Déva
2019.11.27.

Kiskorú albínó boszorka a városszéli árvaházban: gyermeki fantáziából és sivár posztszocialista városból szőtt dokumentarista mesét az elsőfilmes Szőcs Petra. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A másság specifikus formája, amikor valaki messziről látható módon viseli magán különbözőségének jegyeit, ám ez a másság annyira ritka, hogy idegenségével nem egy másik közösséghez csatolja az egyént, hanem teljesen kívülállóvá, szinte mindenkihez képest idegenné teszi.

Az albínókhoz éppen ezért kapcsolódott sokféle hiedelem a történelem folyamán: az egyértelmű különbözőség nem egy másik népcsoportra vagy fajra, hanem valamilyen nem evilági erő megtestesülésére utal, amelytől félni vagy azt kihasználni lehet. Szőcs Petra 2014-ben Cannes-ban is vetített rövidfilmjének, A kivégzésnek a motívumát viszi e tekintetben tovább.

Fiatal önkéntes érkezik a dévai árvaházba Budapestről, aki frissességével, felszabadultságával, energikusságával hamar lenyűgözi a lakók egy részét, a kislányokat. A különféle véletlen egybeesések és kisebb balesetek (rövidzárlat okozása, áramütés túlélése) valamint albínó mivolta folytán a gyerekek világában különleges erőkkel felruházott Katót – aki végre ezáltal a közösség részének érezheti magát – arra veszik rá a többiek, hogy átkozza meg egyik állandó nevelőjüket azért, hogy helyét az újonnan érkezett vehesse át. A misztikus horrorfilmbe illő alaphelyzet azonban – bár a narratívát végig meghatározza – hamar másodlagossá válik a dokumentarista hangvétel miatt.

Szőcs Petra ugyanis az egész, fikcionalizált történetet – a hetvenes évekbeli budapesti iskola hagyományait követve – saját nevükön szereplő, saját sorsukat játszó valós karakterekkel játszatja el. A narráció teljes hiánya, a dialógusok alacsony száma és visszafogottsága egy alig értelmezett, nem minden részletében világosan érthető, szófukar tőmondatokból építkező helyzetet hoz létre, amelyben a szokásosnál sokkal nagyobb súlyt kap a nézői megfigyelés.


Jelenetek a filmből

Igazából Szőcs egész kísérlete a kamerán keresztül a nézőnek átadott vizuális kutakodásról szól, hiszen magyarázatok és önvallomások híján a főszereplő arcán átsuhanó apró rezdülésekből, a szemöldök rándulásaiból, a mindig zavart mosoly intenzitásának változásaiból kell kiolvassuk a kislány érzelmi folyamatának történetét. Itt mutatkozik meg az egész vállalkozás legnagyobb érdeme, a sallangmentesen precíz ábrázolás, amely során nem kísérik egyértelműsítő, redundáns magyarázatok a nonverbális jeleket.

Dokumentarizmust emlegettünk, de itt nem a meg sem nevezett dévai árvaház, vagy általában a román szociális ellátórendszer körülményeinek bemutatásán, hanem a kimondatlanul, így interiorizáltan maradó személyes történések külső megfigyelésén van a hangsúly. És pont ez az ellentmondás, a láthatatlan megfigyelése ad teret annak a rendkívüli érzékenységnek, ami a film legnagyobb értéke, annak a tolakodás nélküli fürkészésnek, ami Szőcs kameráját jellemzi.

Déva városa természetesen azért érdekes, mert – amint az meglehetősen didaktikusan meg is idéztetik egy ponton – a közismert ballada mitikus helyszíne, azonban a kommunizmus évtizedei alatt jellegtelen iparvárossá változott, ahol vasúti sínek, gyártelepek és lepusztult panelnegyedek veszik körbe a felvonóval is megközelíthető „magos” várat. A film egyik rétege éppen ennek a világnak a jelzésével foglalkozik, azonban nem harsányan mutatja fel a szegénységet, inkább szinte természetesen helyezi bele a szereplőket ebbe a még lepusztultságában sem felháborító, csupán elhanyagolt, kallódó világba. Így lesz Déva a csoda sivár, jellegtelen helyszíne, ami persze magát a csodát is alaposan meghatározza.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Mindezek ellenére, nehezen megmagyarázható módon marad valami hiányérzetünk a film végére. Ennek egyik oka az lehet, hogy a kizárólag a főszereplőre fókuszálás oly mértékben a film alapkoncepciója, hogy a szűk plánokkal, rövid mélységélességgel dolgozó felvételeket is alapvetően határozza meg: minden, ami a kislány kívülről figyelt jelenlétén kívül esik, nem létezik.

Talán éppen ez az oka, hogy a Déva dokumentarizmusával együtt sem akar és tud az egyedi történeten túlit felmutatni, sem az őt körülvevő alakok, sem a környezet, sem az általánosabb történelmi-társadalmi helyzet tekintetében, pedig mindegyik dimenzióról bőven lenne mondanivaló, de mindez csak csírájában, lehetőségként marad. Másrészt a film középpontját képező történetből mintha hiányoznának az igazi tétek, vagyis az eseményeknek nincs radikális következménye a főhős életére nézvést, hamar ráérzünk, hogy bármi történik, neki nem igazán eshet bántódása.

Déva egy rendkívül érzékeny, mikrorezdülésekre fókuszáló elsőfilmes alkotó munkája, amelynek – a tipikus kritikusi megállapítással ellentétben – hosszabbnak kellene lennie: a 76 perc nem elegendő annak a gazdagságnak a kifejtésére, ami a szerző világképében és szereplői jelenlétében bujkál.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Szerző: Gyenge Zsolt
Címkék: Mozipremierek 2019