Az talán ritkább, hogy a szerkesztő elképzel a fentiek közül egy szempontot, azt jól el is magyarázza a szerkesztői előszóban – aztán a művek nem engedelmeskednek az előzetes elképzelésnek (noha az előszó a szövege szerint utólag született). Dr. Almási Kitti bevezetése a szerelmi szakítás bugyraira hívja föl az olvasó figyelmét. Némi pszichologizálással teli szomorkodás és a „tudjuk, hogy megy ez" bölcsessége vezet el a novellákhoz. Amelyek közül szinte egy sem elégíti ki a szerkesztési elvet – egyszerűen másról szólnak. Van bennük szakítás, csak nem az, nem úgy.

Az antológia-szerkesztés egy másik kulcsa a művek sorba rendezése: születési idő, témák, szerkezet, elbeszélő, hangnem és még megannyi lehetőség. Ez a kötet a legkevésbé problémásat választotta: ábécé rendbe sorolt szerzők művei követik egymást. Amilyen mázlija van a szerkesztőnek, ő az első; így előszava tehát résmentesen simul a következőkhöz.

És ha az olvasó sorban olvas, először azt hiheti, csak női szerzők alkotják a kötetet: az első három novella szerzője történetesen nő, miként a szerkesztő. Aztán persze helyreáll a rend: az ABC végtére is önkényes.

A novellák – értelemszerűen – igen különbözőek. Témában, terjedelemben, elbeszélőben, nyelvben. Szerzői közt kezdők és befutottak, férfiak és nők, határokon inneniek és túliak. Amellett, hogy egyetlen – szép kiállítású – könyvben vannak, annyi bennük a közös, hogy meg akarnak felelni a szakítás témájának. De a szót – szerencsére – tágan értelmezik, különböző módokon, s így a kötet, minden fentebb említett hátránya ellenére – olvasható lett, ha színvonalában nem is egyenletes.

A 19 novella közt van férfi és női elbeszélő, fiatal és idősebb megszólaló, egyes szám első és harmadik személyű beszélő, kronologikus és időben csapongó történetmesélés, és van, aminek nincs is története.

És mi a szakítás? Balázsy Panna Békakirályfi című történetében ugyan megismerkedik egy tini fiú és egy tini lány – de szinte nincs miből szakítaniuk. Kalapos Éva Majd hívlak című remek novellájában egy elhagyott feleség és egyben anya saját fia volt barátnőjével kényszerül szakításról eszmét cserélni. Karafiáth Orsolya novellájában (Nem tökéletes) kétségtelenül igazi szakítás is van, de az oka az, hogy egy fiú át akarja alakítani hippis barátnőjét – hol van ez az előszó szerinti könnyes elhagyáshoz képest… Makai Máté főhőse (Koptatott póló) a haverokkal szakít. Mészöly Ágnesnél a szakítás (Egészpályás indítás) egy sportcsapattól való kényszerű, bár önkéntes eltávolodás. Molnár T. Eszternél (Turné) ugyan van az előszóban ígért szakítás, de a novella nem ezért jó és érdekes.

És aztán a még távolibbak: Horányi Hanna Zelma (Aztán eljött) érzékeny és okos novellájának főhősnője önmagát, függetlenségét keresi egy közösségtől, iskolai osztálytól önként elválva. (Ha a kötetnek a kiadó szándéka szerint megcélzott közönsége a középiskolás korosztály, akkor talán több ilyen szöveg kerülhetett volna bele.) A kék zsiráf (Király Anikó) izgalmas, megható és vicces történet két fiatalról, akik kétféleképpen játszanak szerepet. Lakatos Levente Egyszer biztosan elmúlik című hosszabb elbeszélése hosszú időt is fog át, több szálat, igazán meglepő fordulatot, furcsa szereplőt; és igen, szerelem meg szakítás is van benne.

És a szakítás még tágabb értelmezésben: a Guruló koporsóban Nagy Ildikó Noémi romániai magyar, majdnem-zsidó főszereplő-elbeszélő fiúja négy országon át menekül, s nem derül ki, sikeresen-e. Szabó T. Anna Szakítás és megismerés című írása a szülőföldtől való kényszerű elszakadás történetének utólagos földolgozása, reflektálása – talán nem is hagyományos novella, hanem egy valóban megfontolásra késztető szöveg. A szerkesztő pedagógiai vénájának ez felelhetne meg leginkább, de annál szebben és okosabban, és persze nem szerelmi szakításban. Ennek az írásnak a vége jobban mutatna a fedőlapon (már ha kell ilyen): „A szakítás: lehetőség. Tanulj meg élni vele.”

Dragomán György Soha többé című füzére nyolc egészen rövid történet. Köztük akad sorsfordító és vicces is, hétköznapi és extrém. Mind ugyanazzal (majdnem ugyanazzal) a mondattal ér véget. Ami a szakítás elmesélésének közhelyes utolsó mondata – de itt minden helyzetben merőben mást jelent. És együtt válnak igazán kerekké.

A kötet kifejezetten szép. Keménytáblás, jó méretű, kényelmesen olvasható, és az e-book változat is kellemes. A Szakítós cím tekinthető szójátéknak, de kissé kényszeredettnek hat – és ezt csak erősíti az alcím (?), műfaji meghatározás (?), olvasói elvárás (?) a cím alatt: novellák, életek, könnyek. És ha ez nem lenne elég, a borítón alul még egy mondat: „Kicsit halj bele, aztán rázd meg magad, és menj tovább!” Instant terápia? Bevezetés az irodalomba? A hátoldal segít, ott az olvasható nagy betűkkel, hogy „Tizenkilenc remek novella”. Persze, reklám kell, promo nélkül nem megy, de mi marad az olvasó dolga? Tudja, mielőtt kinyitotta volna a könyvet, hogy ami jön, az mind remek, novellák, életekről szólnak, és lehet sírni – de továbbmenni is. A fiatal olvasót nem az különbözteti meg az idősebbtől, hogy szereti, ha hülyének nézik.