Mert amikor én még kislány voltam, akáclombos-orgonabokros falumban minden délben a Jó ebédhez szól a nóta dallamait vitte tova a langy tiszai szél, nem tartottak lakodalmat cigányzenekar nélkül. Azóta fordult a világ és a szintetizátor térhódításával a cigányzenekarok is eltűntek, egyre-másra hallani híreket a zenészek állásproblémáiról, és többször felmerült a 100 Tagú megszűnésének lehetősége is.

100 Tagú Cigányzenekar

Mindenesetre kinek bejön, kinek nem, de kár tagadni, Bihari János és Cinka Panna hazájában pedig szinte lehetetlen: ez a muzsika zsigerileg belénk kódolt. Bartók se tagadta. A 100 Tagú tiszteletbeli elnökségét még a megalakuláskor elvállalta Cziffra György. Az ifjú médiasztár lagziján is cigányzenekar húzta. Akkor meg miről beszélünk? És ha belepillantunk a Budapest Televízió vasárnap esti kívánságműsorába, meggyőződhetünk róla, a trashmédiumba telefonálók között bőven a hatvanas korosztály alattiak is szép számmal képviseltetik magukat, és kérnek egy-egy számot például az ott jelenlevő ifj. Berki Lászlótól és népi zenekarától. Attól az ifj. Berkitől, aki a 100 Tagú Cigányzenekar húsz-huszonöt tagúra redukált kamarazenekarában is prímáskodik. Az „öregekkel”, Lendvai Csócsi Józseffel, Ökrös Oszkárral egyetemben neki is kisujjában van a szórakoztatás. Fineszesek, tudják, hogyan csavarják pillanatok alatt az összes ujjuk köré a főleg ötvenes-hatvanas németekből és amerikaiakból álló közönséget.

Ha akarom, semmi más, mint laza nyáresti kikapcsolódás a turistának, a goulasch-tschardasch-gypsy music szent és sérthetetlen háromságból álló országimázs-szterotípia továbbélése, de ha akarom, akkor viszont arra kell figyelni, milyen díszítésekkel és improvizációkkal adják elő a kötelező köröket, a hangulattalan Dominikánus Udvart pedig megtöltik élettel. Tutira mennek a nettó játékidőt tekintve hetvenöt-nyolcvan perces, összeállítását tekintve meglehetősen könnyed műsorban. Eljátsszák a Zorba szirtakiját, Brahms I. és V. magyar táncait, a Monti-csárdást, Dinicu Pacsirtáját, amelyben ezúttal három prímás trilláz és csicsereg a hegedűn, van Carmen-medley, ahol a Habanerában a klarinét is szólózik, a cimbalom húrjairól pedig mintha a Mission Impossible főtémája hangzana fel.

És jelen esetben azért akarjuk a zenére figyelést, mert akkor legalább elfelejtjük, milyen pofátlanul sokat kérnek a szervezők a programért. Feltűnő, hogy a kitett fehér fémszékek a néhányszáz forintos ülőpárnával nem sokban különböznek a már említett kistelevízió stúdiójának low budget berendezésétől.

100 Tagú Cigányzenekar. Fotók: 100tagu.hu

Nagy rafinéria van itt, kérem szépen, nagy mosoly és kikacsintás a nézőkre. Minden bizonnyal sokszázadszor játsszák a kipróbált számokat, de unalom vagy unottság halvány jele sem fedezhető fel az arcokon, a mozdulatokon. Sokat próbált zenészek, szakmájukat magas fokon űző művészek. Rajtuk a jól ismert fekete, piros vagy kék, arany sujtással díszített mellény, többnyire XL fölötti méretben. A cimbalom varázslója és Paganinije (ez Ökrös, és nemcsak lemezeinek címe szerint) a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét tűzi ki rá minden egyes fellépéskor, csakúgy, mint Lendvai Csócsi: ők augusztusban az Edinburgh International Festivalon a Budapesti Fesztiválzenekarral lépnek fel. A műfajok és a zenekarok között az átjárás egyszerűnek tűnik.

A várból lefelé sétálva épp ifj. Sánta Ferenc telefonál az egyik étterem előtt. Szabadkozik a hívó félnél, hogy rövidre kell fognia, mert sok a vendég. Valószínűleg sok átfedés lenne az előbb hallott repertoár és aközött, amit ő játszott aznap este a vacsora mellé. De az is biztos, hogy ő másképp cifrázta.

Kapcsolódó cikkünk:
Nyári fesztiválok 2008