Nem akartam erről írni, mégis eszembe jutott, hogy ez a kiállítás akár Keserü Katalin koncepciója szerint is ide kerülhetett volna, még az átszervezés előtti időkben, folytatásaként a modernista építészeti sorozatnak, amelyben volt már kávéház, mozi, vásárcsarnok. Akkor, ha ennek a műegyüttesnek tisztán csak építészeti vonatkozásai volnának, ami persze lehetetlen. Andreas Fogarasi művét, amely tárgyi alakjában épített környezetként is értékelhető, nem lehet az építészeti minőség hagyományos szempontrendszere, alaprajzok, tervrajzok, szerkezeti elemzések építészettörténeti módján megközelíteni. A művelődési házak műfajára rakódott historikus szociokulturális rétegek nélkül a hat fekete doboz tartalma szűkszavú dokumentarizmus, amely legfeljebb lassú lírájával válthat ki szubjektív, generációs hatásokat.
 Parc du Trianon |
Ennek a különleges státuszú, politikailag érzékeny építészeti-közösségi műfajnak a léte és létjogosultsága több olyan tényezőtől függ, amelyeket két társadalmi osztály, az alsó és középosztály állapota határoz meg. Ez a réteg igényelte, alakította ki ezt a közösségi formát akkor, amikor szüksége volt rá, ős-formájában, a népházakban, és vette birtokba az államkapitalista időkben.
Nem volna törvényszerű, hogy azt a méltatlan ürességet érezzük ezekben a terekben, amelyekben nincs meg a méltóság, csak az elhagyatottság üressége, hiszen a mentálisan jobb állapotban lévő nemzetek, mint például a német fiatalok, meg tudják találni ezeknek az épületeknek az új funkcióját. Budapesten az idő közösségi eltöltésének módja iránti igény példája volt a Kultiplex, amely továbbvitte volna a művelődési házak aktualizált örökségét, de amelyet megszüntetett a hatósági, tehát állami érzéketlenség.
 Rámpa |
Márpedig a döntő tényező a szabadidő. A XX. század elején a munkán kívüli idő eltöltésének jogáért vívott küzdelem alapvető civilizációs jelentőségű, amelyet a munkásmozgalomnak köszönhetünk. A szabadidő és a kultúra összekapcsolása ekkor valósult meg, gondoljunk az egyletekben zajló előadásokra, felolvasásokra, könyvtári kölcsönzésekre, vitákra, a Munka-kör szavalókórusára. Mindezt a harmincas évek fasizmusa robbantotta föl, és megindította a szabadidő apadásának megállíthatatlannak tűnő folyamatát, amelyet nyugaton a tőke, keleten pedig az állam ellenőrzött ekkortól kezdve.
 Kultur und Freizeit |
A Fogarasi filmjeiben látható művelődési házak különböző korúak, a legidősebb például, a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egylete által épített bérház 1906-ban keletkezett és Gutenberg Művelődési Központként ismert. A számomra legérdekesebb, a moszkvai metróépületek lépcsőtalapzaton álló, centrális, modernista emlékeire hasonlító MOM művelődési ház a legnehezebb időkben, 1950-54-ben épült, de van példa rendszerváltás utáni épületre is, a Budafok-Tétény művelődési központ, amelyet az ellen-műfaj, egy bevásárlóközpont megépítése miatt emeltek. Az épületek többsége működött a posztsztálinista időkben, és a nyilvánvaló ideológiai karbantartás funkciója mellett a társadalmi érintkezés különféle formáinak volt a színtere, a színielőadásoktól a közös tévézésekig. A mára láthatatlanná vált munkásosztály élethelye volt tehát a művelődési ház, amely a rendszerváltást követően több okból veszítette el korábbi fontos pozícióját.
 Andreas Fogarasi. Forrás: mucsarnok.hu |
Ismert néhány szerencsés eset, amelyek nem szerepelnek ugyan Fogarasi filmjeiben, sorsuk mégis kivételezettnek mondható. A Gutenberg-házhoz hasonlóan, amely helyszíne volt az avantgárd jelenségeinek, a 90-es években még működő művelődési házak némelyike az alternatív közösségek befogadóhelyévé vált. Így, átadva magát az ellenkultúrának, túlélését is biztosította egy időre. A rendszerváltást követően azonban a nyugati típusú kapitalizmus fölszámolta a hagyományos funkciókat, és a munka szabályainak az átalakításával, konkrétan a munkaidő növelésével korlátozta a szabadidő eltöltésének nehezen kiharcolt jogát. Az emlékművé váló művelődési házak funciótlansága nem pusztán a megváltozott kulturális magatartásokkal indokolható, hanem a munkajogi szabályok lazulásával, a szakszervezetek erejének gyöngülésével, a rugalmas munkaidő csapdájának terjedésével. A munka és a magánélet összemosódását a szabadság illúziójával hintik meg, hogy a szabadidő föladása önkéntes legyen. A számítógép mint munkaeszköz megszüntette a munka hagyományos terét, és az állandó készenléti helyzettel, amelyet teremtett, épp attól a rétegtől veszi el az időt, a különféle foglalkozásokat űző fiatal értelmiségiektől, akik új értelmet tudtak, tudnának adni az elhagyott épületeknek. Ez a folyamat nem maradt észrevétlen a kortárs művészetben, nemrég Erhardt Miklós foglalkozott vele a Social Engine – a rugalmas munka nyomában című kiállításán, és kevésbé közvetlen nyelven, ám tapintatos minimalizmussal erről beszél most Andreas Fogarasi.
A kiállítás megtekinthető: június 29-ig.
A szerző az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai Ernő ösztöndíjasa.