Porrá
2020.03.30.

Ki gondolta volna, hogy Röhrig Gézában egy remek komikus veszett el? A színész-költő első amerikai filmje fekete vígjáték a gyászról és az elmúlásról. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Ahogy arra se számítottunk persze, hogy egyszer Röhrig Géza lesz külföldön a legismertebb magyar színész, aki a Saul fia világsikere után még azt mondta: azokon az ajtókon, amelyek most megnyílnak előtte, nem akar belépni. Nemet is mondott az új Pókemberre, mert nem akart „zöld háttér előtt bohóckodni”, helyette kis, művészi projekteket vállalt, olyan szerepeket, amelyekbe bele tudta csurgatni a személyiségét.
 
Így is feljutott az élvonalba, amikor ősszel az amerikai függetlenfilm filozófuspápájával, Terrence Malickkal forgatott bibliai filmben kapta Jézus szerepét. Van valami sorsszerű abban, hogy ez a finom beszédű, mély érzésű költő, aki hajléktanokról, bolyongásról írta a legutóbbi verseskötetét (angyalvakond), Jézust játssza. De azt gondolom, sorsszerű az is, hogy Röhrig hiába próbálta, nem tudta elkerülni, hogy színész legyen. Arcában, alkatában kibogozhatatlan rejtély, olyan érzelmi többlet lakozik, amely vászonra kívánkozik. „Ha csak egy millimétert mozdul a szeme, ott világok tárulnak föl” – mondta róla rendezője, Shawn Snyder, akivel az első amerikai filmjét, a Porrá címűt forgatta a Saul fia után.
 
A Porrá egy haszid kántor története, aki nem tudja feldolgozni felesége halálát, mert azt hiszi, amíg nem bomlik le a teste, a lelke sem lel nyugalomra. Ezért felkeres egy egyetemi tanárt, hogy magyarázza el neki az elmúlás fizikáját. Ő lenne Matthew Broderick, aki hiába szeretne békésen füvezni Jethro Tullra, a kántor addig nyaggatja, amíg kísérletképpen el nem temetnek egy malacot, hogy lássák, mi történik az elásott testtel. A film innen egyre abszurdabb lesz: a gyász ébenfekete komédiáját látjuk, amelyben kivirágzó lábujjaktól a hullafarmig jutunk el.
 
Elmondása szerint Röhrig azért szerette volna eljátszani a kántor szerepét, mert a Porrá rímel a Saul fiára. Már az érzékenyen megírt forgatókönyvből látta, hogy míg a Saulban a kollektív tragédia, itt a személyes veszteség súlya nehezedik a vállára, ott egy rendes zsidó temetést szeretne a fiának, itt viszont épp a zsidó temetéssel elégedetlen, és amíg Nemes Jeles László egy ógörög sorstragédiát elevenített meg, Snyder inkább zsidó viccet mesél el. Ugyanakkor közös pont, hogy megszállott, belső tüzű férfit alakít mindkét filmben, akinek a halállal van dolga, hogy békébe kerüljön az élettel: a temetés praktikus és az elmúlás filozófiai kérdéseit kell elrendeznie magában.
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Röhrig, aki a mai napig hullamosóként dolgozik egy bronxi ravatalozóban, interjúkban is gyakran beszél arról, hogy kapcsolatban kell maradnia a végességgel, hogy teljes életet élhessen. „A halálra vonatkoztatott lét egy kötéltánc, és a kötéltáncolásnak az a lényege, hogy nem veheted le a szemed a kötél végéről” – vallja Röhrig, aki a Porrá című filmben a gyászban rejlő humort, vagyis azt az abszurditást játssza el bravúrosan, amikor az ember nem tudja, mit kezdjen a halállal, ezért esetlenné válik a hétköznapokban. Csetlik, botlik, mert nem áll neki már kézre az élet, és beleütközik azokba a tradíciókba, amelyek – nagyon helyesen – keretet adnak a gyásznak, segítenek túllendülni rajta, ám egyesek számára mégis kevésnek, szűkösnek bizonyulnak. A Porrá története annak felismerése, hogy mindenkinek joga van kilépni ezekből a keretekből, és a maga különös, nem ritkán groteszk módján megélni a gyászát.
 
Az viszont már alighanem az elsőfilmes Shawn Snyder érdeme, hogy meglátta Röhrigben a komikust. Már a Saul fia amerikai sajtóvetítésére is úgy ült be, hogy azt vizsgálta, tudna-e Röhrig humoros szerepet játszani, és talán ő volt az egyetlen, aki Saul konok menetelésében chaplini bájt vélt felfedezni, valami burleszkszerű koreográfiát, ahogyan a sonderkommandós szlalomozott a halál körül. Igaza lett: a Porrá haszid kántora, akit mindenki rabbinak néz hagyományos öltözete miatt, tényleg chaplini figura, Röhrig csapott válla, s ahogy az egyik szemöldökét fölszalajtja, a másikat meg le, arról a komikus kisemberről mesél, akit nem annyira a sors, mint inkább a saját szerencsétlensége vert meg. Játékstílusa tökéletesen illeszkedik a drámából és abszurd humorból kikevert hangnemhez, mert sosem hagyja, hogy a kántor eleven szomorúsága kikopjon a viccek mögül.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Mindebből talán már egyértelmű, hogy a Porrá-t elsősorban Röhrig alakítása miatt érdemes megnézni, de a filmnek más érdemei is akadnak. Az egyiket úgy hívják, hogy Matthew Broderick, aki magányos, lúzer egyetemi tanárként kiváló ellenpontja Röhrignek, a másikat pedig úgy, hogy zsidó humor, amely a legváratlanabb pillanatokban dobja fel a filmet. „Ne mondja, hogy az eső esik, miközben a hátamra vizel” – vág a kántor zsidó közmondást a biosztanár fejéhez, és az év egyik legjobb viccét süti el. Ugyanakkor zavaró, hogy a sztori nem elegendő másfél órára, a felétől körben forog a film, néhány jelenet kifejezetten erőltetett (a malacfojtogatás nagyon alacsonyra célzó burleszk), és az is döcögteti a dramaturgiát, hogy a két férfi barátságát, folyamatos együttlétét a film végére sem sikerül motiválnia, megindokolnia Snydernek.
 
A Porrá-t eddig csak a budapesti zsidó filmfesztiválon láthattuk két éve, ezért is jó hír, hogy a film végre elérhető az HBO rendszerében, így a szélesebb közönség is rácsatlakozhat Röhrig tőlünk eddig elzárva kibontakozó amerikai karrierjére (más nemzetközi filmjeit egyelőre nem vetítették Magyarországon). Ha valakinek pedig nem lenne elég bizarr a disznókat el- és kiásó, hullafarmot látogató, gyásztól zakkant kántor története, az nézheti szinkronnal a filmet, amelyben Kerekes József, azaz Peter Griffin adja Röhrig Géza magyar hangját. A maga módján jó poén ez is.
 
Szerző: Soós Tamás
Címkék: HBO, Röhrig Géza