Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ AIRBUS A319-ES

7500 / Amazon Prime
2020. júl. 6.
Papíron a 7500 sima zsánerfilmnek tűnhet – gépeltérítéssel, szélsőséges iszlamista terroristákkal, hős pilótával. A rendező, Patrick Vollrath a maga műfajában közhelyesnek mondható történethez azonban olyan filmnyelvet rendel, amely a moziját még hibái ellenére is egyedivé és emlékezetessé teszi. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Az Amazon Prime-on debütáló film sztorija tényleg pofonegyszerű: egy szélsőséges iszlamista csoport eltéríti a Berlin és Párizs között közlekedő utasszállítót, hogy egy, a szeptember 11-i merénylethez hasonló akciót vezényeljen le, ám szembe találja magát a repülőgép másodpilótájával (Joseph Gordon-Levitt). 
 
A 7500, amely címében nem a magasságra, hanem a gépeltérítés kódjára utal, lényegében három, még hangulatában is eltérő felvonásban meséli el mindezt: az első két blokk lebilincselő, zsigerekig ható moziélmény, ám a film utolsó harmada sajnos melodrámákra hajazó moralizálgatás, ami éppen azokat a dramaturgiai kliséket vonultatja fel, amelyeket egy órán keresztül sikeresen elkerült.  
 
Az első nagyjátékfilmes német rendező, Patrick Vollrath német–osztrák–amerikai együttműködésből született mozija egyértelműen Paul Greengrass A United ’93-as (2006) című alkotásának nyomdokain halad: dokumentarista módon alapos, és sokáig minden pátosztól és felesleges heroizálástól mentes. A szereplők a pillanat hevében cselekszenek, az eseményekre reagálva improvizálnak, méghozzá jelenidőben. 
 
Hogy a néző lényegében együtt utazik velük a gépen, és ugyanúgy átéli a támadást, a sokkot, a kontroll elvesztését a repülő felett, mint ők, nemcsak a közeliknek és a zömében belső nézőpontot közvetítő kameraállásoknak köszönhető, hanem a rendező színészvezetésének is. A legtöbb jelenetben tényleg improvizációt láthatunk – Vollrath a forgatás alatt felvázolta a színészeinek a szituációt, majd elindította a kamerát (operatőr: Sebastian Thaler), és felvett mindent, amit a színészek kihoztak a jelenetből. Részben ennek a módszernek köszönhető, hogy a film – leszámítva a már említett utolsó harmadot – intenzív élményt jelent: konkrétan gyomoridegességet kapunk attól, hogy egy olyan szűk térben tapasztaljuk meg „valós időben” az eseményeket, ahonnan nincs kitörési lehetőség. 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
A mozi uralkodó nézőpontja szinte végig az amerikai másodpilótáé – azt a szó szerint nagyon szűk keresztmetszetet látjuk minden helyzetből, amit Tobias Ellis a pilótafülkéből. A cockpit bejárata fölé szerelt ipari kamera csak az első üléseket fogja be, az utastérből beszűrődő hangokat viszont halljuk (a filmben nincs zene, kizárólag a jelenetekhez kapcsolódó háttérhangok és zörejek szerepelnek benne: a repülő géphangjai, a terroristák állandó dörömbölése a lezárt ajtón, a dulakodás zajai, stb). 
 
A reptéri várótermet és a tranzitot leszámítva (amely szintén egy ipari kamera képein keresztül jelenik meg a film legelején) végig egy Airbus A319-es belsejében, vagyis egyetlen helyszínen vagyunk. A voyeurködés élményét, azt, hogy beleshetünk a kulisszák mögé, különösen a film első harmadában élhetjük át: halljuk, hogy a kapitány (Carlo Klitzlinger alakítja, aki mielőtt a színészetre váltott, húsz éven át maga is a Lufthansa pilótája volt) és a másodpilóta hogyan tárgyalja ki a rendetlen utasokat, tartja a kapcsolatot a földi irányítással és dobálózik a szakszavakkal. 
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Megcsodálhatjuk a gép villogó műszerfalát, végigmehetünk a szereplőinkkel a checklisten is felszállás előtt, hogy aztán ráforduljuk a kifutópályára és elemelkedjünk a földtől. Miután mindezt real time-ban a pilóták szemszögéből látjuk, olyan érzésünk van, mint ha valami szimulációs játék részesei lennénk. Ám épp mire teljesen belefeledkeznénk a repülés élményébe és elandalodnánk a felhők látványától, az egyik stewardess óvatlanságát kihasználva két terrorista törött üvegdarabokkal felszerelkezve betör a pilótafülkébe, és elkezdődik a félelemmel, kiszámíthatatlan fordulatokkal teli második felvonás.
 
Nem rossz elképzelés Vollrath részéről, hogy a harmadik blokkban tágabb kontextusba helyezi a fiatal, tizennyolc éves terrorista, Vedat (Omid Memar) karakterét, de sajnos mindössze sztereotípiákra és egyre szentimentálisabb párbeszédekre futja az erejéből. A rendező főként a színészvezetésben, a feszültségteremtésben és annak fenntartásában jó, valamint a realista ábrázolásmódban. 
 
Attól a pillanattól kezdve, hogy Vedat belép a pilótafülkébe, és valamiféle kapcsolat alakul Tobias és őközte, a 7500 sajnos zuhanórepülésbe kezd. Ez azonban nem kéne, hogy elfeledtesse velünk, hogy a film az első órájában szárnyalt. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek