Kortárs reflexiók a rendszerváltáskori antiszemitizmusra és zsidó identitásra – ez az alcíme a 2015-ben indult Enyészpontok projektsorozat negyedik állomásának. Ahogy azt már a cím is sejteti, a kiállítás ezúttal olyan időintervallumot jelölt ki, amely a napjainkat is érinti. Azért érdekes ez, mert megszűnik az a távolság, amiről megszoktuk, hogy a holokauszt emlékezettel kapcsolatos kiállításoknál jelen van.
 Gosztola Kitti: Sűrítmény |
A művészek nem kevesebbre vállalkoznak, mint hogy most tegyék fel a kérdést: milyen ellentmondásokkal találkozunk a rendszerváltás után és hogyan lehet újra megismerni ezeket az elfeledett és elhallgatott történeteket, miként lehet láthatóvá tenni a diskurzusban jelentkező hiányukat? A rendszerváltás nem egy generáció életét befolyásolta, és fontos évszám volt 1989, nem csak az újraéledő zsidó identitás, de az antiszemita mozgalmak szempontjából is. A töredezett emlékezet hagyatékaival és a zsidó örökséggel foglalkozó tárlat ezúttal is kutatásalapú művekben materializálódik.
Az összeütköző idősíkokat és a velük párhuzamos társadalmi és történeti összefüggéseket az alkotók nem csorbítják: a maguk valóságában ábrázolják azokat. Ilyen Gosztola Kitti Sűrítmény címet viselő objektje is, amely már a terembe lépve megragadja figyelmünket. A négy rekesz tetején álló Traubiszóda szőlőléből és karamellizált cukorból készült, sokáig maga is sűrített (rétegzett) identitású volt: a magyarnak hitt, osztrákok által is gyártott, végül pedig kóserként forgalmazott ital sokáig állt a sajtó támadásainak kereszttüzében. A konfliktus a gyártás okán az 1990-es években két rivális cég között húzódott, később pedig a szélsőjobboldal számára is érdekessé vált. Gosztola Kitti saját receptúrára készített Sűrítményének a különlegessége, hogy sajátos története mellett elődje élettartamát is megörökölte.
 Gróf Ferenc: Hungarumlaut |
Gróf Ferenc a Hayden White óta nyilvánvaló tényt, miszerint a történelemírás szubjektív, saját élettörténetének egy szegmense felől közelíti meg és kapcsolja 1992 eseményeihez. A Hungarumlaut, avagy a szabadság lelkének újratemetése nemcsak St.Auby Tamás 1992-es gellérthegyi szellemének az hommage-a, sokkal inkább az akciót követő párhuzamos eseményeket összesítő verbális térkép. Ilyen Csurka István antiszemita publikációja, Horthy újratemetése és az új Hungarumlaut betűkészlet konvertálása is.
Az emlékezet töredékességét egy megcsonkított sírkő is képes feltárni KissPál Szabolcs szerint. A zsidó temetők síremlékei mind hasonló sorsra jutottak: értékes alapanyaguk miatt a helyiek beépítették, felhasználták őket más épületekhez, miután a holokausztot követően nagyrészük elnéptelenedett, látogatók nélkül maradt. A Trafó Galériában kiállított női síremléket nem egyszerűen áthelyezték, hanem átfaragták; mégpedig abból a célból, hogy pótolják az egykori Magyarország középpontját jelölő szarvasi malomkövet.
KissPál doku-fikciós projektjeiben már foglalkozott a nemzettudattal (Szerelmes Földrajz, 2012; A lehullott turultoll felemelkedése, 2016), így nem okoz meglepetést, hogy a Miféle reneszánsz?-ban is találkozunk a nemzeti és etnikai identitást formáló mitológiával. A zsidó közösségeket érintő konfliktusok ugyancsak előkerülnek, egy temető sírkövek nélkül, egy közösség emlékezet nélkül. KissPál két csoportot kérdezett: a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor nyaralóit – akik egyre kevésbé kapcsolódnak a hely történetéhez; és azt a hagyományőrző közösséget, akik ma is a Nagy-Magyarország történelmi emlékműhöz kirándulnak. A két közösség egymás mellett nyaral, emlékezetük legfeljebb a megcsonkított sírkőben keresztezheti egymást. A malomkő pedig a párhuzamosan történő események feszültsége között ragad, pontosan úgy, ahogy a látogató is az interjúkat hallgatva.
 Nagy Csilla: Pulóver. Fotók: Biró Dávid. A képek forrása: Trafó |
A hely történetéhez kapcsolódó kollektív emlékezet mintázataival találkozunk Nagy Csilla művében is, aki kutatása során egy túlélő ruhadarabjának emlékezete felől nézi a közösség múltját. Nem csak a Pulóver, de a múlt szálai is felfejtődnek az alkotást kísérő kiadványban: az egyik a 2012-ben újranyitott Eperjesi Zsidó Közösségi Múzeum történetét járja körbe, amely a zsinagóga egykori női részlegén kapott helyet.
A rendszerváltás után az egykori funkcióvesztett intézmények átalakítása, illetve a zsidó identitás újbóli megtalálásának a reménye mindhárom alkotásnál fellelhető. Pálinkás Bence György videómunkája szintén a múltba rántja vissza a látogatót, a Péterfy Sándor utcai épület skinhead és hungarista mozgalmainak rejtett menekülőútvonalait mutatja be az egykori szélsőjobboldali pártszékhely pincehelyiségében. A privát felvételeket idéző videómunka új perspektívát nyit a rendszerváltás utáni szólásszabadság kiskapuira. A Lassabb hajnalt! nemcsak a fenti csoportok társadalmi változást sürgető jelmondatait ellensúlyozó válasz, de a kiállítás egészére kiterjeszthető tétellé válik: emlékeztető arra, hogy a fordulópontot talán nem egy dátum, hanem az emlékezethez való viszonyunk újragondolása jelenthetné.
A kiállítás megtekinthető 2022. január 30-ig.