Pedig ezt az állítást immár jogerős bírásági ítélet is alátámasztja. A Sötét vizeken egy húsz éven át elhúzódó per történetét dolgozza fel hűvös távolságtartással és dokumentarista pontossággal.
Todd Haynes valós tényeken alapuló mozija a klímakatasztrófától való rettegés időszakában igazán aktuálisnak mondható, különös tekintettel arra, hogy központi motívumként még a gazdasági profit kontra egészségkárosító környezetszennyezés dilemmája is felbukkan benne.
A történet egy vállalati jogász, Robert Bilott (Mark Ruffalo) útját követi nyomon, aki a családi kötelékei miatt keveredik bele a szövevényes perbe: 1998-ban egy nyugat-virginiai farmer (Bill Camp) besétál a férfi Cincinnatiban lévő irodájába, mondván az ügyvéd nagymamájának közeli ismerőse, és szeretné, ha Robert elvállalná az ügyét. A farmer problémája, hogy az állatai sorra pusztulnak, és azt gyanítja, ennek köze lehet egy szemétlerakóhoz, amit a farmja határában üzemeltet a környék lakosságát munkával ellátó nagyvállalat, a DuPont: őket szeretné beperelni.
Robert a nagymamára és a nyugat-virginiai gyökereire való tekintettel tesz egy udvariassági látogatást a farmernél, gondolván, hogy ezzel mintegy le is pöccinti, ám az ott tapasztaltak, a farmer által felvonultatott eltorzult állati belső szervek és az egyik jószág halálának látványa, valamint az érdektelenséget mutató nagyvállalati hozzáállás felpiszkálja benne az igaz embert, így beáll az ügy mögé.
 Jelenetek a filmből |
Húsz éven keresztül egy bulldog szívósságával halad előre, hogy kiderítse az igazságot, valódi elszánt, tántoríthatatlan oknyomozó újságíró-mentalitás, amit az ügy érdekében felvonultat. Bár Robert először csak egy embert akar képviselni, hamarosan rájön, hogy a gyár munkásai közül a teflon-gyártósoron dolgozók sorra megbetegedtek, több nőnek pedig születési rendellenességgel jött világra a gyermeke, a vállalat ráadásul mindenről tudott is, mégsem tett ellene semmit: ugyanúgy tovább használta a teflon előállítására a mérgező vegyületet (PFOA), és az ipari szennyvizet a környező vizekbe eresztette. Miután a DuPont a teflonnal világszerte hatalmas profitot termelt, mind az egészségügyi hatóságok, mind a jogrendszer elnézőbb volt a vállalattal, a cég ráadásul még azoknak a környékbelieknek a támogatását is maga mögött tudhatta a nekik biztosított munkalehetőség miatt, akiket közvetlenül mérgezett.
Haynes filmje egy 2016-os The New York Times Magazine-beli cikken (The Lawyer Who Became DuPont’s Worst Nightmare) alapul, valós helyszíneken játszódik, sőt egy-egy kisebb epizódszerepben még az érintett helyiek is felbukkannak benne, csak hogy ne legyen semmi kétségünk afelől: mindez igaz, megtörtént, sőt máig napirenden van. A rendező tárgyilagos megközelítéséhez jól illenek Edward Lachman operatőr szürkés, megkopottnak tűnő színei, amelyek a főként a külső helyszíneken játszódó jelenetekben csak még inkább kiemelik, mennyire mindennapi, mondhatni, megszokott ügyről van szó. Ahogy ismerősnek tűnhet a vállalat hozzáállása is, amely számla- és aktarengeteggel próbálja lassítani az ügyvéd munkáját. A film amellett, hogy Dávid harcát ábrázolja Góliáttal szemben, sok rokonságot mutat a tényfeltárásra koncentráló mozikkal, valamint a paranoia thrillerekkel is, amelyek a rendszer korruptságát hivatottak leleplezni (Norma Rae, Az elnök emberei, Spotlight: Egy nyomozás részletei, A Parallax-terv, The Report, stb.) – hangulatfestésként még a szokásos, mélygarázsos jelenetet is megkapjuk.
 A képek forrása: MAFAB |
Egyetlen gyengébb szála azért akad a filmnek, ez pedig Bilott magánélete. Az ügyvéd feleségét, Sarah-t alakító Anne Hathaway ritka idegesítő teremtés, aki csak elszenvedni képes elhanyagolt családanyaként, hogy a férje a megszállottjává válik egy ügynek és immár nem csak a saját családjáért vállal felelősséget. Ugyanakkor azzal, hogy Haynes ilyen sematikusan ábrázolja Sarah-t, mintegy megmutatja, milyen szerepet kínált a társadalom húsz évvel ezelőtt egy ügyvédfeleségnek, ha az nem gyakorolta a saját hivatását.
A Sötét vizeken aktuális mozi, amelyet főként azok a nézők fognak értékelni, akik szeretik a lassabb építkezésű alkotásokat, és képesek magukat átrágni akár egy hosszabb tényfeltáró cikken is, csakhogy megismerjék az igazságot és átlássák, hogyan függenek össze egymással az események. Haynes nem csak a kapzsi nagyvállalatok hozzáállásán gondolkodtatja el a nézőt, de a mi felelősségünkre is minduntalan rákérdez: a saját kényelmünk érdekében tényleg semmi sem drága?