Keep Smiling. Jelenet az előadásból. Forrás: gyoribalett.hu

A Győri Balett Keep Smiling – Hódolat Chaplinnek című produkciójának lelkes fogadtatása sajnos kétes dicsőség: Ben van Cauwenbergh és Dmitrij Simkin mindent megtettek azért, hogy szilveszteri műsorok kétes színvonalára ráncigáljanak le egy különleges vadzsenit. Nem sikerült, de nem rajtuk múlt. A Chaplin-redukciós kísérlet érdekes jelenséghez vezet: az előadás kettéválik, a film és a tánc kettőssége ahelyett, hogy kiegészítené egymást, elmélyíti a szakadékot, felerősíti a visszásságokat. A színpad hátterében, a hatalmas vásznon futó, Chaplin-életműből vett filmrészletek, és a színpadon zajló erőltetett, modoros revü köszönőviszonyban sincsenek egymással. Mégsem hiszem, hogy Ben Van Cauwenbergh és Dmitrij Simkin koreográfusok csupán még egy bőrt szerettek volna lehúzni Chaplinről. Szinte biztos vagyok benne, hogy tényleg primér, rajongói kannibalizmusról van szó, hiszen erről tanúskodik a rengeteg, hosszú filmrészlet – A kölyökből, a Nagyvárosi fényekből, a Diktátorból –, és az a mód, ahogyan az alkotók szerették volna teljesen mechanikusan imitálni és összemixelni a chaplini motívumokat a koreográfiában. De sajnos nem elég, ha a főszereplő Sebestyén Bálint beleugrik a legendás némafilmhős csámpás cipőjébe. Ettől még csupán külsejében hasonul, ez pedig édeskevés. Még az is kevés, ha az alkotók a balettet klasszikus burleszk-elemekkel – részeg imbolygással, esetlen csetlés-botlással, verekedéssel – vegyítik a színpadon, és az is, ha bedolgozzák a koreográfiába Chaplin kedvenc témáit, végigmazsolázva filmjeit a Bokszbajnoktól a Kutyaéletig. Az pedig végképp nem elégséges, ha a táncosoknak le kell utánozniuk, ami a filmvásznon pereg a hátuk mögött – ez a diktátor soha nem lesz az a Diktátor. Aranyos kisgyerek, ugrándozó kiskutya, világbéke – a Győri Balett előadásában minden együtt van egy nagy, közös, édesbús katarzishoz. De amit szabad Jupiternek…

Keep Smiling. Jelenet az előadásból. Forrás: gyoribalett.hu

Mellesleg, ebben a produkcióban sok munka van, még ha a végeredmény igen kétséges is, és ez igazán szomorú. Bódi Bianka Kölyökként például annyira hűségesen hozza a koreográfusok által vizionált, ezerszer látott, édeskés Copperfield Dávid-variánst (ami a legtöbb színházban a gyerekszereplők keresztje), hogy felmerül bennem: más, bonyolultabb, kevésbé közhelyes instrukcióknak éppoly könnyedén meg tudna felelni. Sebestyén Bálint Chaplinjével nincs semmi gond, nem ő tehet róla, hogy éppen ebbe az interpretációba csöppent. Igazán jó táncos, nem ügyetlen színész, és tényleg képességei szerint utánozza az utánozhatatlant. A koreográfusok maradék realitásérzékéről tanúskodik az előadás végén az a pillanat, amikor a főszereplő kibújik jelmezéből, és szinte meztelenre vetkőzik. Szép szóló, fontos fordulat, hiszen azt is jelenti: Chaplin ruhája lötyög Sebestyén Bálinton. Az Ördög és Ördöglány, a torreádornak öltöztetett Pátkai Balázs és Sóthy Virág kommerszen szenvedélyes kettőse ismét abba a kategóriába tartozik, amikor valaki tökéletesen megfelel egy kevéssé jó ízlésű koreográfusnak. Modorosság, közhelyek, skatulyák – hogy tudnának ebből bármennyire is kvalitásos művészek kikeveredni? Nyíltszíni tapsot kapnak a melegparódiaként beriszáló angyalfiúk, miközben szerintem az előadás legdermesztőbb pillanatánál tartunk: a vásznon egy gigantikus pitypang szálldos, a fiúk affektálva ringatják a csípőjüket, miközben szól a Don’t Worry, Be Happy Bobby McFerryntől.

Keep Smiling. Jelenet az előadásból. Forrás: gyoribalett.hu

Igenis aggódom. Aggódom a fehér férfiinges lányok kacsabalettje miatt, a flitteres bugyis, közönséges Josephine Baker-imitáció miatt és a színpadon végigvonszolt, rémült kutya miatt.