Alaine – Ideje a meghalásnak / KL Színház
2019.04.11.

Két test, egy személy. Az egyik fiatal nő, a másik öreg és báb. Polcz Alaine személyiségének két énje, a szép halálra felkészítő pszichiáter és az elkerülhetetlennel viaskodó idős asszony beszélget az öregedésről, készül a halálra. S közben táncol és énekel. Mert az élet minden rondasága ellenére gyönyörű. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

Bevallom, én is azok közé tartozom, akik lélekben, mentalitásban sokkal fiatalabbnak érzik magukat a tényleges koruknál. Ez a kettősség, a virgonc, a múló idővel nem számoló egyik és a testi nyavalyáknak kiszolgáltatott másik Én közötti ellentét, illetve a közöttük megszülető harmónia lehetősége foglalkoztatja új szólóelőadásában Markó-Valentyik Annát. A születés után a halál. Két éve a színésznő az Anyajegy című előadásában Szabó T. Anna szövegével a gyerekvállalás és- nevelés szépségeiről és nehézségeiről, félelmeiről és örömeiről szólt, mostani munkájához Polcz Alaine-t és Ladányi Andreát hívta társnak, hogy az öregedésről és az elmúlásról beszéljen.
 
Markó-Valentyik Anna
Markó-Valentyik Anna
Az előadás Polcz Alaine pszichológust, tanatológust, a hospice mozgalom, illetve alapítvány elindítóját idézi meg. A színésznő az elmondott szöveget az írónő műveiből állította össze, s a prózai részeket Karády Katalin néhány dalával ellenpontozza (dramaturg: Nagy Orsolya, zene: Borlai Gergő és Kákonyi Árpád). Markó-Valentyik rendezőnek régi tanárát, Ladányi Andreát kérte fel, s kettejük együttműködéséből különös, nagyon erős, a komornak gondolt témát bensőséges humorral oldó, komplex műfajú produkció született.
 
Akik találkoztak vele, arról vallanak, hogy Polcz Alaine embersége és egyénisége elvarázsolta őket. Ezt magam is megerősíthetem. Amikor 1963-64-ben a Népművelési Intézet rendező tanfolyamára jártam, Polcz Alaine is tanított. Sok év távolából nem annyira az maradt emlékezetes, amit előadott, hanem ő mint jelenség. A finom, diszkrét szépsége, csöndes beszéde, pontos fogalmazása, a hallgatóira irányuló figyelme, a lényegre koncentráló kérdései. Akkor már több, mint egy évtizede foglalkozott nagyon beteg, halálközeli gyerekekkel, kidolgozta az életüket megkönnyítő bábterápiáját (amelynek elfogadtatása és széleskörű alkalmaztatása sokéves, kudarcokkal teli procedúra volt). Ő még gyerekként a többgenerációs családjában megismerte és az élet természetes velejárójának tekintette a halált. De pszichológusi munkája során szembe kellett néznie azzal a folyamattal, amelynek során a halál egyre inkább elidegenedett az élettől, az emberek egyre kevésbé tudták feldolgozni a maguk halálát éppen úgy, mint hozzátartozóik, ismerőseik eltávozását. Polcz Alaine nagy vállalása, életének egyik legfőbb értelme az öregedés és a halál elfogadásának, megkönnyítésének és nem ritkán megszépítésének elősegítése. Markó-Valentyik Anna ennek a kivételes kisugárzású, fiatalkori lelki megaláztatásokon és fizikai erőszakon túllépő, másokért élő asszony tanítását, sorsát, lényét mutatja be szűk egyórás estjén. 
 

Szürkés fémvilág fogadja a nézőt: székek, egyéb ülőalkalmasságok, lavór és más kellékek szigorú mértani rendben állnak a parányi játéktéren. A középső, kétszemélyes karosszékben ül a színésznő, testszínű kombiné-ruha, magassarkú cipő van rajta. Várakozik. Majd komótosan belekezd a címszereplő által megfogalmazott – s a cikk kezdő mondatában már idézett – paradoxon jelenség ismertetésébe, aztán a háta mögül maga elé vesz egy fél embernagyságú bábut. A lesoványodott testű, kiálló kulcscsontú, dekoltázsos ruhát viselő bábú arcán Polcz Alaine időskori vonásai ismerhetők fel. A csodálatos, jól kezelhető, a száját is mozgatni tudó bábu Hoffer Károly és társai, Palya Gábor és Raffai Péter ihletett munkája. 
 
Innentől a színésznő és az általa életre keltett báb egy személy két énjét testesíti meg: az egyik harminc éves, a másik nyolcvanhárom, az előbbi a figura fiatalos belső, az utóbbi a fáradt külső lényegét jeleníti meg. Együtt teljes életet élő, a mindennapi apró szépségeknek örülni tudó, az öregedéssel járó kellemetlenségeken bosszankodó, azok ellen lázadozó asszony. Elfogadja, hogy őszül a haja, de háborog, hogy „ott lenn is” szürkül. Belátja, hogy nehezebben mozog, de amikor a színésznő rákezd egy Karády-dalra, táncra perdül. Megrendítő, amikor az egyik számot ketten éneklik, az egyik strófát a fiatal, a másikat a rekedt mély hangú, a szöveggel tökéletes szinkron szájmozgású idős Én. Egyfelől elméletben mindent tud az időslétről, és ismereteit, tapasztalatait okosan, precízen, mintha előadóteremben lenne, összefoglalja, másfelől nehezen néz szembe az elkerülhetetlen véggel.
 
Fotók: Trafó
Fotók: Trafó
Az előadás végén egyre inkább szétválik az asszony két énje. A színésznő előveszi a lavórt, megmosdatja a derekáról leoldott bábot. Rituális gesztus ez a csak mozdulatokkal eljátszott megtisztítás-megtisztulás. Szép, lassú, finom mozdulattal lefekteti a bábot a karosszékre, és mesélni kezd. Elmondja, hogy mi fog történni a következőkben, s a kibírhatatlan nagy fájdalmakat elszenvedő testet miként fogják átsegíteni a halál pillanatán. Markó-Valentyik Anna hosszan ül a halott báb mellett. Ugyanúgy, mint az előadás kezdetén. Aztán feláll, egy kupacba pakolja a bútorokat, a kellékeket. Ezzel az elidegenítő és kijózanító, és a nézőt önmagával szembesítő epizóddal zárul a produkció, ami az elmúlás folyamatáról ugyanolyan kendőzetlenül beszél, az életet a maga összetettségében, ellentmondásosságában és groteszkségében ugyanúgy szemléli, valamint a valós és transzcendens világ összefonódását hasonlóképpen értelmezi, ahogy ezt Polcz Alaine tette.
 
Markó-Valentyik Anna játéka visszafogott, fegyelmezett, kerüli a hatáskeltés színpadias megoldásait. A rendező-koreográfussal közösen az erősebb érzelmeket kiváltó részeket pontosan ellenpontozza humorral, zenével. A táncos mozgásvariációk nem betétként hatnak, hanem szerves összetevői a karakternek és a szituációknak. A színésznőnek köszönhetően a báb valóban társa a játékban, az arcán az érzelmek számtalan árnyalata tükröződik. 
 
Az előadást látva, felidéződik bennem az európai bábozás kiemelkedő alkotója, Ilka Schönbein, aki gyakran a testére erősített bábokkal, kiegészítőkkel játszik, produkcióiban hasonlóképpen együtt van a tánc, a zene, a báb, a próza, a színészet és a bábozás, mint az Alaine-ben, valamint nála is a központi téma a halál. Markó-Valentyik Anna ezzel a produkciójával méltó folytatója mindannak, amit ez a német-francia művész e műfajban képvisel. 
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.