Az Adele élete leszbikus coming-of-age történet, amelynek az a különlegessége, hogy valójában semmi másról nem szól, mint a szerelemről. A meleg viszonyokkal foglalkozó sztorik nagy többségével ellentétben a legnagyobb problémát itt nem a külvilág, nem a másság mások általi elfogadtatása jelenti – ez a kérdéskör meg sem jelenik. Abdellatif Kechiche filmjének központi témája az, hogy két, nagyon fiatal ember hogyan találja meg egymást és önmagát, és miként élik meg azt a fura érzelmi katyvaszt, ami a szenvedély lángolásából és a hosszú távú kötődés kettőséből kellene, hogy kihozza a tartós együttlét alapját. 

Így hát mivel az Adele élete az irodalom, színház és film által oly sokszor tárgyalt szerelem „örök” kérdéseit járja körül, sok újat nem tud mondani: szexről, ragaszkodásról, megszokásról, státuszról, karrierről és megcsalásról van szó benne. Kechiche előző filmjével, A kuszkusz titkával ellentétben a szereplőket lényegében kimetszi környezetükből, és csak arra koncentrál, ami közvetlenül ezt a párkapcsolatot érinti. Ennek köszönhetően viszont az új moziban jóval kevésbé komplexek a viszonyrendszerek, amelyek között a főszereplők mozognak.

Adele tizenhat éves, mikor bekapcsolódunk a történetbe, és különböző léptékű időugrásokkal nagyjából tíz éven keresztül követjük privát érzelmi életét – mert minden egyéb csak érintőlegesen kerül szóba, vagy még úgy sem. Hősnőnk távoli külvárosból jár be Lille-be tanulni, ahol az osztálytársak között az életkornak megfelelően szinte kizárólag a szexuális és érzelmi kapcsolatokról van szó, és ahol a közösség össze is jön egy kedves sráccal. Azonban nagyon hamar ráébred arra, hogy az az igazi izzás, ami neki hiányzik ebből, a lányokkal való viszonyokban egyből fellángol. Egy-két tétova lépés után aztán belebotlik a képzőművészeti egyetemen tanuló, energikus és leszbikus mivoltában magabiztos Emmába, akivel szenvedélyes szerelem kezdődik. 

A film a rendező korábbi munkáiban kidolgozott technika szerint végig kronologikusan halad, ám semmilyen módon nem jelöli az időbeli ugrásokat, így egy-egy új jelenet kezdetén gyakran csak két-három perc után kezdünk el gyanakodni, hogy nem egy napot, hanem adott esetben néhány hónapot vagy éppen évet léptünk előre. Ez a megoldás azért nagyon jó, mert állandóan fenntartja a koncentrációt (amire a három órás hossz miatt szükség is van), folyamatosan kell figyelnünk a szereplők külsejében vagy a szövegbeli utalásokban az időbeli helyzetre vonatkozó jeleket. Mindezt tetézi az, hogy Adele nem öregszik – „örök” fiatalsága tematizálódik is. A film eredeti címében szerepel az első és második fejezet megjelölés, ami azért érthetetlen, mert a film során nyomát sem találjuk ennek a tagolásnak. Elképzelhető, hogy a hossz miatt Kechiche-ben felmerült, hogy két részre bontsa az opuszt, illetve ez alapján valószínű, hogy Cannes-ban még nem a végleges vágást láttuk.

Bár Léa Seydoux a legnagyobb sztár, a filmet valójában az ismeretlen, Kechiche által felfedezett Adele Exarchopoulos alakítása viszi el, aki tökéletesen jeleníti meg azt a fura, nem tipikus szépséget, aminek sokáig maga a tulajdonosa sincs tudatában. Puha, képlékeny arcának előnye, hogy szavak nélkül is mindig pontosan beazonosítható, éppen milyen érzelmi állapotban van. Ugyanakkor ezt, a kétértelműség és bizonytalanság hiányát nevezhetjük a legnagyobb hátránynak is, mert a valóságban – maga a film kifejezetten realista akar lenni – a legtöbbször pont az a legnagyobb nehézségünk, hogy nem tudjuk pontosan megállapítani, mit érez (irántunk) a másik.

Kechiche határozottan a realizmus mellett teszi le a voksát: a hitelesen megrendezett jeleneteket szinte végig kézikamerával veszi fel, amit ráadásul legtöbbször nagyon közel visz a szereplő arcához. Főleg a film első felében mindezt azzal toldja meg, hogy nem, vagy csak a jelenetek kései pontjain mutatja meg egészében a teret, ahol a szereplők tartózkodnak, ezért egy állandó fizikai bizonytalanságot érzünk azzal kapcsolatban, hogy éppen hol vagyunk, melyek körülöttünk a térbeli viszonyok. És ez az érzés remekül képezi le azt az érzelmi és identitással kapcsolatos bizonytalanságot, amit a kamasz hősnő megtapasztal. A film hírét azonban valószínűleg leginkább a meglepően nyílt, a pornográfia határán egyensúlyozó, de oda soha át nem billenő érzékis szexjelenetek fogják a legmesszebb vinni. A gyönyörűen megrendezett, hosszú snittekben felvett, a leghosszabb esetben szinte tíz percig tartó szeretkezések valóban különös nézői élményt jelentenek.

A francia és a nemzetközi kritika egyből felkapta ezt a valóban élvezhető filmet, aminek nagy erénye, hogy a három óra alatt ritkán válik unalmassá. Mégis, azáltal, hogy a legszűkebben vett szerelem témáján egy pillanatra sem lép túl, valójában sokszor banális lesz, Adele és Emma kapcsolatában sorra jönnek elő a tipikus problémák: szexuális halványodás, munka és magánélet egyeztetése, másik egyéniségének elfogadása és persze a megcsalás. Igazán azok a (főleg a film első felében látható) jelenetek kínosak, mikor meglehetősen fennkölt iskolai irodalomórákon pont az érzelmekkel kapcsolatos kérdések kerülnek elő, és amelyek a sztoriban manírosan intellektualizáló párhuzamokká válnak. Különösen Marivaux van rendezőnknek bekattanva, hiszen őt már A kitérés című 2003-as filmjében is hosszasan citálta. Sajnos a középiskola életét Kechiche nem tudja hitelesen megragadni, pedig tanulhatott volna ugyancsak francia rendezőtársától, Laurent Cantet-tól, aki néhány éve Az osztályban felejthetetlenül vitte ezt vászonra (ő is Arany Pálmát kapott érte).

Közvetlensége, szépsége és lendülete miatt a film nagyon sok mindenkit megfogott, és a versenyprogramból hiányzó igazi átütő erejű művek miatt sokan ezt kiáltották ki az idei Cannes nagy revelációjának. De a látszat ellenére ez messze nem az, hatása inkább csak olyan, mint a televíziózásba való ellustulás: nézzük, mert magával ragad, mert kellemesebb és kényelmesebb, mint bármi intellektuálisan csak kicsit is megerőltető dologgal foglalkozni. A könnyedség és a kellemesség bódító varázsának nehéz ellenállni, és könnyű elfelejteni minden olyasmit, ami érzelmi vagy szellemi erőfeszítést kínál. Ennek a kényelemnek iránti vágynak esett áldozatul tavaly a teljesen elismerés nélkül maradt Holy Motors, és ez vitte sikerre most az Adele életét. Nem tehetünk mást: gratulálunk neki.