Regős Mátyás: Tiki
2021.03.18.

Az első kötetével költőként bemutatkozó Regős Mátyás most elbeszéléssel jelentkezett. Nem szokatlan írói indulás ez, de mindenképpen figyelemreméltó. Vajon ez a potenciál megmutatkozik az új könyvben is? NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF KRITIKÁJA.

„Nagyon erős tartalék és muníció van Regős Mátyás írói eszköztárában” – írta Kolozsi Orsolya Regős Patyik Fedon élete című debütkötetéről elismerő kritikájában. Magam is hasonlóan gondoltam. Az új kötet, mint minden második kötet tétje az volt, hogy elérhetővé válik-e az, amit még nem adott meg a debütálás, csak további lehetőségként megelőlegezett. A tavalyi év végén napvilágot látott Tiki című kisregény sokadszori olvasásra is az igent hozta számomra. Megkockáztatom, hogy Regős Mátyás immár nemcsak nemzedéke egyik tehetsége, hanem a kortárs magyar irodalom egyik fontos alkotója. Hogy az is marad-e, az attól függ, hogy hosszú távon – és számára kevésbé ismerős terepen - is vállalja-e azt a bátorságot és jó értelemben vett irodalmi pimaszságot, amivel a nyelvet és a kétségtelenül meglévő, erős alapokon nyugvó műveltségkincsét az írói megszólalás minél pontosabb és erőteljesebb megvalósulásának szolgálatába állítja. Azaz, tud-e úgy tekinteni az alkotásra, mint irodalmi példaképe, Bereményi Géza, aki szerint a daloknál nincsen fontosabb.


A Patyik Fedon élete versei és prózaversei a „ki vagyok?, hol vagyok?” fontos kérdéseinek megválaszolásával voltak elfoglalva, ehhez képest az új kötet elmozdulás. A Tiki – hogy a Bereményi-szálon maradjak – a „mivégre vagyok?” kérdést veti fel és ad rá adekvát válaszokat egy sodró, lendületes szövegfolyamban. Családáradás, barátságáradás, felnövéstörténet-áradás ez a regény, olyan konstrukcióval, melyben a különböző, de egymáshoz jól illeszkedő rétegek együtt és külön-külön is működnek. Poós Zoltán a Mesecentrum blogon megjelent kritikájában – már a megjelenés helye is beszédes, hiszen a lap gyerek- és ifjúsági irodalommal foglalkozik, tehát ifjúsági regényként kezeli a kötetet – egyfajta coming of age-kötetként aposztrofálja a könyvet. De olvasható a kétezres évek lenyomataként is, iskolaregényként és – és ez talán a legnagyobb erénye – pedagógusregényként is. Ez utóbbi megjegyzésem magyarázatára még visszatérek.

A Regős-féle szövegépítkezés tervszerű és alapos. A történet elbeszélője Erdős Vilmos (Erdős vö. Regős!) egy botrányosan viselkedő  kisgimnazista, akinek monológjain keresztül ismerjük meg szűkebb és tágabb környezetét, a múltbeli eseményeket és a jelent. Az első oldalakon annyit érzékel az olvasó, hogy ebben a 12-13 éves fiúban elemi düh van, tetteire és szavaira semmiféle indok nem kínálkozik, állandó harca a környezetével és benne kiemelten a Kenéz nevű osztályfőnökkel megmagyarázhatatlan. A már az első mondatoktól kezdve szó szerint az olvasóra zúduló történet 2006-ban játszódik egy belvárosi gimnáziumban. Erdős Vilmos – ő így tudja - azért kerül ide a kőbányai általános iskolából, hogy az öccse ne járjon egyedül iskolába. 

Kenéz osztályfőnök azonban nem a hagyományos módon próbálja megfogni és irányba állítani Erdőst, hanem a vétségekért kirótt penitenciaként írást kér tőle „élete legjobb és legszebb történetéből”.

Poós Zoltán az említett kritikájában ezt írja: „van egy dühös fiatal, aki mindenen felhúzza magát, akár azon is, ha paradicsomos káposzta az ebéd, de még azon is, ha megdicsérik. Ennek a focirajongó, dühös ministránsfiúnak az életében nincs sem szex, sem drogok, sem rock and roll, csak Zidane és a Jóisten, a kamaszok gyűlöletfúgája a hülye tanárokkal és persze Tikivel.” – Ez féligazság, és mint minden féligazság, tulajdonképpen hamis. Erdős Vili ugyanis nem mindenen húzza fel magát, hanem súlyos lelki sérülést szenvedett el, és ennek következménye mindaz a harc, amivel az őt körülvevő világ ellen fordul. Mindez nagyon világosan kiderül, ha alaposan végigolvassuk a szöveget.

Erdős fogalmazásaiban egy főhős van, Tiki, a legjobb barátja. A nyomtatásban is elkülönböző szöveg főszereplője az első mondatokban akár képzelt ismerős is lehet, ami Regős Mátyástól semmiképpen sem lenne meglepő. Engem is félrevezetett elsőre, és egy kissé el is kedvetlenedtem, gondolván, Regős írt egy újabb Patyik Fedon-sztorit. Annál is nagyobb volt a meglepetésem és elismerésem, mikor megértettem, hogy egészen másról van szó. „Hazafelé ettünk egy gombóc fagyit, mert Tiki nagypapája zsebpénzt adott neki az évnyitóra, én vaníliát kértem, ahogy mindig. Amikor elváltunk, megmondtam volna neki, hogy ő lesz a legjobb barátom, de csak intett egyet, és elkocogott.” - így kezdődik Erdős és Tiki barátsága. Együtt a pályán és az iskolapadban, a családban és a templomban, és a nagy közös kiránduláson, Zánkán, ami, mint egy hatalmas karnevál, a közös történetük betetőzése és egyben vége is. Nem is egyszerűen egy közös élmény, egy tábor, hanem egyenesen „Zánkavilág”, a maguk számára berendezett tökéletes világ, játékkal, kalanddal, szerelemmel, mindazzal tehát, ami a felnőttek világa. Ez a hirtelen felnövés szinte vonzza magához azt a tragédiát, mellyel Erdősnek találkoznia kell, és ami miatt meggyűlöli azt a világot, amely körülveszi. Szó sincs itt sem az elkényeztetett gyerekek unaloműző tréfáiról, sem a nehéz sorsúak bosszúálló, vagy az elhanyagoltak szeretetéhes figyelemfelkeltő provokációiról, Erdős cselekedetei a feldolgozhatatlan és elhordozhatatlan gyász, az elromlott, kizökkent világ iránt érzett dühből táplálkoznak.

Ilyenformán Erdős véletlenül sem az a kamasz, aki „mindenen felhúzza magát”, hanem az, aki a barátját és ezzel együtt a biztonságot, az értelmet és a meghittséget veszítette el. Az a kamasz, aki tragikusan és tragikusan hirtelen lett felnőtt. (Ha a Pál utcai fiúknak lenne egy modern folytatása, ilyennek képzelném el a felnőttekben, a világban, az igazságban csalódott, a halállal szembesülő Bokát.)

„Tikiről nem tudtam igazat írni, pontosat még kevésbé, mert bár úgy történt minden, ahogy megírtam, ő mégsem jelent meg teljes fényében. Hogy hazudjak róla, és kiszínezzem az életét, már az elején kizártam, mégis lehetetlennek éreztem szavakkal megfogni az arcát, Tiki dicsőséges, Tiki az egyetlen igaz ember, ez állati hülyén venné ki magát, ráadásul még abban sem vagyok biztos, hogy a barátjának tartott-e istenigazából. Annyit megengedhettem volna magamnak, hogy halványan derengett az alakja, mikor belépett, valami szűrt fény vagy hasonló világította meg, de Kenéz Úr minden világosságot elnyelő szemébe kár volna az ilyesmi.”

Az elbeszélésben megismerjük Erdőst és környezetét a jelenben, és közben újabb és újabb részeit ismerjük meg a múltnak, a Tikivel kötött barátságának. Terápia az írás, segíti a feldolgozást, amit a szintén segítő-kísérő Kenéz tanár úr irányít. Fentebb már jeleztem, hogy pedagógusregényként is olvasható a szöveg, mégpedig azért, mert a gyászoló-vergődő kamasz mellett egy, a történetét ismerő és éppen ezért segítségét felkínáló felnőttet is megismerünk belőle. A könyv végén maga Erdős is, ha csak a kamaszokra jellemző bizonytalan módon is, de elismeri, hogy „az ofő egy öreg fickó, sokat zaklatott, de végül is egész korrekt fazon, azt hiszem. Leírtam neki mindent.” Erdős nem reflektál, nem ismeri fel, hogy mi volt Kenéz tanár úr szándéka, de az olvasó számára egyértelmű, hogy a könyv nem mellékesen egy nagyszerű pedagógus példáját mutatja fel.

A történet súlyához – remek írói technikával – kellő mennyiségű ellenpont tartozik. Ez egyrészt abból táplálkozik, hogy az elbeszélő még gyerek. Mind nyelvileg, mind gondolatilag számos helyen teszik olvasmányossá a szöveget a ragyogó kontrasztok. Erdős szóhasználata, a (kis)kamasz világ, a nézőpontok és magyarázatok jól követhetők, érzékletesek, biztos kézzel megírtak. Regős a második kötetében sem lépett el túlságosan a gyerekkortól, valóságosak és azonosíthatók a szereplők, legyen szó a keresztény-polgári családról, a magyar labdarúgó bajnokság aktuális állásáról (a 2006/2007-es szezonban a Ferencváros valóban a másodosztályban versenyzett, ellenőrizhető minden edzőváltás, vereséggel végződő mérkőzés etc.), még a Harmat utcai általános iskola is létezik, és tényleg Kőbányán van, ahol egyébként a szerző, Regős Mátyás is felnőtt.

Nyilvánvalóan a szerkesztő munkáját is dicséri, hogy a szöveg jól adagolja a humort és a feszültséget, a leíró közlést és a felszín alól elősejlő, vagy épp bukkanó felismerést. Ahogy az is erénye a kötetnek, hogy súlyos témája ellenére sem válik egyik pontján sem patetikussá, giccsessé. Regős Mátyás – hogy futballregisztert használjak – hazai pályán játszik, és ahogy fentebb erről szót ejtettem, a nyelvet és saját tudását bátran és magabiztosan használja. Persze a Tiki megírása után is marad még kérdés, például az, hogy Regős mindezt idegenben is meg tudja-e csinálni. Azt neki kell a legjobban tudni, hogy az idegenben lőtt gól a jelenlegi futballszabályok szerint mindig többet ér.

Szerző:  Regős Mátyás,  Cím:  Tiki,  Kiadó:  Előretolt Helyőrség Íróakadémia,  Kiadás éve:  2020,  Oldalszám:  124 oldal,  Ár:  2990 Ft