Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ZENÉS SZKANDER GYEREKEKNEK

A kiskakas gyémánt félkrajcárja / Városmajori Szabadtéri Színpad
2008. júl. 14.
A fanatikus kiskakas találkozása a szadista törökcsászárral, avagy zenés-táncos hadviselés egy lyukas garasért. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

Kifejezetten kellemes meglepetés a zenés mesejátékokra specializálódott Trambulin Színház négyszereplős gyerekelőadása a Városmajori Szabadtéri Színpadon, melyben két muzsikus, Gál Zoltán és Csák Péter diktálja a tempót a Gergelyi Júlia alakította harcias kiskakasnak és a rendező Csák György által játszott, kéjesen kegyetlenkedő török szultánnak.

Jelenet az előadásból. Forrás: trambulinszinhaz.hu
Jelenet az előadásból. Forrás: trambulinszinhaz.hu

Kicsit talán intimebb tér dukálna az előadáshoz, a távoli sorokból már nehezebb követni a két figura vetélkedését, a produkció összességében mégis a jól sikerült gyerekdarabok közül való. A színpadon multifunkcionális, alakítható, mobil díszlet áll, amely színesre fújt, könnyű, rácsos hengerekből épül fel. Ezekből tetszőlegesen válhat palota vagy tűzrakás: egy pillanat alatt fel lehet húzni vagy szét lehet szedni a kívánt környezetet. A szinte csak jelzésszerű díszletnél nem is kell több, hiszen az atmoszféráért sokkal inkább a zenészek felelősek. Az előadás tempója annyira feszes, a cselekmény ritmusa olyannyira klappol, az egyes szereplők visszatérő zenei vezérmotívumai pedig annyira jellegzetesek, hogy minden különösebb előkészület nélkül akár meselemez-felvétel is készülhetne az előadás alatt. Gál Zoltán és Csák Péter zenéje nem mankóként, és nem is hetyke díszítésként szerepel A kiskakas gyémánt félkrajcárjában, hanem ennél jóval dominánsabban: nem alkalmazott műfaj, hanem szinte az egész darab gerincét adja.

Gergelyi Júlia
Gergelyi Júlia

A török császár hatalmas, kitömött pocakkal, ritkás kecskeszakállal, talpig csillogó selyemben toppan a színre, és kifejezetten élvetegen és kíméletlenül szekálja a kiskakast. Mottója, hogy játékban nem vesztett még, vagyis presztízskérdést csinál belőle, hogy a kiskakassal való párharcban sem maradhat alul. Így aztán elszánt pszichológiai hadviselést folytat a kiskakas ellen, rafinált manipulációval, némi megfélemlítéssel, és rengeteg csalással próbálja ellehetetleníteni és elpusztítani. Csák György alakítását nagyszerű ritmusérzék, áradó humor és egy cseppnyi uralkodói spleen jellemzi. A műpocakos figura mozgása puha, lépései fürgék és modorosak, mint egy vízilóból lett hoppmesteré.  

Gergelyi Júlia színpompás tollakba öltözött, citromsárga harisnyás, piros sityakos, harsány és legyőzhetetlen kiskakasa viszont olyan vehemenciával küzd az igazáért, hogy kitartása elbán bármilyen ravaszsággal és kegyetlenkedéssel. A színésznő kecsesen groteszk harcmodora nem hazudtolja meg balett-táncos végzettségét, éles orgánuma pedig folyamatosan, fülrepesztően hirdeti igazát. Kicsit szinte már fárasztó, ahogy minden csalárd legyőzetése után újra meg újra feltámad, és ahelyett, hogy az életének örülne, továbbra is a gyémánt félkrajcárra fixál. Kettejük harca egészen bizarr, mindketten olyannyira makacsak, mohók és erőszakosak, hogy egyikük se engedhet: a gyűlölet összeköti őket. Nem annyira mese ez már, az előadás furcsa mozgatórugóit fedi fel az emberi léleknek, kicsit olyan a darab, mint egy eldurvult válóper, amelyben egy rossz golyóstollért folyik a harc a felek között.

A kiskakas sorozatos, mágikus feltámadásai különben igen tetszetősek, sőt lehet őt biztatni is, hátha a közönség segítségével jobban boldogul. A török szultán egy pillanatig sem fair, a „játék” annyit jelent nála, hogy mindent elkövet a másik megsemmisítésért, gátlástalanul ígérget, blöfföl, hazudik a győzelemért: hiába, nem tud veszíteni. Kettejük küzdelmében nem csupán arról van szó, hogy milyen az, amikor egy átlagos lény szembeszáll a hatalommal, hanem arról is, hogy mi történik, ha két fél őrjítő játszmába keveredik, amelyben egyikük sem moccan egy tapodtat sem. Mindenesetre nagyon flottul, könnyedén zajlik a színpadi négyes összjátéka, de miközben belefeledkezünk Arany László meséjébe, rádöbbenünk annak meglepő kegyetlenségére is.

Igazán lelkesítő a Trambulin Színház előadásában, hogy bár nyaranta, pláne hétvégén a csapat tagjai iszonyú szorításban lehetnek, és rutinosan darálniuk kell a produkciókat (csak aznap még két jelenésük volt), ez egyáltalán nem látszik a végeredményen. A rendezés játékos, kísérletező, friss és valóban szellemes, az előadásban nem találunk se üresjáratokat, se biztonsági játékot. Igazán jól járunk velük.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek