A moziktól ugyan nem várhatunk nagy csodákat idén, 2020 kétségtelenül új kapukat nyitott a streaming szolgáltatók számára. Lassan követhetetlen az a végtelen áradat, amiben hétről hétre érkeznek a legnagyobb játékosok, a Netflix, az HBO Go, vagy az Amazon Prime újabb és újabb filmjei. Legtöbbször nem is éri meg a szoros követés, olykor mégis felbukkannak értékelhető produkciók. A horror szerelmesei számára mindenképpen ilyen kezdeményezésnek tűnik a Blumhouse stúdió és az Amazon legújabb közös gyártású terméke, a Welcome to the Blumhouse „antológia”, mely négy ismeretlen alkotó vízióját kelti életre.
Jason Blum producer nagysikerű vállalatából olyan legendás filmek érkeztek, mint a Whiplash, a Csuklyások, vagy a Tűnj el. Fő irányzatuk azonban az utóbbi produkcióhoz kötődik. A Blumhouse-nak köszönhetjük többek közt az olyan horror franchise-okat, mint A megtisztulás éjszakája, az Insidious, vagy a Parajelenségek, és bár kritikai értékük gyakran megkérdőjelezhető, kultikus státuszukat nem lehet elvitatni tőlük.
Ezek sikereiből táplálkozva a stúdiónak lehetősége van olyan kockázatosabbnak tűnő produkciókba is belevágni, mint Jordan Peele 2017-es Tűnj el-filmje, ami a csontig rágott műfaji alapokból kiindulva merőben más irányba viszi el cselekményét. A Welcome to the Blumhouse hasonló módon négy koncepcionális, de jóval kisebb költségvetésű horrorfilmet gyűjt össze, melyek középpontjában egy-egy családi tragédia áll. Ennek a kuriózumnak első gyümölcse a Black Box.
Nolan (Mamoudou Athie) egy autóbalesetben elvesztette feleségét és minden emlékét korábbi életéről. Miközben kislányának (Amanda Christie) igyekszik méltó édesapja lenni, kénytelen szembenézni vele, hogy egyedül nem lesz képes visszanyerni múltját. Elkeseredésében jelentkezik egy kísérleti kezelésre, ami csúcstechnológiás eszközök segítségével ígér gyógyulást. A virtuális valóság és a hipnózis frigyéből született szerkezet Nolant saját emlékeibe kalauzolja, ám horrorfilmről lévén szó, sötét titkok kerülnek a felszínre.
 Jelenetek a filmből |
A film alapvetően ötletes és stabil koncepciója sokat köszönhet Jordan Peele filmjének, amiből nem csak a hipnotizálás eszközét örökíti át hatásosan, de cselekményének felépítésében is igyekszik reprodukálni azt. Első ránézésre techno-horrort látunk. Az ember ellen forduló gépek és a technológia kiszámíthatatlansága helyett mégis a csonka család, szeretteink elvesztésének félelme és saját identitásunk megfoghatatlansága mozgatja a történetet. Ahogy a Tűnj el a mindennapi rasszizmus témakörét hangolja össze az egzisztenciális horror elemeivel, úgy igyekszik a Black Box kombinálni témáját műfajával. Az elsőfilmes rendező, Emmanuel Osei-Kuffour kezében azonban az alkotóelemek inkább gyengítik egymást, mint erősitik.
Peele filmjéhez hasonlóan a Black Box is a szereplők viszonyára koncentrál első harmadában. Nolan és lányának viszonya egyértelműen a film legjobban működő vonulata. A körülményei miatt idő előtt felnőni kénytelen kiskamasz, aki kitartóan segíti kiszolgáltatott édesapját, és a múltját reménytelenül kereső apa tragédiája könnyedén el tudná vinni hátán a filmet. De írói jobban ragaszkodnak nem túl eredeti alapötletükhöz, és egy bizonyos csavarhoz, ami felé az egész cselekmény halad. Amellett, hogy az ominózus fordulatot nem nehéz megjósolni, bekövetkezése után a film magját adó családi szál azonnal a háttérbe szorul, nélküle pedig legfeljebb csak műfaji eszköztárára támaszkodhat. És itt gyökereznek a Black Box legnagyobb hiányosságai.
 A képek forrása: MAFAB |
Rendezőjének érezhetően jó szeme van az emberi drámához, a horror stíluselemeit azonban nem sikerül alkalmaznia. A hipnotizőr gépezetben átélt emlékvíziók tökéletes alapanyagai lennének kőkemény vizuális ingereknek, ehelyett éppen ezek alatt veszti el a film dinamikáját. Nincs meg benne az a zsigeri terror, amit a Tűnj el süllyedés jelenetei olyan zseniálisan megteremtettek.
Egy horrorfilm legfontosabb eszköze a markáns atmoszféra, és ez az, ami gyakorlatilag teljesen hiányzik innen. Enélkül pedig a film az olcsó ijesztgetésekre próbál apellálni elmosódott arcokkal és egy rendre felbukkanó, félelmetesen kúszó alakkal, vizuálisan alulinspirált hallucinációk képében, melyek a horror és a történetmesélés eszközeként is kevésnek bizonyulnak. A film nem találja saját személyiségét. Mintha egy rákényszerített szerepben próbálna tetszelegni, ami nyilvánvalóan nem illik hozzá.
A Black Box horrorfilmnek nem elég bevállalós, drámaként pedig visszafogottabb a kelleténél. A film komoly hiányosságai ellenére egy döntő erénnyel azért rendelkezik: van szíve. Karakterei árnyalt sorsa mellett nehéz lenne szó nélkül elmenni, az emberi személyiség törékenységéhez pedig remek érzékkel nyúl Osei-Kuffour. A műfaj megkötései nélkül akár kiemelkedő filmet is alkothatott volna.