Nem vontatják, saját kerekein érkezik a helyszínre. A buszvezetői ülést – természetesen a jármű álló állapotában – bárki kipróbálhatja, ha a felszálláskor szabályosan érvényesíti menetjegyét, s persze túl ezen megtekinthet mindent a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításából, ami egy ekkora járműre és járműbe belefér. És hogy mi fér rá és bele?
 A Nyugat 100 busza Kapolcson. (A szerző felvételei) |
Például sok-sok fotó a busz oldalára. A könyöklős Ady-kép felismerése nem is okoz gondot, ám akad, aki a fiatal József Attilán már töpreng egy kicsit. Csakhogy a muzeológusok jó pedagógiai érzékkel készítettek egy kalauzt, amire rá-rápillantva a jelen és a közoktatásban töltött évek távola közötti szakadék hirtelen nem is tűnik áthidalhatatlannak. Memóriajáték-lapocskák, puzzle-k várják az ifjabb, álló- és mozgókép-, valamint hangillusztrációk, és lényegre törő, de nem száraz magyarázatok pedig az idősebb élménygyűjtőket, míg a kontextualizálásra vágyókat (akik vagy nagyon ráérnek, vagy nagyon eminensek akarnak lenni) érintőképernyő segíti az elmélyülésben.
"Önök az egyetlen lap és egyetlen irány, amiben még bízom" – írta a Nyugat szerkesztőinek 1915. december elsején egy 15 éves fiatalember, bizonyos Márai Sándor. A buszon még e levélkét és csatolt magyarázatát is megtalálhatjuk, szó sincs ugyanis arról, hogy a hatalmas adatmennyiség tanulmányozása unalomba fulladna. Születési, halálozási és lapindulási dátumok, vers-, novella-, regény- és egyéb kötetcímek, családi viszonyok, párbajok, levelezések, számok arra vonatkozólag, ki hányszor és milyen műfajban publikált a lapban, s mindeközben összefonódik a kis magyar folyóirat- és kávéháztörténet, hisz a magyar író közismert latin neve Homo Caffeaticus Litterarius… s még sorolhatnánk, mire terjed ki a tárlat összeállítóinak figyelme. Hogy aztán e figyelem által a Nyugat már nem csupán kötelezően bebiflázandó tananyag, hanem személyessé tett, izgalmas időutazásra hívó sajtótermék legyen számunkra.
Megfigyelhető például az, hogy Török Sophie esküvői fotójára a finom Marcel-hullámokat boglyaszerű rakoncátlan fürtökre cserélte. (Vagy csak elfelejtett fésülködni a nagy rohanásban.) Meg lehet mosolyogni Osvát Ernő napirend-tervét, mely szerint 3 órát szánt kifejezetten a Nyugatra, két és felet könyvekre és másfelet újságokra. Arról sajnos nincs kimutatás, hogy saját kiadványaikat vagy a versenytársakat böngészte-e ily akkurátus időbeosztás szerint, ám nyilvánvaló, hogy ez az elmélyült koncentrációt igénylő tevékenység nem folytatható pihenés nélkül – a szerkesztő tehát 2 órát járkált, hetet aludt, s még mindig maradt 4 órája a testi dolgokra, a társaságra és a szórakozásra. A mókás momentumok mellett különösen segítik a felszabadult kiállítás-látogatást a karikatúrák, illetve a hirdetések, az olyanok, mint az idómitó Lada melltartó vagy a női uszó costum, mely az embert a víz felszínén tartja. Mi több, az ide-oda tologatható tablókon és a többoldalú forgatható oszlopokon kibontakozik egy más-kori social network működése is.
 Babits, Karinthy, Kaffka |
Felvonul a teljes szerzőgárda, első, második és harmadik generáció, kicsik és nagyok, húzónevek és alig ismertek. Irodalmárok és más területekről az írás mezejére tévedtek szerzői oeuvre-ének (legyünk pontosak: utóbbi esetben főleg pályatársi kritikákról van szó, mint például Kodály Zoltán Kékszakállú-elemzéséről) egy-egy darabja elolvasható vagy meghallgatható. Karinthy Frigyes kettős, költői (Méné tekel) és újságírói minőségben (tárcája a papírhiányról) szól a 20. századból. A véletlen hozhatja egyébként azt, hogy miközben az előbbit lassan, méltóságteljesen szavalja, utóbbit pedig belehadarja a látogató fülébe, sőt ráadásképp még egy dalt is elénekel képzettnek kevéssé mondható hangján, a busz hátuljába szerelt plazmaképernyőn egy filmen a Zeppelinért rajongó Karinthy épp Friedrichshafenből üdvözli a népeket, egy másikon pedig fiaival hógolyózik a Verpeléti úton.
A legnépszerűbb Nyugat-szerző azonban nem a Micimackó fordítója, aki Hazamegyek dolgozni! felkiáltással járt a Hadik kávéházba. A bizonyíték egzakt: Kosztolányi Dezső portré-képeslapjából veszik a legtöbbet. Nagyon helyesen ugyanis ceruzától fakszimiléig, vászonszatyortól bögréig a merchandising termékekkel tömött vulkánfíber bőröndje is helyet kap a kiállítást kísérő múzeumi szakemberek pakkjában. Mert jó, ha az embernek van otthon egy kis darab Nyugatja.
Kapcsolódó cikkünk: Nyugat 100
Papp Tímea: Nyugalomvölgy – csak okosan