Futás / HBO
2020.04.21.

A Futás felvillanyozóan különleges sorozatnak indul, de hamar zavaros műfaji csapongásba megy át, mintha az alkotók nem mertek volna kitartani eredeti vállalásuk mellett. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.

Az egyetlen zárt térben játszódó kamaradrámák között is sajátos alműfajt képviselnek a vonaton zajlók: az, hogy a figurák egyrészt sebesen távolodnak valahonnan és közelednek valahova, másrészt viszont, amíg a külvilág e két végpontja közt mozgásban vannak, a vonat szeparált valóságába zárva mintegy felfüggesztődnek térben és időben, már azelőtt alapfeszültséget ad a cselekménynek, hogy bármi történne. És még csak aztán jön az emberölés (Gyilkosság az Orient Expresszen), az időzített bomba (Forráskód), a kirobbanó osztályharc (Snowpiercer), vagy valami egészen más. Mondjuk a szerelem.

Domhnall Gleeson és Merritt Wever
Domhnall Gleeson és Merritt Wever
A Futás (Run) című HBO-sorozat ígérete, hogy két olyan embert zár össze egy vonatba, akik 17 éve szerették egymást, aztán szétmentek, azóta nem találkoztak, és most harmincas éveik közepén hajdani egyezségüket betartva sutba dobják jelenlegi életüket, és kettesben elszáguldanak az ismeretlenbe. A kiindulópont szellemes és nem teljesen hihetetlen – ki ne kötött volna valami hasonló paktumot fiatalkori szerelmével? Épp csak ők tényleg megcsinálják, amit anno megfogadtak.

A Futás alkotója Vicky Jones, a Fleabag című sorozattal ismertté vált Phoebe Waller-Bridge (aki itt executive producerként működik közre) legjobb barátnője, egyben a Fleabag eredeti, színházi produkciójának rendezője. Jones és Waller-Bridge színházi írótársulatot is alapítottak DryWrite néven, és valószínűleg nem véletlen, hogy a Futás addig hibátlan, amíg kamaradráma marad – az első két epizód színpadon is remekül működne.

Miután a szemlátomást besokallt Ruby (Merritt Wever a Jackie nővérből és a Hihetetlen című minisorozatból) otthagyta a családját, a – mint hamarosan kiderül – szintén válságban levő Billy (Domhnall Gleeson a Harry Potter- és a legutóbbi Star Wars-filmekből) pedig a karrierjét, izgalmas, vicces és érzelmi árnyalatokban gazdag játék kezdődik köztük a vonaton: ezt nézném akárhány részen át.

Az alkotók tökéletesen kihasználják az összes lehetséges feszültségforrást anélkül, hogy túlspiláznának bármit: egyszerre van jelen a mély intimitás, ami azonnal képes visszatérni a két ember közé, akik közt egykor megvolt, az attól való félelem, hogy túl gyorsan felfedik a lapjaikat és megsérülnek, és az ebből következő szellemes játszmázás, a helyzet érzelmi és szexuális felfokozottsága és az ezzel járó vibráló izgalom, és az, hogy sem ők nem ismerik egymás múltját, sem mi az övékét, a néző együtt lépeget velük óvatosan ezen az aknamezőn.

Attól, hogy Ruby és Billy hajlandóak egymás előtt sebezhetővé válni, de sokszor vissza is rántják a gyeplőt, és egy picit visszabújnak egymás ugratásának, heccelésének védőpajzsa mögé, hogy aztán megint előmerészkedjenek, nagyon életszerűek és szerethetők lesznek. És a néző is ott van velük ebben a szűk térben, ebben az egzaltált lelkiállapotban. Teljesen eggyé válunk a kézikamerával, ami egyikük arcáról rebben a másikéra, majd vissza, és fáradhatatlanul követi őket, ahogyan mászkálnak a vagonok közt; az operatőri munka olyan keresetlenül természetes, hogy szinte észre sem vesszük, ahogyan még egy picit feljebb tekeri a feszültséget.

Ez a lélektani játék azonban nem tart soká, a harmadik részben Ruby és Billy máris kiszabadulnak a vonat lehatárolt teréből egy nagyvárosba, és ahogyan megváltoznak a játékszabályok és kitágul a tér, úgy veszíti el a sorozat a lába alól a talajt. A kamaradráma feszültsége elsistereg a légben, a kétszemélyes érzelmi meccs egy sokkal kevésbé érdekes fizikai kergetőzésbe csap át egy harmadik személlyel. Kavarások és átverések következnek, és az ezek szülte már-már bohózati helyzetek. Az egymást újra felfedező két ember közti finoman bizsergető izgalom már sehol.

A negyedik és az ötödik részben egyre távolodunk az eredeti céltól, krimi- és thrillerelemek veszik át az irányítást, és bekövetkezik az az életszerű filmeket/sorozatokat meggyilkoló fordulat is, amellyel a főhősök átcsapnak akcióhősbe. Hirtelen minden túl sok lesz, és eleresztjük Ruby meg Billy kezét, mert már nem hiszünk nekik. Vajon a finanszírozók erőltették, hogy ne végig egy vonaton csücsüljünk, és legyen valami akció is a sorozatban? Vagy Jones nem hitt a saját ötletében eléggé ahhoz, hogy végigvigyen egy lecsupaszított párkapcsolati dramedyt egy vonaton?

Pedig lett volna bőven hova ásni, ahogyan Ruby és Billy beszélgetéseiből, a töredékes visszapillantásokból és a véletlen lebukásokból elkezd összeállni a múltjuk, az bőven elég izgalmat hordoz magában, a miértekben és hogyanokban lehetett volna barangolni hosszasan. Hogy egyre igazabb legyen az évad, és ne pedig egyre összevisszább és felszínesebb.

Itt tartunk az ötödik rész végén, van még három, ami sokfelé mehet. Spoilermentesen annyit mondhatok csak, hogy arra az érzelmi vonatra, amire az elején fölszálltunk, sajnos már aligha fogunk visszaszállni.
Szerző: Bujdosó Bori