen átalakulóban van. A sorozat alkotói ugyanakkor kezdettől fogva kiemelték, hogy a széria nem dokumentumfilm, hanem a megtörtént események dramatizált felelevenítése. A korona fő vonzereje éppen az, hogy párhuzamba állítja a történelmi, politikai, társadalmi eseményeket a monarchián belüli változásokkal és emberi mivoltukban ábrázolja a királyi családot: a tökéletesen megfestett portré többdimenziós alakokat rejt.
Az előző évad emlékezetes momentumai három nő köré szerveződtek. A negyedik évad egyrészt bevezette az üde Dianát, valamint az akkori miniszterelnök, Margaret Thatcher játszott fontos szerepet abban, hogy közelebbről megismerjük a királynő személyét. Tíz részen keresztül szemtanúi lehettünk Károly és Diana mesébe illő, majd rémálomba forduló kapcsolatának, továbbá olyan történelmi jelentőségű pillanatokba is betekintést nyertünk, mint a Falkland-háború vagy a Vaslady sokak által kritizált bel-és külpolitikai döntései.
 Imelda Staunton |
Az ötödik évad II. Erzsébet uralkodásának azt a periódusát dolgozza fel, amikor a királynőnek rá kell jönnie, hogy a viktoriánus értékek és eszmék kora véget ért, olyannyira, hogy az alattvalók a monarchia létjogosultságát is megkérdőjelezik. Elterjednek a kereskedelmi csatornák, a bulvársajtó minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvend, és mindenki Károly és Diana házasságára kíváncsi. Utóbbi igaz Peter Morganra is, aki főleg azt szeretné bemutatni, hogy az egykori álompár kapcsolata hogyan ment tönkre, mi vezetett a különélésig, majd a válásig. Az itt megismert Károly és Diana csupán a külvilág felé közvetíti azt, hogy mennyire boldogok, a nyaraláson eljátsszák a számukra kiosztott szerepet, és míg a férfi Camillával folytat viszonyt, addig Diana a gyerekei mellett lel vigaszra és keresi a kitörési pontokat.
A boldogtalan és magányos walesi hercegnő Andrew Morton könyvében őszintén vall a házasságról és az őt szabályozó palotáról. Ekkor jelennek meg az első repedések, majd az évad felénél elérkezünk ahhoz a botrányhoz, amikor egy amatőr rádiós lehallgatja Károly és Camilla túlfűtött telefonbeszélgetését, és ezt később lehozzák az újságok, de a palota felé intézett igazi támadást Diana BBC-s Panoráma-interjúja jelenti, mellyel végleg eldől, hogy a válás az egyedüli megoldás.
Mindez különösen érzékenyen érinti a királynőt, hiszen Károlyra nemcsak fiaként, hanem trónörökösként is tekint, akinek példát kellene mutatnia. Károly ezzel szemben a modern kor embereként, progresszív gondolkodásúként jelenik meg, aki mind a monarchia, mind a magánélet terén az anyjától eltérő elveket vall. Az évad során többször kiéleződik a közöttük régóta húzódó ellentét. Hogyan férhet meg egymás mellett a régi és az új, a tradíció és a változás? E kérdés jelképe a királynő hajójának, a Britanniának a korszerűtlensége. Erzsébet az uralkodása elején tett szert az úszó palotára, és az a szívéhez nőtt, ezért nehezen látja be, hogy a hajó elöregedett, felújítása költséges, így meg kell válnia tőle.
 Elizabeth Debicki |
A korona legújabb évada hajlamos felerősíteni a kilencvenes évek szappanoperás jellegét. Károly és Diana házasságának fokozatos széthullása mellett a háttérben felbukkan Mohamed Al-Fayed és nagyratörő ambíciója, hogy bekerüljön a brit felső osztály köreibe. Fiatal apaként elsőszülött fiában, Dodiban látja meg a jövőt, ezzel a sorozat egyfajta eleve elrendeltséget sejtet Diana és Dodi tragikus végzetében. Mohamed mindent elkövet annak érdekében, hogy közelebb férkőzhessen a királynőhöz: maga mellé veszi a lemondott VIII. Eduárd király egykori komornyikját, megvásárolja és felújítja a néhai windsori herceg francia birtokát, visszaszolgáltatja a koronához tartozó értéktárgyakat, és a londoni Harrods áruház tulajdonosa lesz.
Peter Morgan alkotói szabadsága akkor érvényesül a leginkább, mikor párhuzamba állít bizonyos momentumokat és összeköti a múltat a jelennel, az uralkodót a néppel. Erre a legjobb példa a hatodik epizód, mely a Romanov-család kivégzésének felidézésével tér ki egyrészt Jelcinre és az orosz nyitásra, másrészt Fülöp herceg közeli barátságára Lady Romsey-vel. Szintén ügyes írói fogás Károly és Diana válásának bemutatása, mely az epizód végére csupán egy lesz a sok válás közül, amely a bíróság elé kerül. Ugyanakkor Morgan mintha túlságosan is ragaszkodna az általa tökélyre fejlesztett formulához és olykor ismétli önmagát, ugyanazokat a frázisokat halljuk újra meg újra.
Margit hercegnő és Peter Townsend szerelmének egykor a királynő állt az útjába; a testvére nem mehetett hozzá az elvált férfihoz. Sok-sok évvel később Margit látva, hogy a királynő gyerekei sorra adják be a válókeresetet és máshol keresik a szerelmet, sérelmezi, hogy tőle elvették a döntés jogát és megfosztották őt a valódi boldogság lehetőségétől. Ugyanebben az évben tűz üt ki a windsori kastélyban, és ez a pusztítás a második Erzsébet-kor legzavarosabb évének a szimbólumává válik.
Ahogy a királynő munkájához hozzátartozott az éppen aktuális miniszterelnökkel megejtett audiencia és tanácskozás a világban zajló eseményekről, úgy a sorozatnak is meghatározó bástyáját képezte az, hogy Erzsébet milyen viszonyt ápol a brit kormány aktuális fejével. Ebben a szezonban a konzervatív John Major a Jelcinnel való találkozáson kívül minimális politikai színezetet ad a szériához és inkább külső szemlélőként figyeli, hogyan próbálja a monarchia fenntartani az egykori status quót.
A korona ötödik évadában lecserélték az előző két évad szereplőgárdáját. Az újonnan érkező színészek külsőleg ugyan nem igazán hasonlítanak a valós személyekre (Dominic West például túlságosan jóképű Károly herceghez képest), de játékuk elsőrangú, és remekül keltik életre Peter Morgan forgatókönyvét. Az Erzsébet királynőt megformáló Imelda Staunton láttán eleinte eszünkbe juthat a Harry Potter-filmekből ismert karaktere, Dolores Umbridge, de idővel megszokjuk az arcát, és a színésznő képes arra, hogy a királynőt jellemző tartózkodó és szilárd vonások mellett, az idő múlását és a korona terhét érző nőt is megjelenítse. Férjét, Fülöp herceget Jonathan Pryce alakítja, aki egyszer kiáll felesége kötelességtudata mellett, máskor pedig megkérdőjelezi azt. A legtöbben valószínűleg arra voltak kíváncsiak, hogy Emma Corrin és Kristen Stewart (Spencer) után az ausztrál Elizabeth Debickinek sikerül-e megragadni Diana hercegnő eszményi lényét és huncut vadságát. A színésznő elsajátította Diana finom gesztusait, hanglejtését és reménykedő pillantásait, de akkor nyújt igazán maradandót, mikor az elképzelt beszélgetések peregnek le, nem pedig a sokat által jól ismert interjúk és nyilvános megjelenések. A további szerepekben olyan színészek lépnek elénk, mint Lesley Manville Margit hercegnőként, Jonny Lee Miller John Majorként, illetve Olivia Williams, aki Camillát és Timothy Dalton, aki Peter Townsendet alakítja.
Nívós sorozatok esetében — mint amilyen A korona — kihívás végig egyenletes minőségű produkciót létrehozni, eltalálni a megfelelő arányokat valóság és fikció között, objektív történetmesélésre törekedni úgy, hogy legyen elegendő dráma és a néző figyelmét mindvégig lekötő feszültség. Peter Morgan a valós tényekből kiindulva ezúttal talán nagyobb teret enged a képzeletnek és a feltételezéseknek, ezért az ötödik évad elnyújtott és komótos. A sorozat olyan mértékben veszít lendületéből, ahogy a királynő is csak lassan alkalmazkodik a kilencvenes évek egyre gyorsabban bekövetkező változásaihoz.
Panaszra azért nincs okunk, hiszen a Netflix ezúttal is pénzt és időt nem sajnálva tette lehetővé, hogy a korábbi évadokban látott színvonalon folytatódjon a széria. A végeredmény még mindig első osztályú szórakozást nyújt, kiváló színészekkel, korhű miliővel és ruhákkal, valamint Martin Phipps lebilincselő dallamaival. A korona fénye tán némileg megkopott, de a szépségéből nem veszített.
A sorozat adatlapja a Mafab.hu oldalán itt található.