A Vak majom a legfiatalabb magyarországi milliárdos emelkedés- és bukástörténetét meséli el, aki a könnyen jött pénz, a nagy érdeklődés és egy óriási cégbirodalom összeomlása közepette ráébred arra, hogy tetteinkért, döntéseinkért vállalni kell a felelősséget, s az én döntései által jut el az identifikációs folyamatok megismeréséhez, elfogadásához. A sztori elsőre elég blődnek tűnhet, de ahogyan Fehér tálalja ezt a ponyvába oltott filozofikus és humoros tanmesét, az igazán izgalmassá teszi a könyvet. Főhősünk egy korrupciós ügyletbe keveredve menekül Párizsba, ahol egy luxus-szállodában folytatott kísérletben kénytelen részt venni. A cselekmény rendkívül kacifántos és csavaros, de végig fenntartja az olvasó figyelmét. 

 

A történet alapvetően egy egzisztenciálfilozófiai kérdéssel kezdődik: ,,Jó néhány évvel ezelőtt volt egy tanárom, aki azt mondta, az lehet belőlem az életben, ami csak akarok, hiszen még olyan fiatal vagyok, és a lehetőségek száma végtelen. Igen ám, de a döntések száma véges.” A könyvet végig e felütés mozgatja, hiszen a szöveg központi kérdésfeltevését a döntések és a felelősségvállalás, illetve az identitás kérdése alkotja. Az elbeszélő a kalamajkasorozat közepén igyekszik felfejteni, ki is ő valójában. Ami ezt a gócpont és origó nélküli, folyamatosan vibráló identitáskonstrukciót eredményezi: az elbeszélőt magára hagyják a szülei; kiderül, más a vér szerinti apja; s így a családi eredet újrakalibrálását is el kell végeznie. A valódi énkép hiányára azzal is felhívja a figyelmet a szöveg, hogy hősünk álnéven kényszerül bujdosni, hazudni magáról, hallgatni bűnös életéről vagy más személyazonosságot felvenni. A narratíva mögött erősen felsejlenek Kierkegaard tanai. A dán filozófus Vagy-vagy című munkájában kerülnek elő leghangsúlyosabban azok a fogalmak, melyek körül Fehér Boldizsár regénye is gravitál: szabadság, választás, döntés, én. 

 

Kierkegaard két létfelfogása: az esztétikai és az etikai ismerhető fel a Vak majomban. A főhős kezdetben tagadja, s nem is ismeri az énjét, így nem juthat el valódi önmagához. Külső meghatározottságok jellemzik. Eleinte valósággal elveszetten bolyong, és egy ponton így fogalmaz: ,,Hogyan is lehetne elvárni valakitől, hogy önmaga találja meg az útját, amikor a világ már enélkül is elég bonyolult?” A hirtelen jött vagyon következtében pedig rózsadombi Gatsby-vé avanzsál, akinek napi teendőit a buliszervezés, az utazás és a filmnézés teszik ki. Az esztétikai stádiumban lévő ember nem juthat el a szabadsághoz, ahogyan identitását sem ismerheti fel. Ezzel szemben az etikai állapotban a döntés által juthat el az én megismeréséhez, illetve a szabadsághoz. Ő az, aki felismeri, választani kell. A Vak majom talán éppen az esztétikaiból az etikaiba való átmenetet tárja az olvasók elé. A történet elbeszélője pontról pontra elhárítja magáról a felelősséget a korrupciós ügyekben, önmagát szerencsétlen áldozatnak tartja, aki nem képes döntéseket hozni, másoktól várja az iránymutatást, s így felelősségvállalásra is képtelen. A szöveg egy pontján a következő tanáccsal látják el a főhőst:

 

,,Maga érti félre, hogyan működik az élet. A világon minden egyes ponton választanunk kell, s ez felelősséggel ruház fel bennünket. De egyedül a döntéseinkben mutatkozik meg, kik vagyunk.”

 

A narratíva végére a hős szembenéz tetteivel, vállalja a korrupciós ügyekért a felelősségét, felhagy a meneküléssel, és valószínűleg börtönbe vonul. A szöveg zárlata is arra a kierkegaardi meglátásra rímel, hogy bár a hős  börtönbe kényszerül, mégis, a döntés és választás elfogadása révén, szabadnak érzi magát: ,,Az járt a fejemben, hogy milyen kevés időm van, és hogy bár a legtöbb helyre soha nem fogok eljutni, ettől függetlenül szabad vagyok bárhová menni, ahová éppen kedvem tartja. A kérdés már csak az, hogy hogyan döntök, és mit kezdek ezzel a szabadsággal.” 

 

A Vak majom legszembetűnőbb és legzavaróbb hibája a szószátyár történetmondó szerepeltetése. A regény elbeszélése több helyütt is túlontúl szájbarágós: kevés teret ad az olvasónak, hogy maga fejtse meg a szöveg kulturális utalásait. Erre például álljon itt a következő rész: ,,Sziszüphosz voltam, akitől elvették a kövét. Sziszüphosz az ókori Görögország mitológiai királya, akit azzal büntettek az istenek, hogy örök időkig ugyanazt a sziklát kell felgörgetnie egy hegytetőre.”

 

Az idézet még tovább folytatódik, ahol a történetmondó saját helyzete és Sziszüphosz kapcsolatát tárgyalja, ahelyett, hogy ezt a kapcsolatot az olvasóra hagyná. Maga a szöveg egyébként hivatkozik rá, hogy itt nem egy profi történetmondóval van dolgunk, hanem csak egy átlagemberrel, aki csapong, túlbeszél stb. Annak ellenére, hogy Fehér Boldizsár regénye megmagyarázza, miért alkalmaz ilyen narrátort, nem tartom ezt jó választásnak, hiszen Sziszüphosz mellett Frankensteinhez, Narkisszoszhoz, és még több kulturális utaláshoz is elmagyarázza kapcsolatát, amelyekre egy felkészült olvasó maga is képes lenne. 

 

Fehér Boldizsár első regénye mégis roppant szórakoztató, jó humorú alkotás, ahogyan ezt a fülszöveg is ígéri. Könnyed, fabulaszerű történet, ami nagy dolgokról beszél, még akkor is, ha olykor túlontúl közhelyesen intézi is el őket. A regény főhőse olykor maga is vak majomként viselkedik az eseménysorozatban – az olvasók viszont nem mindig azok.