XIII. Nemzetiségi Színházi Kollokvium / Figura Stúdió, Gyergyószentmiklós
2019.11.22.

A hargitai Gyergyószentmiklóson, egy Fótnál kisebb lélekszámú székely városka színházának társulata, a Figura Stúdió Színház rendezi kétévente a Nemzetiségi Kollokviumot – immár tizenharmadszor. Idén magyar, zsidó, cigány, német, szerb színházcsinálók mutatták be egy-egy munkájukat. A programot kiállítások, kollázs-workshop, esténként koncertek, DJ programok, felolvasószínház, filmvetítés és könyvbemutató is gazdagították. PROICS LILLA ÍRÁSA.

A Kollokvium második felében két nőfókuszú előadást találtam jelentősnek: a bukaresti már témaválasztásában is feminista és rendszerkritikus, a temesvári pedig a munkafolyamat közben alakult úgy, hogy egyszer csak elfogytak belőle a férfiak.
 
Sexodrom
Sexodrom

A pár nap alatt, amíg ott voltam, a székely kisváros főterének környékén többször is összefutottam alkalmi ruhaként népviseletbe öltözött férfiakkal és nőkkel. Ez aztán eszembe is jutott a Sexodrom című előadást nézve (írták és játsszák: Mihaela Drăgan, Zita Moldovan, Oana Rusu, Raj Alexandru Udrea, Nicoleta Ghiță, Antonella Lerca Duda, rendezte: Bogdan Georgescu), amelyben hat román roma előadóművész és aktivista lépett színre egy sajátos queer show keretében: performatív román gyerekjáték mintájára (amint ezt az előadást követő beszélgetésből megtudtam) osztották meg velünk személyes történeteiket. Utca és színház két, értelmezhetetlenül távoli világ. A színpadon a szereplők egy pontból hátulról előre széttartó sugárirányú sávokban állnak starthoz, onnan jönnek sorra előre a középen álló kis porondra, hogy egymást váltva előadják a tapasztalataikat, bántalmazásuk történetét és véleményüket. A fanyar felütés után – a férfiak azt mondják, a kor előrehaladtával a nők egyre hisztérikusabbak és őrültebbek. A hamvas, megdönthető húszasból negyven éves korára persze, hogy ünneprontó lesz, hiszen nem veszi be többé a süketelésüket – az első megszólaló azt járja körbe, hogyan változik meg a nők megítélése negyvenéves koruk után: minél magabiztosabbak és elégedettebbek, a férfiak annál inkább kellemetlennek tartják őket.
 
Sexodrom
Sexodrom
A következő megszólaló, mint ahogy a játék szerint mindenki, „Állj, én leszek a királynő!” mondással lép a porondra, és a diákkorában tanárától elszenvedett szexuális visszaélésről, megaláztatásról mesél. Aztán elsőkézből hallhatjuk, miben van része egy szexmunkásnak. Akinek voltak afelől kétségei, hogy a prostitúció döntés kérdése-e, az alighanem megkapta a választ. Nem tudom, ki végezne önszántából olyan melót, ami mellé folyton tolnia kellene valami drogot, különben nem lenne képes elviselni. Közben kimérten és részletesen avat be minket abba a rettenetbe, amikor az ember diszkomfortos helyzetekből egyszercsak effektív életveszélybe kerül. Arról mesél, mi jár a fejében a halálközeli pillanatokban: hogy a fájdalmakon és félelmeken felülemelkedve hogyan gondolkodik magáról, és arról, vajon mennyire lehet messze a fulladástól, és ha nem tesz semmit, vajon aktív részesévé válik-e saját meggyilkolásának. Antonella Lerca Duda nemcsak dermesztően őszinte és pontos, hanem kivételes színészi erővel és ízléssel adja elő, amit megélt. Már a szöveg is szuggesztív, de így letaglózó erejű, azt hiszem, ha szeretném, akkor se fogom tudni elfelejteni.
 
Romániai napló. Fotók: Figura Stúdió.
Romániai napló. Fotók: Figura Stúdió.
Nehéz azt latolgatni, vajon erősíti-e az előadás esztétikája azt a valóságot, amit kínlódva hallgatok, esetleg gyengíti inkább, hogy a szereplők olyan jelmezt viselnek, ami kapcsolatban áll az általuk előadott erőszaktörténettel. Elsőre nem találom ügyesnek, aztán rájövök, hogy ettől sokkal rétegzettebbé válik a szöveg. Utolsóként Mihaela Drăgan lép a porondra, a társulat vezetője, és jól felépített beszédben ismerteti neves művész és tudós férfiak leleplezett hatalmi visszaéléseit. De nemcsak azt meséli el, hogyan erőszakolta meg forgatás közben Bertolucci kérésére eltervezetten Marlon Brando Maria Schneidert, hanem azt is, hogy Brando a forgatáson hatvanszor (!) nagyobb gázsit kapott, mint Schneider. Szenvedélyesen beszélt arról, hogy amit ő mond, azért nem engedik a széles közbeszédben megjelenni, mert a gender és feminista szempontok miatt elfogultnak minősül, ehhez képest Eliadét és Ciorant máig világszerte híres szerzőkként tartják számon, a román kultúra értékeinek képviselőiként, és bámulatos módon az senkit nem zavar, hogy nyíltan nácik voltak, sőt Hitler csodálói. S persze nem hagyta szó nélkül a cigányok színpadi ábrázolását és a román színházi képzés anomáliáit sem – a kultúrán végigtekintve pedig megfogalmazta, hogy a civilizáció, a középosztálybeli fehér férfi kultúrája lényegében az abúzus és az erőszak története. A csapat minden projektjének célja, hogy hangot adjon azoknak, akik a hétköznapokban nem látszanak és nem hallatszanak. Különös tekintettel a keresetlen személyességükre, nehéz érvényesen megítélni egy ilyen munkát. Szcenikai kérdéseken, mondjuk, tudnék vitatkozni velük, de a fentiek mellett ennek nincs jelentősége.
 
A temesvári német színház előadása, a Romániai napló. A temesvári produkció lényegesen moderáltabb, nagyon alaposan strukturált, de nem kevésbé személyes. A színészek a városhoz kötődő viszonyukat mesélik el – az előadást követő beszélgetésből tudom meg, hogy a társulat férfi tagjai vagy eleve elzárkóztak ettől a fajta munkától, vagy menet közben szálltak ki. A csapat a személyenként tízórás tematikusan irányított interjúkból kiemelt szövegekkel dolgozott. Az előadáshoz tartozó film- és fotóanyag jól szerkesztett, igényes kivitelezésű volt, mint ahogy az egész előadás, az önreflektív, tudatos színészi játékkal megemelve. 
Szerző: Proics Lilla