A fesztivál két játszóhelye a tatabányai Jászai Mari Színház nagyszínpada és stúdióterme, ahol magasabb hőfokú és kevésbé intenzív dramaturgiájú előadások egyaránt kibontakozhattak. A szervezők – mint egy kiválóan működő doppinglabor orvosai – megfelelő dózisban adagolták nekünk a színházat.

 

Az első előadás a Panodráma produkciója, a Megmondta Professzorasszonyom. Kőszegi Mari színész és György Zoltán Dávid rendező készített interjúsorozatot hét rákos nővel, és az interjúk során megismert Mellik Tímea történetét dolgozták át végül dokudrámává. A főszereplőt – aki az interjúkban elhangzó összes földi keservet megszólaltatja – Kőszegi Mari alakítja. Már alkatilag is alkalmas arra az élveteg, délszaki nő megjelenítésére, aki élni akarásával látszólag teljesen ellentmond egy szabadtéri halálsoron élő embernek. Lazán beszél, mintha csak a trafikból kifordulva mesélné életének szörnyű részleteit. Külön pirospont jár a jelmezekért: a műbőr latexhatású nadrág és a top, amit falunapokon látni, és a mintázatáról mindig a Joy Division Unknown pleasures című albumának borítója jut eszembe, igazán patika. Kőszegi játéka fesztelen, nem poentírozza a szalag mellett dolgozó nő őszinteségét. Viszont egy ilyen traumatizált sors látszani szokott a szemeken. A színésznő inkább játszotta, hogy alkalmatlan pillanatban lepték meg a konyhában, mint akit a balsors oly régen tép.

 

A Fehér nyuszi, vörös nyuszi előadás zavarba ejtő produkció. Danis Lídia, a rendezvénynek otthont adó társulat színésznője kelti életre a szöveget. Vagy éppen fordítva? Nassim Soleimanpour darabja lényegében egy performansz, amelynek előre megírt dramaturgiája nincs, annak megteremtése az előadóművész feladata. Emiatt sokszor ül le a tempó és a nézők majdnem annyit vannak a színpadon, mint a művésznő. Az előadás tragikomikus zárlattal végződik. Egy parafrazeált Rómeó és Júlia jelenetben két pohár közül kell kiválasztani az ÉLET poharát Danisnak, a másikban méreg van. Ezután a színész lefekszik a földre és Crespo Rodrigo olvassa fel az utolsó sorokat, a közönség pedig lassú gyászmenetben elhagyja a termet. Ha nem láttam volna Danis Lídiát a következő napokban élve, máig azt hinném, rossz poharat választott.

 

A 23 perc című darab az alapvetően monodrámákat tartalmazó line-upon belül is erősre sikerült. Járó Zsuzsa tévéből ismerősen csengő hangja megadja az alaphangulatot a baljós folytatásnak. A szándékolt fordulat után már észbe kapunk, hogy itt bizony aktuális szociális kérdésekben szólnak hozzánk. A családon belüli erőszak dinamikáját, az áldozat és az elkövető szerepeinek elmosódását pontosan, közérthetően tárja elénk a színész.

 

Az utolsó tűzijáték a Találkozások Tehetségprogram keretén belül született a Bethlen Téri Színház és a Manna közös produkciójaként. Udvaros Dorottya és Földes Eszter két generációt és két dívát személyesít meg, de a hibáikból nem tanulnak. Udvaros színpadi jelenléte még mindig leárnyékolja a játékteret, mint egy betonbunker. Ennek ellenére az alapvetően bájosnak ismert Földes Eszter ügyesen hozza az undok és nárcisztikus sztárszínésznőt, akit gyötör a bűntudat az anyja elesettsége miatt. Kompakt kis előadás, aminek a keretén belül sikerül a közhelyes mondanivalót átélhetővé tenniük a színészeknek.

 

A Call girl – A túlélés története Mészáros Piroska abszolút jutalomjátéka. A multinacionális cégek embertelen darálóját, kerékbe tört angol-magyar keveréknyelvét és a megjegyezhetetlenül hosszú beosztások mögött rejlő semmit még nem dolgozták fel színpadon, pedig kellett volna. A színésznő énekel, táncol, hablatyol, panaszkodik, nevet, mindent csinál, ami egy entertainertől kitelik. Kicsit esztrádműsoros jelleget ölt a harsány mórikálás és nyakló nélküli óbégatás, de a közönség nevet és a kritikus is, hiszen volt része hasonlóban. A „normál réten kell becsárdzsolni a kásztumert” mondatnál szebbet azóta sem hallottam.

 

Esterházy Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című regényét ezúttal Dohy Balázs és Komán Attila SZFE-s dramaturg hallgatók alkalmazták színpadra. A produkció különlegessége, hogy kibővítették a Hasnyálmirigynapló értelmezési tartományával. Rubens egy örökösen nagyzoló és zsémbelő zseni, Pogány Judit merész választás volt a szerepre, de bejött. Megidézett híres emberek közül a nősége révén leváló színész önmagában tudja megmutatni a különböző személyiségeket, amint a halállal pörölnek és visszasírják az életet. Gödel német matematikus szerepében Hajduk Károlynak kidagadnak az erek a halántékán, annyira rögeszmésen hajtogatja a maga igazát, a számok igazát, és mellékesen választ kapunk a nemeuklideszi jelző mibenlétére. Béke köttetik az egyenletek és rengő női hátsók között. Ebben segítségünkre van a Hasnyálkát és az Angyalt alakító Mentes Júlia. Mindkét szerepben az elragadóan szemtelen l’enfant terrible-t hozza. Kerekded mozdulatai és lénye határozottan rubensi, pedig nem is szőke, ahogy az egy puttóhoz illik.

 

A Jeanne D’Arc a tűzben című előadás sajnos erősen overkill kategória. A színpad közepén egy felakasztott nővel nyitunk, aki végig ott csüng, mint egy elhagyott fülbevaló. Majd a kopaszra borotvált Kálóczi Orsolya belehány egy vödörbe. Holokauszt, háború, 10 csapás, dögvész, Woody Allen rémséges és szörnyűséges kategóriái jutnak az eszünkbe, de az extrahúsos sajtburgerként egymásra rakódó sokkhatások kioltják egymást, így nem tudunk meg többet az élet emésztőgödreiről, mint az előadás előtt.

 

A fesztivál egyértelműen legjobb előadása Schwechtje Mihály Az örökség című darabja. Már az első pillanatokban látszik, hogy a történet eredetileg filmre íródott. A színészek felesleg nélküli játéka kényelmetlenül valóságos atmoszférát teremt, pedig még nem is tudjuk, miről van szó. Az idegenbe szakadt orvos hazalátogat gyerekkora színhelyére, egy borsodi faluba az anyja halála miatt. Polgár Csaba zseniálisan hozza a hazai állapotokon elképedő pedáns gyermekorvost. Kárpáthy Abellino volt utoljára így felháborodva magyar közállapotokon. A másik csúcspont Molnár Gusztáv Trippelgängere mint testvér, vidéki polgármester és rendőr. A szociográfia műfaja halott, de ezek az alakítások könyörtelen élességgel mutatják meg a vidéki közigazgatás tréfás vakfoltjait. A vidéki romák és nemromák helyzetéről ugyanilyen 4K-s képet kapunk a színészektől, de az már nem olyan vicces. Egyedül Gergely Katalin folyton tukmáló szomszédasszonya és huncut titkárnője old valamit a komor összképen.

 

A Most Feszt erős, kiforrott, sokrétű válogatását nyújtja a kortárs magyar színházi produkcióknak, és nem fél a kísérletező daraboktól sem. Az irány jó.