Bűntudat nélkül / Amazon Prime
2021.05.05.

A Bűntudat nélkül első ránézésre kritikusabb az amerikai külpolitikával kapcsolatban, mint a hasonszőrű akciómozik, de aztán a könnyebb utat választja. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Tom Clancy sosem volt katona, mégis lázas érdeklődéssel követte szülőhazája, az USA titkosszolgálati és katonai akcióit, amiket megpróbált a lehető leghitelesebben és a legnagyobb részletességgel átültetni a műveibe. Az első, 1984-ben megjelent Vadászat a Vörös Októberre című regényét maga az elnök, Ronald Reagan méltatta. 
 
Clancy neve azóta márkanévvé vált: könyveit több mint százmillió példányban adták el, amikből filmes és videojátékos adaptációk is készültek. Leghíresebb karakterét, Jack Ryant Alec Baldwin, Harrison Ford, Ben Affleck és Chris Pine keltette életre öt különböző filmben, de jelenleg is fut egy róla készült sorozat az Amazon Prime-on, aminek épp nálunk forgatják a második évadát.
 
A gigavállalat Tom Clancy másik híres karakterét, John Clarkot is megszerezte; a Bűntudat nélkülnek ő a főszereplője. Willem Dafoe és Liev Schrieber után egy fekete színészre, a Creedből és a Fekete párducból ismert Michael B. Jordanre bízták a szerepet.
 
Tom Clancy a hidegháborús félelmekre építette az életművét, központi kérdés tehát, hogy sikerült-e átültetni a ’93-as regényt a mai korra anélkül, hogy elveszne az esszenciája. Igaz, hogy a James Bond- és a Mission: Impossible-filmek alapanyagai is a hidegháború során keletkeztek, de ezek a művek sosem törekedtek a külpolitikai állapotok valószerű bemutatására, míg Tom Clancy mindig is hiteles elemekből szeretett fiktív sztorikat kikeverni. Miután az orosz-amerikai viszony továbbra is ellenséges, és az orosz titkosszolgálatok vélhetően az amerikai választásokat is megpróbálták befolyásolni, így a könyvhöz képest elég volt a szovjeteket átírni oroszra, és kihúzni belőle a vietnámiakat.
 
Taylor Sheridan és Will Staples forgatókönyvében viszont nemhogy fura akcentussal beszélő, képregénybe illő orosz gonosztevők nincsenek, de még oroszok is alig. A Bűntudat nélkülben nem a kormányok és a titkosszolgálatok nemzetisége számít, mert ugyanolyan gátlástalannak tűnnek mindkét oldalon. A lényeg inkább az, hogy az áldozat végül mindig a kisember lesz. 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
Ez az álláspont, ami megkérdőjelezi az amerikai kormány feljebbvalóságát, akár újszerű is lehetne, de a makulátlan állam összeomló illúzióját már a ’70-es évek filmtermése bőségesen feldolgozta, és a hírszerző ügynökségek megítélése Edward Snowden és a többi szivárogtató óta csak tovább romlott. Ez a kritikus álláspont, ha nem is túl újszerű, még mindig jobb, mint az a katonai propaganda vagy bűnbakkeresés, amire ezek a típusú filmek hajlamosak, gondoljunk csak Clint Eastwood Amerikai mesterlövészére vagy Paul Greengrass Zöld zónájára.
 
A Bűntudat nélkül minden megelőlegezett bizalmat eljátszik a játékidő végére, mikor kiderülnek a motivációk a hatalmi machinációk hátterében, és ezzel világossá válik, hogy eszük ágában sincs valós kritikát megfogalmazni a fennálló rendszerekkel szemben. A filmben a CIA nem bürokratikus monstrumnak tűnik, ahol nehéz rámutatni a felelősökre, hanem egy négy-öt főből álló gittegyletként jelenik meg, aminél egy-két rohadt alma eltávolításával helyreállítható a rend, vagyis a probléma nem intézményes, hanem egyéni szinten megoldható. Ezzel a nüanszokat, a komplex hatalmi intrikákat elnagyolt, képregényfilmes motivációkra cserélik, pedig Sheridan életművére (Sicario 1-2, A préri urai, Wind River) ez egyáltalán nem jellemző.
 
A történet egyébként a szokásos: John Kelly (későbbi fedőnevén John Clark) haditengerészeti kommandósként teljesít szolgálatot, amikor várandós felesége a hatalmi játszmák áldozatává válik, és szánt szándékkal megölik. Amikor igazságot akar szolgáltatni, az állam cserben hagyja, és csak magára számíthat, hogy felkutassa és megbüntesse felesége gyilkosait.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Ez eddig egy Steven Seagal-film vagy számtalan másik, a ’80-as, ’90-es években népszerű akciómozi szinopszisa is lehetne, de jobb esetben úgysem az a lényeg, hogy hova jutunk el, hanem az, hogy hogyan. Stefano Sollima rendezése tehet arról, hogy a Bűntudat nélkül több, mint egy egyszerű utánérzés a ’90-es évekből. A rendezőt korábban leginkább a bűnszervezetek működése foglalkoztatta, a Gomorrah és a ZéróZéróZéró sorozatokon, valamint a Sicario 2-n dolgozott, nem idegen tehát tőle ez a nyersesség.
 
Sollima kommandósai nem villogni szeretnének, nem akarnak menőnek tűnni akció közben, hanem rideg profizmussal hajtják végre a célpontok likvidálását. Nem sebezhetetlen szuperkatonák, itt minden lövésnek és találatnak súlya van. A rendező nem fetisizálja a fegyvereket, mint Schwarzenegger Kommandója, és John Kelly sem válik dicsőséges harcossá, mint a hozzá hasonlóan börtönből kihozott Rambo, épp ellenkezőleg: a küzdelme elkeseredettnek és hiábavalónak tűnik. A katonalét rég tűnt ennyire nyomorúságosnak amerikai filmben, és ehhez is egy olasz rendező kellett.
 
A stáblistába ékelt jelenet emlékeztet minket arra, hogy manapság semmi sem áll magában, mert a legtöbb stúdiófilm egy potenciális franchise első része (a Szivárvány kommandó adaptációját lengetik be), de szerencsére nem lehetett azt érezni, hogy csak a fő attrakció felvezetését látjuk. Elkerülték a franchise-filmeknél kötelezőnek tűnő két és félórás játékidőt is – az egész alig száz perc –, így a sztoriban semmi töltelék nincs.
 
Hibái ellenére a Bűntudat nélkül legnagyobb erénye az, hogy legalább akciófilmként jól működik, miközben egy fokkal jobban emlékeztet a valóságra, mint a műfajban megszokott politikamentes, eszképista látványfilmek vagy a teljesen egyoldalú, militarista bosszúfantáziák.
 
Címkék: Amazon Prime 2021