Pedig az első évadot nagyon vártam. Kíváncsi voltam ugyanis arra, hogy egy valahai legendás sorozat tud-e vajon érvényesen folytatódni közel húsz év kihagyás után. A sorozat készítőit, Michael Patrick Kinget és Darren Start nem lehet azzal vádolni, hogy nem tettek meg mindent az ügy érdekében: számot vetettek az eltelt idővel és rengeteg, a mai nézőket foglalkoztató közéleti témát is elhelyeztek a sorozatban, amely még így is hű maradt eredeti célkitűzéséhez, hogy a szerelemről, a barátságról, az emberi kapcsolatokról szóljon.
 Sarah Jessica Parker |
Bizonyos szempontból tehát önazonos Carrie Bradshaw-nak és barátnőinek története, és nagy erénye a sorozatnak az a mód, ahogyan az előzményeihez, vagyis a Szex és New York hat régi évadához viszonyul. Az új részek reflektálnak arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a régi szériák fölött mostanra eljárt az idő. Ahogy eljárt a színészek, és ebből következően a szereplők fölött is. Amitől pedig leginkább lehetett tartani, hogy az új sorozat merő anakronizmus lesz, szerencsére nem következett be.
Carrie Bradshaw (Sarah Jessica Parker), Miranda Hobbes (Cynthia Nixon) és Charlotte York (Kristin Davis) még mindig New Yorkban és továbbra is tüntető jómódban élnek, ugyanakkor a kettőezerhúszas évekre veszítettek régi menőségükből, és kétségbeesetten próbálnak lépést tartani a XXI. század elvárásaival. Carrie egy podcast műsorban szerepel több-kevesebb sikerrel, Miranda otthagyja az ügyvédi pályát, és társadalomtudományt hallgat az egyetemen, Charlotte pedig teljes gőzzel igyekszik a világ legmegértőbb és legdemokratikusabb anyukájaként elviselni elkényeztetett kiskamasz gyerekei összes dilijét. Mindebből pedig világos, hogy az a világ, amelyre a Szex és New York sorozatokból emlékszünk, mára tökéletesen megsemmisült. Ennek izgalmas metaforájaként jelenik meg Mr. Big halála, akit nem véletlenül hívnak így, ő volt ugyanis a sorozat vágyott férfiideálja, aki időnként eltűnt, aztán megint feltűnt, aki néha szexi volt és gáláns, máskor meg egy megbízhatatlan görény. És bár többször volt az utóbbi, mégis minden tévénéző úgy érezte helyesnek, hogy végül Carrie-vel egymásra találjanak, és összeházasodjanak annak rendje s módja szerint.
 Cynthia Nixon, Sarah Jessica Parker és Kristin Davis |
Bizonyos szempontból tehát érdekes döntés, hogy az És egyszer csak… című sorozat Carrie gyászmunkájáról szól. Ám sajnos, ennek akadnak azért más következményei is, például az, hogy az epizódokból eltűnt mindaz, ami miatt a Szex és New Yorkot szerettük: a pörgős jelenetek, a humor és az abszurd helyzetek. De ami legfőképp eltűnt belőle, az a szex, és a sorozat legszórakoztatóbb figurája, Samantha Jones. Az összes bulvárlap megírta már, hogy Kim Cattrall miért nem volt hajlandó szerepelni az új részekben. Hiánya viszont még színtelenebbé változtatta az amúgy is meglepően konzervatív sorozatot, amelyben az egyetlen kockázatvállalás Mr. Big kiiktatása volt. Először csak a történetben, aztán, amikor kiderültek az őt játszó színész, Chris Noth szexuális zaklatási ügyei decemberben, akkor praktikusan is: az utolsó epizód emlékjelenetét, amelyben szerepelt volna még, egyszerűen kivágták az alkotók.
De mi marad a Szex és New Yorkból, ha nincs benne szex? Hát, New York, és az HBO-tól nem túl meglepő módon bekerül még mellé a képbe egy jó adag identitáspolitika. Nembináris, nemfehér, nemátlagos, de mindenki nagyon jó ember, senki, de tényleg, senki nem akar rosszat, és ha éppen valaki nem 100%-ig PC, az a véletlen műve, és utána mindig nagyon el is szégyelli magát. Az És egyszer csak… addig nyújtózkodik, amíg a progresszív trendek takarója ér, és azon belül igyekszik a legtöbbet kihozni a témájából, amely ebben a keretrendszerben már abszolút érthető, hogy nem a szexualitás.
Mindezt csak azért tartom fontosnak leírni, mert ez az irányzat részben átvette az amerikai tartalomgyártók fölötti irányítást, propagandamozivá változtatva egy csomó jobb sorsra érdemes filmet és sorozatot – tehát beteljesült az Alt-Right rémálma. Ami – a jobboldalnak ellentmondva – nem azért rémes, mert elfogadottá teszi az LMBTQ mozgalmat vagy a színesbőrű színészeknek lehetőséget ad, hanem azért, mert az eredménye többnyire kiszámítható és unalmas. Abból ugyanis, hogy szereplők simogatják egymás lelkét tíz epizódon át, nem lesz semmiféle konfliktus, amiből nagyjából az következik, hogy nem is történik semmi, főképp egy olyan sorozatban, amely a szerelemről, a barátságról, az emberi kapcsolatokról szól(na).
Nekünk, nézőknek pedig egyetlen dolog marad, aminek örülhetünk, és ez a nosztalgia. Ez persze csak azokra vonatkozik, akik látták a Szex és New York első hat évadát. Továbbra is rajonghatunk Carrie Bradshaw elképesztő ruhatáráért, vagy sajnálhatjuk Mr. Biget szívroham közben, Steve-et és Mirandát pedig tönkrement házasságuk miatt, szomorkodhatunk Samantha hiánya miatt, vagy bosszankodhatunk rajta, milyen bénán sikerült kiírni ezt a karaktert a sorozatból. S persze bámulhatjuk a színésznők arcát, és közben érezhetjük, hogy telik az idő, bizony, napról napra közelebb vagyunk az elmúláshoz. És hogy mi a helyzet azokkal, akik nem látták az első hat évadot? Azt hiszem, számukra ez a sorozat gyakorlatilag nézhetetlen és értelmezhetetlen. Közhelyhalmaz egy nem túl érdekes sztoriba csomagolva, nembináris dögunalom.
A sorozat adatlapja a mafab.hu oldalán ide kattintva érhető el.