A játszma
2022.06.08.

Több mint egy évtized után került a mozikba a nagysikerű A vizsga folytatása. A játszma sok tekintetben felülmúlja elődjét, néhány aspektusában azonban elmarad mögötte. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.

A 2011-es A vizsga megérdemelten emelkedett kultstátuszba, elsősorban azért, mert megmutatta, hogy a műfaji sémákat lehet (sőt, érdemes is) keverni a magyar történelem bizonyos korszakainak hangulatával, a végeredmény ugyanis ebben az esetben egy sokak számára fogyasztható, ám tartalmas alkotás lesz. Az izgalmas kémtörténet indította el Köbli Norbert történelmi filmszériáját, melyben akadnak kiemelkedő (Félvilág, A berni követ) és kevéssé sikerült (Árulók) darabok is, közös azonban a filmekben, hogy úgy tudtak érvényes állításokat megfogalmazni a huszadik századi magyar történelemmel kapcsolatban, hogy közben alapvetően az emberre koncentráltak. 

Köbli Norbert (ezúttal Fazakas Péter rendezővel kiegészülve) néhány évvel ezelőtt úgy döntött, az új történetek előtt leporolja egy régi sikerdarabját, és folytatást készít A vizsgához, mégpedig úgy, hogy a film cselekményébe az egyik főszerepet alakító Kulka János időközben sajnálatosan leromlott egészségügyi állapotát is belefoglalja. 

Így született meg A játszma, melynek története szándékosan hajaz az első epizódra. A korábban megismert András (Nagy Zsolt) és Éva (Hámori Gabriella) boldog házasságban él, mígnem egyik nap a postás egy Pravdát hoz, mely Markó Pál (Kulka János) korábbi hőstetteit ünnepli. Szereplőink ebből azt a következtetést vonják le, hogy Moszkvának még tervei vannak a legendás kémmel, aki személyes bosszút forralhat ellenük. Kulcsár elvtársat (Scherer Péter) bevonva elkezdik megfigyeltetni Markót, mégpedig egy Adél nevű fiatal lánnyal (Staub Viktória), akit a kém gyermekkora óta ismer. Aztán persze megint csak kiderül, hogy nem olyan egyértelmű, ki kit figyel meg. 


Jelenetek a filmből

A játszma legnagyobb pozitívuma, hogy nem próbálta meg megismételni az első rész formuláját. Az ügynökök közti versengés A vizsgában egy olyan thrillernek adott táptalajt, ahol a néző sem tudta, épp kit kövessen, kivel rokonszenvezzen. Amit ilyen keretek között el lehet mondani a besúgásról, azt Köbliék már elmondták 2011-ben. Váltásra volt tehát szükség, ezért aztán az alkotók úgy döntötték, hogy ezúttal sokkal inkább a karakterekre helyezik a hangsúlyt. 

Az első epizódban ugyanis (főleg utólag visszanézve) azért igencsak kétdimenziósak a figurák, de ez nem is volt gond, hiszen nem ez állt a középpontban. A játszma azonban arról akar mesélni, hogy a titok és az elhallgatás hogyan hat az emberi kapcsolatokra. Mert téved, aki úgy gondolja, a szerepek közötti váltás egyszerű. Aki munkájaként a besúgást, a megalkuvást és a másokon való átgázolást választja, az nem tud utána hű társ lenni. András és Éva kapcsolata a kezdetektől fogva sokkal inkább a funkcionalitásról szólt, és ez idővel szükségszerűen kiütközött. 

Kettejük viszonyának válsága határozza meg a filmet, ehhez viszonyítva történik minden. Sajnos azonban a mit és a hogyan kérdése erőteljesen válik el A játszma esetében, ugyanis amit a film a diktatúrák és a hatalommal való együttműködés emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásáról állít, az erős és pszichológiailag bőségesen megalapozott, viszont ennek ábrázolása már sokkal problémásabb. 


A képek forrása: MAFAB

A „hogyan mutassunk be kiüresedett kapcsolatot” kliségyűjtemény csaknem összes eleme megjelenik, olyan érzésünk lehet, mintha a film nem bízna nézőjében. Ez utóbbi egyébként az elmúlt évek szinte összes magyar moziját látva talán általánosabb probléma. Vannak a nagyközönség számára készült filmek, illetve vannak a szerzői alkotások, a kettő között viszont mintha az alkotók nem találnák az arányokat. A jelenség tankönyvbe illő példája még a film vége, amikor Scherer Péter karaktere párbeszédnek álcázva tulajdonképpen elmagyarázza azoknak, akik nem figyeltek annyira az elmúlt két órában, hogy mit is láttunk. 

Azért is bosszantó ez, mert A játszmában nagyon sok mindent lehet szeretni, de legalábbis elismerni. El lehet például mondani, hogy nagyon jót tett a filmnek a jelentősebb költségvetés. A külső jelenetek sokkal elevenebbek, a vidék vidéknek, Pest Pestnek néz ki, és még egy-egy nagytotált is megengedett magának Nagy András operatőr, ami mutatja, hogy nem kellett szemérmeskedni, megvolt a keret a kor méltó megidézésére. 

Szerethetjük a színészeket is. Hámori Gabriella Isabelle Huppert-i ridegséget és mélyen elfojtott nőiséget hoz, Nagy Zsolt alakítása kifejezetten súlyos, Staub Viktória pedig igazi meglepetés. Anélkül hogy spoilereznénk, megjegyzendő, hogy hamar kiderül, hogy Adél nem egészen az, akinek hittük, ezzel pedig a színészi feladat is csak még nehezebbé vált, a két filmbéli szerepjáték ugyanis kiegészül azzal, hogy a néző is kialakít egy benyomást a lányról. Egyszerre kell elhinnünk a fonott loknik mögé rejtett szexualitást és azt, ahogy a vidéki lány rácsodálkozik a fővárosra. Ha nincs meg az illúzió, nem működik a film, Staub Viktória azonban végig magabiztos. 

Kulka János pedig méltóságteljes. Hatalmas dicséret illeti az alkotókat azért, mert nem éltek vissza a helyzettel, a film nem fürdőzik a nyomorban, sőt azt sem játssza el, hogy a látszólag elesett kém valójában Rambo álruhában. Egy megtört, de a helyzetét méltósággal viselő embert látunk, akinek az érzékei továbbra is helyén vannak. 

A karakterekkel párhuzamosan pedig a film történelemszemlélete is halad. ‘57-ben hithű kommunista üldözött hithű kommunistát, a különbség legfeljebb néhány szabály értelmezésében rejlett. Ezzel szemben a második részben már egy sokkal erősebb kiábrándultság és apolitikus szemlélet jelenik meg, ami tágítja a horizontot, és szépen rímel a szereplők egyéni megéléseire. 

A játszma méltó folytatása elődjének, amely bár azt a frissességet nem tudja megismételni, érdemi információkkal és nézőpontokkal bővíti a korábban megismert világot. 

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Szerző: Vigh Martin
Címkék: Mozipremierek 2022